Szárazépítés vizes helyiségekben Austrotherm UNIPLATTE® építőlemezzel

Új építéshez és felújításhoz egyaránt használható

Elválasztó falak kialakítása

Vizes helyiségekben gyakran nem áll túl sok hely a rendelkezésünkre, ezért különösen fontos, hogy az elválasztó falak (például zuhanyfal) ne vegyenek el ebből 6-10 cm-nyit. Az Austrotherm UNIPLATTE® segítségével helytakarékosan és gyorsan tudjuk kialakítani a térelhatárolást.

A meglevő falra csatlakozó elválasztó falat ragasztással rögzítjük úgy, hogy az Austrotherm UNIPLATTE® táblaélek (a padló- és mennyezet csatlakozásnál is) teljes hosszában X-Bond MS-K88 Express poliuretán bázisú ragasztót hordunk fel. A következő elemet hasonlóan rögzítjük az első táblához. Az illesztésekre 10 cm széles öntapadó üvegfátyolt (Murexin GS10) helyezünk, majd ragasztóhabarccsal (pl. Murexin KGF 65) átsimítjuk. Vízzel, nedvességgel közvetlenül érintkező területeken (például zuhanyzóban, folyó vizes részeken) az üvegszövet helyett Murexin hajlaterősítő szalagot javasolt használni mind a táblák toldásánál, mind pedig a sarkok, élek kialakításánál a hajlaterősítő szalag beágyazásához Maximo PSM 1K ragasztót alkalmazzunk. A végleges felületet a szokásos burkolási eljárással alakítjuk ki.

Falburkolat

Az Austrotherm UNIPLATTE® 2600 mm-es táblaméretével jól illeszkedik a szokásos helyiség-belmagassághoz, rendszerint az egész táblák egyben, vágás és toldás nélkül felhasználhatók. A szokásos építőanyagok a közvetlen ragasztáshoz megfelelő alapfelületet biztosítanak (például beton, tégla falazat, gipsz- vagy mész-cement vakolat, gipszkarton, anhidrit vagy cementesztrich, stb.). Az alapfelületnek tisztának, száraznak, fagymentesnek, szilárdnak, teherbírónak, alaktartónak, valamint por-, szennyeződés-, olaj-, zsír-, leválasztószer-, és laza részektől mentesnek kell lennie, valamint feleljen meg az érvényben lévő műszaki előírásoknak. Szükség esetén alkalmazzunk mélyalapozót.

Falburkolás Austrotherm UNIPLATTE® építőlemezzel
Falburkolás Austrotherm UNIPLATTE® építőlemezzel

A hordképes alapfelületet legalább 20 mm vastag lapokkal lehet burkolni. A Murexin ragasztóhabarcsot (pl. KGF 65) az UNIPLATTE® lemezekre pont-perem módszerrel kell felhordani. Az egymás mellé kerülő lapokat igény szerint össze is lehet ragasztani. Ezután a lapokat rá kell nyomni a felületre, majd síkba kell igazítani. A ragasztóhabarcs megfelelő felület esetén 10 mm-es fogazott glettvassal is felhordható, ilyenkor a vékonyabb lemezek is alkalmazhatók. Ebben az esetben a ragasztóhabarcsot mind a fal, mind pedig az UNIPALTTE® teljes felületére fel kell hordani. Az UNIPLATTE® lemezek toldásánál a felületet ragasztóhabarccsal át kell húzni és a Murexin GS 10 üvegfátyol csíkot bele kell ágyazni. Vízzel, nedvességgel közvetlenül érintkező területeken ebben az esetben is DB70 hajlaterősítő szalag és X-Bond MS-D 81 ragasztó alkalmazása javasolt mind a táblák toldásánál, mind pedig a sarkok, élek kialakításánál.

Kevésbé hordképes szerkezetre csavarokkal vagy tányéros (például fischer HV36) dübelekkel kell rögzíteni a lapokat, 1 m²-re 5-8 db szükséges. Az UNIPLATTE® lemezek fa vagy fém tartószerkezetre is elhelyezhetők mind új válaszfalak, mind régi falak burkolása esetén. Az illesztéseknél a fenti eljárást kell alkalmazni. A szerelvényeket mindig a burkolat mögötti tartófalra kell rögzíteni.

