Hőszivattyúk

A hőszivattyú olyan berendezés, mely egy hidegebb helytől elvont hőt egy melegebb helynek adja át, ezáltal fűtésre, valamint hűtésre, vagy melegvíz előállítására is használható. A hőszivattyú gazdaságos és környezetkímélő alternatíva a fűtésre. A berendezés a levegőből, földből vagy vízből kinyert energia felhasználásán alapul. A talaj-víz (vagy geotermikus) hőszivattyúk két fő típusa ismert. Az egyik a talajból talaj kollektorokkal, 1,8 méter mély (vagy mélyebb) árkokból vonja el a hőt. A másik a talajszonda alkalmazása, ahol akár 100 m mélységig ér le a szonda.

A víz-víz hőszivattyúkkal a vízből kétféle módon vonható el a hő. Természetes felszíni vizek használata esetén tavakba, folyóba helyezett csöveken keresztül jut el a víz az elpárologtató oldali hőcserélőbe. Fúrt kúton keresztül a talajvíz hőjét hasznosítják. Ilyenkor két, egymástól távol eső kút szükséges, egyikből kinyerik a technológiához szükséges vizet, melyet utána a másikba visszaengednek. Levegő-víz hőszivattyúval a levegőből egy kültéri egység segítségével történik a hőelvonás. A kültéri egységben a nagy felületű hőcserélő (elpárologtató) található, melyen keresztül ventilátorok segítségével levegő áramlik. A levegő-levegő hőszivattyúk használata esetén a környezetben lévő levegő hője légkeringtetéssel a fűtött épület levegőjének adható le. Hatásfokuk függ a külső hőmérséklettől, és léteznek akár -20 fok C-nál is alkalmazható készülékek. A levegő-levegő típusú hőcserélők belső terek hűtésére és fűtésére is használhatók. A hőszivattyú jósági foka vagy hatásfoka az alapján határozható meg, hogy a befektetett villamos teljesítményhez képest a berendezés mennyivel nagyobb hő teljesítményt szállított. A hatásfok fűtésnél használatos neve COP, hűtésnél pedig EER.