Skypool – egy panoráma medence építése a MEVA innovatív zsaluzási technikájával

Skypool – egy panoráma medence építése a MEVA innovatív zsaluzási technikájával

6 méter széles, 26 méter hosszú és 44 tonna. Tekintélyes paraméterek, kiváltképpen egy medencének, amit csupán két fát formázó acélpillér tart magasan a levegőben. Az Európában páratlan beruházás kivitelezése több tekintetben is különleges műszaki megoldásokat kívánt – ezek között volt az innovatív zsaluzási technológia is, amelyet a MEVA biztosított, mégpedig a MEP nehézállványzatával. 

Zalakaroson egymást érik a jobbnál jobb szállodák. Ezek között kitűnni, egy még olyan nagy múltú intézménynek sem könnyű, mint a közel 30 éve működő, és a vendégeket mindig újabb és újabb szolgáltatásokkal váró MenDan Hotel. Ők azonban mindig nyitottak és készek a változásra. Így történt, hogy a MenDan Kft. közel 2 milliárd forintos beruházásba kezdett 2019-ben. A terveket Jankovics Gergő készítette, a kivitelezést pedig a beruházó részéről Várkonyi Gyula, a SkyPool megálmodója vette kézbe. A nem mindennapi 44 tonnás, 2/3 részben átlátszó falú és aljazatú tetőmedencét fát formáló acél tartószerkezetek tartják, amelynek használatát tériszonyosoknak nem ajánlják, hiszen 16 méteres magasságban, az 5. emeleten helyezkedik el.

Építészetileg a legnagyobb kihívást a lábak pontos behelyezése és a feszített víztükrű medence szintezése jelentette a 16 méteres magasságban. A feszített víztükör kialakítása miatt ugyanis a szintezési hibahatár maximum 1 mm.

Zsaluzzunk! – De hogyan?

A szerkezet kivitelezését végző J-Terv Építész Kft. számára a kezdettől fogva egyértelmű volt, hogy a megfelelő zsaluzat kialakításához nem a megszokott módszerekhez kell nyúlni, ezért a MEVA szakértőinek segítségét kérte a feladathoz.

A nehézséget ez esetben nem a súly jelentette, hanem egy olyan összefüggő munkaszint megalkotása, ahol a nagy magasság ellenére is biztonságos a munkavégzés. Mindezt fokozta a medence építését megelőzően már elhelyezett fa alakú tartószerkezet szabálytalan geometriája, melyet „ki kellett kerülni” az állvánnyal. A MEVA munkatársának tehát azon kellett elgondolkodnia, hogy a cég melyik állványa a legalkalmasabb erre a feladatra? Így került képbe a MEVA MEP.

Skypool – egy panoráma medence építése a MEVA innovatív zsaluzási technikájával
Skypool – egy panoráma medence építése a MEVA innovatív zsaluzási technikájával
Merész ötlet, bravúros megvalósítás

A medence tekintélyes mérete és súlya rendkívül erős acél tartószerkezetet követelt. 14 méteres magasságban mintegy 420 négyzetméter alapterületet kellett úgy kialakítani, hogy az a medencét alátámasztó gigantikus acél pilléreket kikerülve, összefüggő munkaszint felületet képezzen a medence és a hozzá kapcsolódó átjáró folyosók alatt. Ehhez nagy teherbírású, ritka letámasztású és jól variálható, speciális állványzatra volt szükség, hiszen a medencét alátámasztó acél fák ágai és a kapcsolódó épület geometriája a hagyományos keretes állványzattal csak nagy nehézségek árán lett volna megoldható. A MEVA MEP állványzat megfelelő választásnak bizonyult a komplikált feladatra.

„Ez a szerkezet a legjobb megoldás, hiszen az állványzat stabilitását biztosító keretek az állványtornyokon belül szabadon és bárhol elhelyezhetők, így a „fák ágai” közé is könnyen beépíthetők.” – érvelt a választás mellett Oláh Zoltán, a MEVA munkatársa, majd hozzátette, hogy ezen felül a ritka letámasztásnak köszönhetően az acélszerkezeti vázzal is csak néhány ütközés alakult ki.

Az állványzat összeszerelése sem a szokványos módon történt. Ugyanis az állványtornyokat nem lehetett a földön fekve előszerelni, ezért álló helyzetben kellett gyakorlatilag „befűzni” őket a pillérek közé. Viszont előnyt jelentett, hogy az állványzat minden eleme kézzel mozgatható, így azokat szintről-szintre lehetett felépíteni gép nélkül – illetve ahol lehetett, emelőkosaras daru segítségével – a közbenső munkaszintekről.

A szerkezet kiépítését a munkaszint kialakítása követte, amelyet a nehézállványzaton a fatartós födémzsalu rendszer elemeivel készítettek el a szakemberek. A rendszer a meglévő tetőszerkezet fölé épült és az épület kontúrján belül helyezkedett el. A munkaszint tető fölé eső részeinek megtámasztását pedig a 4. emeleti tartószerkezet, illetve a tető szerkezete biztosította.

Skypool – egy panoráma medence építése a MEVA innovatív zsaluzási technikájával
Skypool – egy panoráma medence építése a MEVA innovatív zsaluzási technikájával

Építészeti tervezés: Jankovics Gergő, Jankovics és Deák Kft., Keszthely
Szerkezetépítés: J-Terv Építész Kft.
A kivitelezésben közreműködött: Hork Acél Kft, Direkt Line Kft., Üvegcentrum Kft., Otis Kft.

Skypool – egy panoráma medence építése a MEVA innovatív zsaluzási technikájával
Skypool – egy panoráma medence építése a MEVA innovatív zsaluzási technikájával

″Ez a szerkezet a legjobb megoldás, hiszen az állványzat stabilitását biztosító keretek az állványtornyokon belül szabadon és bárhol elhelyezhetők, könnyen beépíthetők.″ – Oláh Zoltán mérnök, MEVA Zsalurendszerek Zrt.

A hírben szereplő termékek
MEP nehézállványzat
 
MEP nehézállványzat

A MEP koncepciója, hogy egyedi támaszként, födémasztalba építve, illetve nehézállványként összeállítva egyaránt alkalmazható legyen. A födémzsaluzás valamennyi területén használható. Nincs szükség "támaszerdőre" a födém alatt, csak a "szellősen" beépített, mindig kevés számú, egyforma alkotóelemekre, melyek mindegyike "SAS" gyors-süllyesztő rendszerrel (a támaszok gyors tehermentesítésére) van ellátva.

Termékismertető
Műszaki adatok
Tovább
Termék kártya
Kategóriák
Alátámasztó állványok, támaszok
Alátámasztó állványok, támaszok
Födémzsaluzatok
Födémzsaluzatok
Csúszózsaluzatok, kúszózsaluzatok, alagútzsaluzatok, hídzsaluzatok
Csúszózsaluzatok, kúszózsaluzatok, alagútzsaluzatok, hídzsaluzatok
Falzsaluzatok
Falzsaluzatok
Zsaluk, állványok
Zsaluk, állványok
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...