Figyelem!
Az Austrotherm UNIPLATTE® nedvességre nem érzékeny, vizes közegben is kiválóan alkalmazható termék, de a vízszigetelés funkcióját önmagában még a megfelelően kialakított táblaillesztések esetén sem képes betölteni, ezért a szükséges vízszigetelő réteget mind a nedves helyiségekben, mind pedig kültéri alkalmazás esetén ki kell alakítani (például beltérben Murexin 1KS folyékony fólia).

Amennyiben az UNIPLATTE® lemezeket külső fal belső oldali burkolataként alkalmazzuk, ügyelnünk kell arra, hogy a lemezek jó hőszigetelő képessége miatt belső oldali hőszigetelésként is funkcionálnak. Ez hőérzet szempontjából kedvező, de gyengén szigetelt falak esetében épületfizikai károsodást hozhat magával, ezért az ilyen alkalmazások során hő- és páratechnikai ellenőrzés javasolt.

Padló utólagos hőszigetelése

A régi épületek padlója gyakran semmilyen hőszigetelést nem kapott. Márpedig az épület hőveszteségének akár 20%-át is kiteheti a talaj felé áramló hőmennyiség. Ezt a szerkezetet viszont nagyon nehéz utólagosan hőszigetelni. Ha bontásra kerül a sor – és ez többnyire javasolt – akkor a vízszintes padló vízszigetelésnél célszerű megállni. Ennek megbolygatása lehet, hogy több kárt okoz, mint hasznot. A szerkezeti réteg vastagsága viszont innentől kezdve adott. Az ajtóküszöb, az ajtólap, a belmagasság mind gátat szab a járószint nagyobb mértékű emelkedésének, ezért legtöbbször a régi padló vonalát fogjuk megtartani. Ez a szerkezeti vastagság ritkán több, mint 3-5 cm és ebbe kellene, hogy beleférjen a hőszigetelés, az aljzatbeton és a burkolat. Erre viszont nem sok esély van. A megoldás az Austrotherm UNIPLATTE® építőlemez.

Padló utólagos hőszigetelése Austrotherm UNIPLATTE® építőlemezzel
Padló utólagos hőszigetelése Austrotherm UNIPLATTE® építőlemezzel

A hálóerősítésű XPS lemezeket az alaposan megtisztított és teljesen sík felületen kell elhelyezni, nagyobb egyenetlenségek esetén önterülő aljzatkiegyenlítő alkalmazása is indokolt lehet. A teljes fogadó felületre és az UNIPLATTE® elemek egyik oldalára fogas simítóval Murexin ragasztótapaszt kell felhordani, majd a táblákat a padlóra kell helyezni. Légbuborék ne maradjon a ragasztó rétegben!
Többrétegű fektetés esetén a második lemezt kötésben, hasonló módon eljárva kell fektetni. A felület síkbeliségét vízmértékkel kell ellenőrizni. Igény esetén ezután lehet a fűtőszőnyeget elhelyezni. A ragasztó megkötését követően lehet a lapburkolatot a szokásos módon ragasztani.

Amennyiben az UNIPLATTE® lécvázra kerül, úgy azok maximális távolsága 40 cm lehet. A fa tartószerkezetre teljes hosszában poliuretán bázisú ragasztót (például Murexin X-Bond MS-K88 Express) kell felhordani, a táblákat az élekre felhordott ragasztó segítségével rögzítsük egymáshoz. Szükség esetén a T-csatlakozásoknál kiegészítő mechanikai rögzítés is lehetséges.

