Megtervezték az "ország átlag-házát"

Átadták a kis ház - NAGY ÖTLETEK pályázat díjait

Lipusz Roland, a győri Széchenyi István Egyetem hallgatója nyerte a Leier Hungária Kft. tavasz végén kiírt "kis ház - NAGY ÖTLETEK" című országos pályázatát, amelyben azt kérték a jelentkező mérnök hallgatóktól, hogy tervezzék meg az "ország átlag-házát". Az első három helyezett értékes nyereményeit a győri egyetemen adták át kedden.

A pályázat célja egy olyan családi ház megtervezése volt, amely a pénzpiaci válság ellenére alkalmat teremt a kispénzű, kistelepülésen élő házaspároknak és családoknak arra, hogy megvalósítsák házépítési, családalapítási terveiket.

Butor Dezső, a Leier Hungária Kft. főmérnöke a díjátadáskor elmondta, számításaik szerint ma Magyarországon minimum 21 millió forinttal kell rendelkeznie annak, aki szeretne felépíteni egy 100 négyzetméteres, négy személyes családi házat. (Ebbe nem számolták bele a telek árát, hiszen ez a leginkább változó tényező az ingatlanpiacon.)
Ugyanakkor az otthonteremtési támogatások megvonásával milliókkal megnőhet az a pénzmennyiség, amivel rendelkeznie kell annak, aki fel szeretné építeni az "ország átlag-házát"- tette hozzá. A Leier ezért a lehető legolcsóbb megoldásokat várta az egyetemistáktól! A felsőoktatási intézmények hallgatói számára kiírt pályázaton a következő ház megtervezése volt a feladat:

Tervezzen egy nettó 100 m²-es lakóterületű, energiabesorolás szerint legalább B kategóriás, összkomfortos családi házat, amely 4 fő részére lakható, garázzsal vagy kocsibeállóval rendelkezik. A családi ház felépítéséhez felhasznált építési anyagok összege nem lehet több- munkaerő költségekkel együtt- bruttó 21 millió forintnál.

A felhívásra az ország különböző részéről érkeztek be pályamunkák, így Győr mellett a budapesti és a pécsi műszaki egyetemekről is.

A pályázatokat szakmai bizottság bírálta el, amelynek elnöke Bodrossy Attila a Széchenyi István Egyetem docense, Ybl-díjas építész volt. Bodrossy Attila a pályázat és a beérkezett munkák kapcsán elmondta, olyan terveket vártak, amelyek egy egyszerűen felépíthető, költséghatékonyan működtethető házat jelenítenek meg. Hozzátette, a mai magyar valóság sajnos az, hogy az emberek azokat a házakat szeretik, amelyek nagyobbnak akarnak látszani, mint amekkorák valójában. Rámutatott, ez a mostani pályázat végre arról szólt, hogy milyen családi házakra van szükség Magyarországon.

Az egyetemi docens szerint négy pályamunka kifejezetten jó volt, az első helyezett elképzelése pedig ezek közül is kiemelkedett, hiszen komplex módon foglalkozott a költséghatékony működtetéssel. Egy valódi passzívház született- jegyezte meg.

A "kis ház - NAGY ÖTLETEK" pályázatot a nagycsécsi Lipusz Roland nyerte, aki a Széchenyi Egyetem hallgatója, nyereménye egy Teljes Archicad tervezői csomag.

Második a szintén győri egyetemista, balogunyomi Eredics Dóra Bernadett lett, nyereménye egy Plotter, nyomtató lábbal együtt.

A harmadik a kiskunhalasi Sárkány Márk lett, aki a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatója, nyereménye egy laptop.

Lipusz Roland elmondta, a tervezésnél fontos volt számára, hogy a ház ne csak olcsón felépíthető, hanem olcsón működtethető is legyen.

Az volt a célja, hogy annak a családnak, amelyik mondjuk beköltözik a 100 négyzetméteres, két szobás plusz két fél szobás házba, minél kisebb legyen a rezsi költsége.
A tervezéssel két hetet foglalkozott.

Lipusz Roland pályaműve
Lipusz Roland pályaműve
Galéria
A díjátadó ünnepségen bemutatták a nyertes pályamunkák makettjeit is. Butor Dezső, a Leier főmérnöke elmondta, jövőre is tervezik meghirdetni egyetemistáknak szóló pályázatukat, mivel fontosnak tartják, hogy az építőipari termékek gyártását megelőző tervezésnél ismerjék a jövő építészmérnökeinek gondolkodásmódját.
Kapcsolódó hír:
kis ház - NAGY ÖTLETEK
Ha a pályázattal kapcsolatban további információt szeretne kérni a Leier Hungária Kft. munkatársától, használja az alábbi Információkérés gombot.

Kategóriák

Kémények
Kémények
Rézsükövek, támfal elemek
Rézsükövek, támfal elemek
Térburkolatok, útszegélyek
Térburkolatok, útszegélyek
Tetőcserepek
Tetőcserepek
Lépcsők, korlátok, járórácsok
Lépcsők, korlátok, járórácsok

Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...