B&K köztéri nyilvános WC-k dekorációja

B&K közterületi nyilvános WC-k dekorációja

A nyilvános WC-k környezethez való illeszkedésének lehetőségei

A közösségi felületeken egyre több szó esik a közterületi nyilvános WC-k szükségességéről. Az igény egyértelmű, szükséges, hogy parkokban játszótereken, parkolókban bringaútvonalak mentén, vagy egy köztér félreeső sarkában legyen a mai kornak megfelelő higiénikusan működő nyilvános WC.

Ha már van, akkor a nyilvános WC legyen technológiailag korrekt, higiénikus, mozgásukban korlátozottak is szabadon használhassák, minimális felügyelet, illetve karbantartás mellett legyen üzemeltethető és nem utolsó sorban megjelenésében illeszkedjen ahhoz a helyhez ahova telepítésre kerül az illemhely.

Az utcabútor jellegű, sorozatban gyártott illemhelyek esetében a szín és a határoló felületeken elhelyezett fotó vagy grafika, amellyel hangulatosabbá, vagy akár figyelemfelhívóbbá tehetjük a létesítményt.

Nyilvános WC-k játszótéri környezetbe

Fotók elhelyezésére a B&K köztéri illemhelyeken már gyakori, azonban most grafikára és festményre is mutatnak néhány lehetséges megoldást. Az itt látható illemhelyeken elhelyezett grafikák és festmények, Illés Márta és Koday László festőművészek munkái.

A látványterv alapjául szolgáló festmény Koday László munkája.
A látványterv alapjául szolgáló festmény Koday László munkája.
A látványterv alapjául szolgáló festmény Koday László munkája.
A látványterv alapjául szolgáló festmény Illés Márta munkája.
A látványterv alapjául szolgáló festmény Illés Márta munkája.
A látványterv alapjául szolgáló festmény Illés Márta munkája.

A nyilvános WC környezethez való illesztését megoldhatjuk úgy is, ha egyedi épületet terveztetünk, amelyben azonban ugyanaz a technológia, modulonként van telepítve, mint amelyek a sorozatban gyártott illemhelyekben már megoldásként jelen van. Ebben az esetben nagyon fontos az építész tervező és a WC modulok tervezőjének együttműködése, hogy a látvány és a technológia harmonikus működést és használhatóságot eredményezzen.

Egyedi, faburkolatú WC épület, ami jól illeszkedik a játszótéri fa játékokhoz.
Egyedi, faburkolatú WC épület, ami jól illeszkedik a játszótéri fa játékokhoz.
Egyedi, faburkolatú WC épület, ami jól illeszkedik a játszótéri fa játékokhoz.

A B&K Kft. egyedi elképzelések alapján nem csak játszóterekre, de települések vagy városrészek számára is készít, a hely hangulatához jobban illeszkedő fólia-variációkat. Jó példaként szolgálhatnak erre a Tokajban vagy éppen Monoron kihelyezett fényképfelvételekkel dekorált illemhelyeik is.

Egyedi fotófóliával ellátott köztéri WC Tokajban.
Egyedi fotófóliával ellátott köztéri WC Tokajban.
Egyedi fotófóliával ellátott köztéri WC Tokajban.
A hírben szereplő termékek
Piano Automatic, automatikus működtetésű köztéri illemhely Art Relic Automatic, utcabútor jellegű, automatikus működésű köztéri illemhely Art Relic Professional Plus automatikus működtetésű köztéri illemhely, padló és wc mosással
 
B&K Utcabútor jellegű automata nyilvános WC-k
3 termék

Automatikus működésű, mozgáskorlátozottak által is használható köztéri illemhelyek többféle formai kialakításban, vandálbiztos kivitelben is. Alaprajzuk szerint lehetnek zongora alapúak és téglalap alapúak. Felszereltség szerint: basic, automatic, professional, professional plusz. Vandálbiztos berendezések. Alapszínük és dekorációs lehetőségük adott palettáról választható.

3 termék
Termékismertető
Tovább
Termék kártya
Kategóriák
Iroda-, raktár- és szaniterkonténerek, mobil wc-k
Iroda-, raktár- és szaniterkonténerek, mobil wc-k
Készépületek, konténerek
Készépületek, konténerek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...