Segédanyagok

Ragasztók

  • Murexin X-Bond MS-K 88 speciális ragasztó
    Egykomponensű ragasztó nedvszívó és nem nedvszívó felületekre. UV- és időjárásálló, elsősorban az UNIPLATTE® lapok ragasztására nedves helyiségekben, de fokozott nedvességhatásnak nem kitéve.
  • Murexin X-Bond MS-D 81 speciális tömítőanyag
    Az UNIPLATTE® lemezek összeragasztásához nedvességnek fokozottan kitett helyen.
  • Murexin MAXIMO PSM 1K gyors profi vastagfólia
    Gyorsan keményedő, hidraulikus kötésű, oldószermentes, vízzáró, páraáteresztő, flexibilis, egykomponensű kenhető vízszigetelés a hézag- és varratmentes szigetelések elkészítéséhez.
    Alkalmas kül- és beltérben közvetlenül a kerámia burkolatok alatt falra, padlóra, erkélyre, teraszra, valamint úszómedencékhez (4 méteres vízmélységig), illetve padlófűtésnél.
  • Murexin KGF 65 Totál Flex ragasztóhabarcs
    UNIPLATTE® lapok felületének falra és padlóhoz rögzítésére teljes felületű és pont-perem ragasztására.

Szalagok

  • Murexin GS10 üvegfátyol
    Öntapadó, alkáli-ellenálló erősítő szövet, táblaillesztési hézagokhoz.
  • Murexin DB 70 hajlaterősítő szalag
    Szövettel ellátott, elasztikus hajlaterősítő szalag, két oldalon kiálló szövettel, egy szövetmentes résszel, mely kétoldali filccel van ellátva az optimális beágyazáshoz. Vízzáró, vegyileg ellenáll a hígított savaknak, lúgoknak és sóoldatoknak. Falon és padlón a kenhető szigetelések rendszereleme kül- és beltérben egyaránt. Fugacsatlakozásoknak és sarokfugáknak az áthidalására és szigetelésére használható, úszómedencékhez is alkalmas. Előregyártott pozitív és negatív sarokelem formájában is alkalmazható.

Alapozó

  • Murexin LF 1 mélyalapozó
    Kék színű műgyanta diszperziós alapozó nagyon jó beszivárgó képességgel. Kül- és beltérben szívóképes alapfelületeknél, mint tapadóhíd, valamennyi ragasztóhoz, aljzatkiegyenlítőhöz és kenhető vízszigetelésekhez.
A hírben szereplő termékek
LF 1 mélyalapozó
 
Murexin LF 1 mélyalapozó

Kék színű, vizes bázisú műgyanta-diszperzió, nedvszívást kiegyenlítő és tapadásjavító, de nem párazáró alapozóbevonat, nedvszívó alapfelületek előkezelésére.

Termékismertető
Műszaki adatok
Tovább
Termék kártya
X-Bond MS-K 88 speciális ragasztó
 
Murexin X-Bond MS-K 88 speciális ragasztó

Csúcsminőségű, egykomponensű, elasztikus, víz-, oldószer-, szilikon-, izocianát- és halogén mentes, UV és időjárásálló, MS technológia-bázisú ragasztó. Tartósan rugalmas, a nyíróerőt elnyeli és megakadályozza az alapfelületből származó erők káros hatását. Emisszió szegény EC1, semleges szagú.

Termékismertető
Műszaki adatok
Tovább
Termék kártya
Austrotherm UNIPLATTE ® L- és U-elem
 
Austrotherm UNIPLATTE ® L- és U-elem

Az Austrotherm UNIPLATTE® L- és U-elemek mennyezetmagasságra előregyártott idomok. Alkalmazásuk jelentős költség- és időmegtakarítást jelentenek, mivel nem szükséges a vízszintes és függőleges cső takarásokat egyedileg előállítani, elmarad az előtét falazás, vakolás, az aláépítmények időigényes kialakítása. Az L- és U-elemek fűrésszel alakíthatók a burkolás során.

