A Média Építészeti Díja 2012 döntősei

Kortárs magyar építészet

A Média Építészeti Díjára benevezett projekteket tavaly először értékelte nemzetközi előzsűri; munkájukat széles körű elismerés övezte. Idén 6 épületet és 5 tervet választottak ki a beérkezett munkák közül, melyeket a tervezőik 2012. október 25-én a megújult Katona József Színházban mutatnak majd be a vezető magyarországi médiumok képviselőiből álló zsűrinek.

Az előzsűri 2012. augusztus 18-án kezdte el a pályázatok átnézését és értékelését. A tavalyi tagok - Jan Kratochvíl, a legismertebb cseh építészeti napilap, az archiweb.cz főszerkesztője, Arpad Zachi PhD, az egyik legrégebbi román építészeti folyóirat, az Arhitext főszerkesztője, valamint Kazimierz Kwasek, a sikeres lengyel építészeti könyvesbolt, a w-a.pl tulajdonosa - mellett a zsűri idén két új taggal bővült: sikerült ugyanis a kiemelkedő szlovén építészt, Maruša Zorecet és a magyar szaksajtó kiváló szerkesztőjét, Götz Esztert is megnyerni. A választásuk alapján a díjra regisztrált 47 épület és 77 terv közül a döntőbe kerültek:
A döntőbe jutott épületek
Pécs, a Szathmáry Palotarom rekonstrukciója
Dévényi Márton és Gyürki-Kiss Pál
Győr-Kismegyer, Isten irgalmassága templom
Balázs Mihály és Somogyi-Soma Katalin
Pécs, Zsolnay Kulturális Negyed
MCXVI Építészműterem Kft.
H lakóháza
Dévényi Tamás
Algyő, Fehér Ignác Általános Iskola
Köves András, Bokor Csilla, Lukáts István, Rádóczy (f) László
Odooproject
Auth Adrián, Szelecsényi Balázs
Az épületeknél az utolsó helyen pontegyenlőség alakult ki, így nem öt döntős épület van, hanem hat. Neves építészeink munkái közül bejutott Balázs Mihály Győr-Kismegyeren épült, a kortárs szakralitást megtestesítő bencés temploma, valamint a Dévényi Tamás által tervezett, erdő szélén álló egyszerű, mégis nagyvonalú családi ház. Pécs két helyszínnel is képviselteti magát: méltán került a döntőbe az elmúlt évek egyik legnagyobb szabású revitalizációs projektje, az MCXVI Építészműterem koordinálásával készült Zsolnay Negyed együttese, valamint a tettyei Szathmáry-Palota romjait újraértelmező rekonstrukció (tervezők: Dévényi Márton és Gyürki-Kiss Pál). Az oktatási célú épületeket a Köves András, Bokor Csilla, Lukáts István és Rádóczy (f) László építészek nevéhez fűződő, európai színvonalú algyői Fehér Ignác Általános Iskola, az innovatív projekteket pedig a Budapesti Műszaki Egyetem Solar Decathlon-csapata által tervezett és épített - jelenleg a madridi nemzetközi versenyen részt vevő - Odoo-napház képviseli.
A döntőbe jutott tervek
A XIII. kerületi Klapka szolgáltatóház és környéke
Marosi Miklós, Göcsei Sándor, Rabie Anisz
Villány–Virágos, Linbrunn Pincészet terve
Rádóczy (f) László és munkatársai
Eszterháza, Joseph Haydn Koncertközpont
Kovács Dániel diplomaterve
Őriszentpéter, Teleház épületegyüttes
Lehoczki Zsolt diplomaterve
Budapest, Sétány Budán
Balla Gábor diplomaterve
A döntőbe jutott tervek között szerepel tervpályázaton első díjat nyert, karakteres városi együttes koncepciója (tervezők: Marosi Miklós, Göcsei Sándor, Rabie Anisz) és különleges hangulatú, védett pincefaluban Rádóczy (f) László és munkatársai tervei alapján épülő pincészet is. Az Építészfórumon publikált projektek közül két olyan diplomaterv is bekerült a döntőbe, amelyekre egyaránt a revitalizáció és a kulturális funkció jellemző: Kovács Dániel a fertődi kastélyparkban álló, elhanyagolt lovardába álmodott Haydn emlékét is megidéző, kortárs koncerttermet és zeneiskolát, Lehoczki Zsolt az Őriszentpéteren álló egykori gőzmalom épületét a térség információs központjává alakította át. Balla Gábor diplomamunkájában pedig az újbudai Hamzsabégi sétányra tervezett izgalmas átmeneti terek sorozatából álló olvasó- és pihenőhelyet.

Az est folyamán - a benevezett épületek tervezői között - két különdíj is kiosztásra kerül. Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület idén második alkalommal jutalmazza azt a legjobb privát fejlesztést, amelyet nem az Egyesület tagjai - Magyarország legnagyobb, vezető ingatlanfejlesztői - valósítottak meg. Az IFK különdíj egyben jelzi azt is, hogy az építészeti minőség és siker közös munka eredménye, a fejlesztő - hozzáállásán, tudásán és nem utolsó sorban nyitottságán - múlik.

Idén először osztják ki a Holcim "Fenntartható építészetért" különdíját, amelyet annak az építésznek ítélnek oda, aki innovatív, fenntartható megoldásokat használt az általa tervezett épületben.
Várják a kortárs hazai építészet iránt érdeklődőket 2012. október 25-én a Katona József Színházba.
Kapcsolódó hírek
A Média Építészeti Díja 2019 döntősei
A Média Építészeti Díja 2019 döntősei
5 épület és 5 terv verseng a 15. Média Építészeti Díjáért
A Média Építészeti Díja 2019 döntősei
A Média Építészeti Díja 2012 nyertesei
A Média Építészeti Díja 2012 nyertesei
A legjobb terv a Klapka szolgáltatóház, legjobb épület a Zsolnay negyed lett
A Média Építészeti Díja 2012 nyertesei
A Média Építészeti Díja 2011 - a nyertesek
A Média Építészeti Díja 2011 - a nyertesek
Négy kategóriában avattak győzteseket
A Média Építészeti Díja 2011 - a nyertesek
Média Építészeti Díja 2011 döntősei
Média Építészeti Díja 2011 döntősei
Az előzsűri által kiválasztott épületek és tervek
Média Építészeti Díja 2011 döntősei
Átadták a 2010-es Média Építészeti Díját
Átadták a 2010-es Média Építészeti Díját
Négy kategóriában avattak győzteseket
Átadták a 2010-es Média Építészeti Díját
Átadták a 2009-es Média Építészeti Díját
Átadták a 2009-es Média Építészeti Díját
Négy kategóriában avattak győzteseket
Átadták a 2009-es Média Építészeti Díját
Kategóriák
Tetők, homlokzatok
Tetők, homlokzatok
Teherhordó szerkezetek, falazatok
Teherhordó szerkezetek, falazatok
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...