Intelligens épülettől az aktívházig

Archív hír
Az itt szereplő cikk tartalma már lehet, hogy nem aktuális.

Konferenciasorozat 2011. őszén 3 helyszínen

A konferenciasorozat apropójául az az uniós szabályozás szolgál, amely előírja, hogy 2020-tól az újépítésű házaknak energiafelhasználás és széndioxid-kibocsátás szempontjából semlegesnek kell lenniük.
A jövő energiahatékony épületeinek megvalósításához nemzetközi viszonylatban elméleti szinten már minden adott. 2010-ben megalakult az Aktívház Szövetség az építőipar és az építőipari kutatóintézetek több mint 50 képviselőjének részvételével, azzal a céllal, hogy elősegítse a szakmán belüli párbeszédet, tapasztalatcserét, valamint, hogy elterjessze a fenntartható építkezés szemléletét. A nemzetközi kezdeményezést követően idén, szeptember 27. és október 11. között először hazánkban is rendeznek aktívház-konferenciát a szakma olyan személyiségeivel, mint Gunther Zsolt, építész, az Aktívház Szövetség alelnöke, és Juri Troy, a Velux Model Home 2020 program keretében felépült osztrák Napfényház építésze is.
A rendezvénysorozat főtámogatója a VELUX.

Időpontok és helyszínek:
  • Szeptember 27.: Debrecen - Debreceni Egyetem Műszaki Kar (Ótemető u. 2-4.)
  • Október 4.: Budapest - Kopaszi gát Rendezvényház (XI. kerület, Kopaszi gát)
  • Október 11.: Győr - Széchenyi István Egyetem Építész Műteremház (Egyetem tér 1.)
Program:
08:30-09:00
Regisztráció

Intelligens épület szekció
09:00-09:10
Köszöntő
09:10-09:25
Bevezető előadás:
Szűcs Miklós PhD egyetemi docens: Budapest - Transzparens hőszigetelések új fejlesztési irányai
dr. Husi Géza főiskolai docens: Debrecen
Varga F. István vezető tervező: Győr
levezető elnökök
09:25-09:55
Intelligens épületek energiahatékonyságra gyakorolt hatása
Balogh Zoltán, HuGBC, KNX Hungary Épületautomatizálási Egyesület elnöke
09:55-10:05
Az árnyékolástechnikai szendvicsszerkezet
Gosztonyi Miklós, okl. építészmérnök (Krüll-Ung Kft.)
10:05-10:15
A paradigmaváltás technológiája
Müller László, okl. gépészmérnök (ERCO)
10:15-10:35
Épületautomatizálás és az aktív házak kapcsolata
Erdősi Dávid, villamosmérnök (Elektro-Kamleithner Kft.)
10:35-10:55
Bioklimatikus homlokzati árnyékolás
Szörényi Tamás, a MÁR elnökségének tagja (Somfy Kft.)
10:55-11:15
Szünet

Épületburok szekció
11:15-11:45
A magyar aktívház tervezési és mérési tapasztalatai
Galántai Zoltán, építészmérnök
11:45-12:05
BI SECUR - az intelligens rádiós rendszer
Decsov Gábor (Hörmann Hungária Kft.)
12:05-12:25
SCHÜCO homlokzati rendszerek – intelligens és környezettudatos szemlélettel
Koch Beatrix, okl. építészmérnök (Alukönigstahl Kft.)
12:25-12:45
Archishade - több mint árnyékolás
Bódis László (Archishade)
12:45-13:05
Környezetbarát (faalapú) hőszigetelés
dr. Lányi Erzsébet, egyetemi adjunktus
13:05-14:05
Ebédszünet

Aktívház szekció
14:05-14:20
Kérdések
14:20-14:50
Aktívház. A másképp gondolkodás építészete
Gunther Zsolt DLA, a Nemzetközi Aktívház Szövetség tagja
14:50-15:20
Aktívházak a Model Home 2020 programban
Tornóczky Mónika, a VELUX Magyarország építésze
15:20-15:40
IQ + Design – Intelligens solar-megoldás
Dr. Birghoffer Péter, okl. építészmérnök, a műszaki tudomány kandidátusa (Rheinzink Kft.)
15:40-16:00
Kell a légzárást ennyire szigorúan venni?
Farkas Imre, okl. épület- fenntartási és felújítási szakmérnök (Dörken Kft.)
16:00-16:30
Napfényház - Ausztria első széndioxid-semleges épülete
Juri Troy. dipl. ing. (Hein-Troy építésziroda, Ausztria)
16:30-
Kötetlen beszélgetés Juri Troy osztrák építésszel és az előadókkal

Részvételi díjak:
Az előre regisztrált és a díjat előre befizetett vendégeknek: 4.000 Ft+ÁFA (5.000 Ft)
Az előre regisztrált, de a díjat a helyszínen fizető, illetve a helyszínen regisztráló vendégeknek: 5.000 Ft+ÁFA (6.250 Ft)

MÉK: 2,5 pont (tsz.: 2011/114), MMK: 2 pont (tsz.: 13/2011/0090)

További információ és regisztráció a www.buildrendezvenyek.hu oldalon.
Regisztráció az itt letölthető jelentkezési lap segítségével, amelyet a (23) 611-029 számra kell elküldeni.
Együttműködő partnerek

A rendezvény médiatámogatója az E-Build és a ProIDEA.

Ha az Intelligens épülettől az aktívházig című konferenciával kapcsolatban további információt szeretne kérni a Build-Communication Kft. munkatársától, használja az alábbi Információkérés gombot.
Kategóriák
Napelemek
Napelemek
Kapumozgatók, kapuvezérlők
Kapumozgatók, kapuvezérlők
Nyitószerkezetek, vezérlések nyílászárókhoz, felülvilágítókhoz
Nyitószerkezetek, vezérlések nyílászárókhoz, felülvilágítókhoz
Függönyfalak, fémhálós homlokzatok, üvegtetők
Függönyfalak, fémhálós homlokzatok, üvegtetők
Tömítő masszák, tömítő profilok
Tömítő masszák, tömítő profilok
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...