Termékismertető
Műszaki adatok
Tovább
Termék kártya
Austrotherm UNIPLATTE® lemezek
 
Austrotherm UNIPLATTE® burkolólapok aljzataként használatos bevonatos XPS lemez

Az Austrotherm UNIPLATTE® lemezeket leggyakrabban falak és padlók burkolására alkalmazzák külső és belső térben, száraz és nedves helyiségekben, szükség esetén vízszigeteléssel kiegészítve. A különböző vastagságú termékek sokrétű felhasználást tesznek lehetővé. A 6 és 20 mm közötti vastagságú termékek elsősorban csempe- és lapburkolatok vékonyágyas fektetésének aljzatai, míg a vastagabbak (30-120 mm) beépített bútorok és egyéb szerkezetek gyors építéshez ideálisak.

Termékismertető
Műszaki adatok
Tovább
Termék kártya
DB 70 hajlaterősítő szalag
 
Murexin DB 70 hajlaterősítő szalag

Szövethálóra kialakított, rugalmas, kétoldalon szabadonálló szövettel rendelkező szigetelő szalag. Vízzáró, ellenáll a gyengébb savaknak, lúgoknak és oldott sóknak.

Termékismertető
Műszaki adatok
Tovább
Termék kártya
Austrotherm UNIPLATTE® kádelem
 
Austrotherm UNIPLATTE® kádelem

Az Austrotherm UNIPLATTE® kádelem nagymértékben megkönnyíti a kádvég és kád oldalsó burkolását a járatos méretű kádak esetében. Burkolásra kész felület Állítható magasságú lábak és egy 17-es villáskulcs segítségével az aljzat egyenetlensége könnyen kiegyenlíthető, a kívánt magasság könnyen és pontosan beállítható (kb. 10 cm-es elmozdulással). A felület közvetlenül burkolható.

Termékismertető
Műszaki adatok
Tovább
Termék kártya
Murexin KGF 65 Totál Flex ragasztóhabarcs
 
Murexin KGF 65 Totál Flex ragasztóhabarcs

Fokozott követelményű, alakváltozásra képes, poralakú, szálerősített és porzáscsökkentett, élelmiszerbarát, víz- és fagyálló, műanyag adalékokkal javított, hidraulikusan kötő, flexibilis ragasztóhabarcs csökkentett lecsúszással és meghosszabbított nyitott idővel. Kül- és beltérben, kerámia csempék, burkolólapok, greslapok, mozaikok, műkövek, klinker-, hasított lapok és csempét csempére történő ragasztásához, valamint kenhető vízszigetelésekre, illetve nagy mechanikai- és hőterhelésű felületeknél is (pl. teraszok, erkélyek, padló-, falfűtés). Különösen javasolt extra nagyformátumú lapokhoz, vékony porcelán gres és design burkolatok, sötét színű természetes kövek, nagy forgalmú helyek, úszó- és termálmedencék, homlokzatok burkolásainál. Ragasztó rétegvastagság: max. 10 mm.

Termékismertető
Műszaki adatok
Tovább
Termék kártya
Murexin MAXIMO PSM 1K gyors profi vastagfólia
 
Murexin MAXIMO PSM 1K gyors profi vastagfólia

Gyorsan keményedő, nagyon kiadós, hidraulikus kötésű, oldószermentes, vízzáró, páraáteresztő, flexibilis, egykomponensű kenhető vízszigetelés a hézag- és varratmentes szigetelések elkészítéséhez. Alkalmas kül- és beltérben a hézagmentes szigeteléshez közvetlenül a kerámia burkolatok alatt falra- és padlóra. Alkalmazható erkélyre, teraszra, valamint úszómedencékhez (2 m-ig), illetve padlófűtésnél. A burkolás három óra után lehetséges.

Termékismertető
Tovább
Termék kártya
Kapcsolódó hírek
Új UNIPLATTE ® építőlemezek az Austrotherm-től
Új UNIPLATTE® építőlemezek az Austrotherm-től
Szárazépítés vizes helyiségekben
Új UNIPLATTE® építőlemezek az Austrotherm-től
Kategóriák
Kádak, kádparavánok
Kádak, kádparavánok
Építőlapok
Építőlapok
Alapozók, kötőhidak
Alapozók, kötőhidak
Parkettaragasztók, faragasztók
Parkettaragasztók, faragasztók
Hidegburkolat-ragasztók
Hidegburkolat-ragasztók
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...