EBI Építésaktivitási Jelentés, Magyarország, 2016.  1. félév

Aggregált adatok az ibuild.info építési projektadatbázisból

Az EBI Építésaktivitási Jelentés szerint 2016 1. félévében feleannyi projekt építése indult el, mint az előző év hasonló időszakában. A projektek átlagos értéke azonban lényegesen nagyobb, mint egy éve, így a megkezdett projektek összértéke folyó áron 6 százalékkal nőtt. Ez a jelenség a mélyépítési projekteknél a leglátványosabb, ahol a feleannyi projekt kétszer annyi összértéket képvisel, vagyis az átlagos projektérték durván négyszerese az egy évvel ezelőttinek. A lakásépítésnél is megfigyelhető a két ellentétes irányú változás: a csökkenő projektszám növekvő összértékkel párosul. A 157 többlakásos lakásprojekt keretében összesen 3 524 új lakás építése kezdődött meg. A teljes építési piacból a nem-lakáscélú magasépítés képviseli a legnagyobb részt mind darabszámban, mind értékben, itt azonban nemcsak a megkezdett projektek darabszáma esett vissza a felére, hanem az összértékük is 23 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban.

Aktivitás-Kezdés – Megkezdett építések régiónként
A 2016 1. félévében az elindult projektek teljes építési értékét összesítő Aktivitás-Kezdés mutató csak Közép-Magyarország, Dél-Dunántúl és Észak-Alföld régiókban nőtt a tavalyi év hasonló időszakához képest. Az összes projektet nézve Észak-Magyarországon a legnagyobb a visszaesés, Közép-Dunántúl és Dél-Alföld régiókban pedig minden adat csökkenést mutat. A megkezdett lakásprojektek összértékét tekintve a Budapestet is magába foglaló Közép-Magyarország vezet, míg a Győr központú Nyugat-Dunántúl a második. A nem-lakáscélú magasépítési projekteknél Közép-Magyarországot a Debrecen központú Észak-Alföld követi, az elmúlt félévben megkezdett mélyépítési projektek értékét nézve pedig Dél-Dunántúl az első.
A kutatás
Az EBI Építésaktivitási Jelentés az ibuild.info építési projektadatbázis feldolgozásával készül félévente, magyar és angol nyelven. Az egyedi építési projektek adataiból számított aggregátumok új, naprakész információt hordoznak a magyarországi építési piac aktuális teljesítményéről. A jelentés részletes adatokat tartalmaz a lakásépítésről, valamint a nem-lakáscélú magasépítés kilenc, illetve a mélyépítés nyolc szegmenséről is.
Aktivitás-Kezdés – Megkezdett új építések és felújítások
A 2016 első hat hónapjában megkezdett új építések várható teljes építési értéke 6 százalékkal, a felújításoké 7 százalékkal növekedett 2015 1. félévéhez viszonyítva. Az adatokat tovább bontva az új építéseknél és a felújításoknál egyaránt a következő mintázat rajzolódik ki: a lakásépítés többlete nem tudta ellensúlyozni a nem lakáscélú magasépítés csökkenését, így a teljes piac növekedése leginkább annak köszönhető, hogy megugrott a vizsgált időszakban megkezdett mélyépítések összértéke. Itt az új építéseknél két és félszeres, a felújításoknál bő másfélszeres növekedést jeleznek az EBI Építésaktivitási Jelentést készítő kutatók. Az új lakásépítések értéke 2008 óta idén a legmagasabb.
A készítők
Az EBI Építésaktivitási Jelentés három kutatócég együttműködésének eredménye, melyhez az ibuild.info a projektkutatással és a projektadatbázissal, az ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont és a Buildecon Építésgazdasági Kutató pedig a mutatószámok kialakításával és az aggregálást végző algoritmusok kidolgozásával járul hozzá.
Teljesítmény – Építésre fordított összeg
2016 1. félévében 27 százalékkal kevesebbet költöttek építésre az adatbázisban szereplő projekteken, mint az előző év hasonló időszakában. Ez tehát a Teljesítmény, ami azt mutatja, hogy a vizsgált időszakban mekkora összeget fordítottak az épített környezetre. E mutató szerint 64 százalékkal esett vissza a mélyépítés, amelyben minden szegmens Teljesítménye csökkent 2015 1. félévéhez képest. Az uniós forrásokból finanszírozott projektek visszaesése nyomon követhető az egészségügy és az oktatás építési beruházásainál is, de összességében mind a nem-lakáscélú magasépítésben, mind a lakásépítésben nőtt a Teljesítmény. Ez az új építés bővülésének köszönhető, a felújítási munkákra fordított összeg csökkent, áll a jelentésben.
Az EBI Építésaktivitási Jelentés az ibuild.info regisztrált felhasználói számára díjmentesen elérhető.
Teljes jelentés
A mutatószámok értelmezése
A teljes építési piac, illetve az egyes szegmensek értékeléséhez két mutatót készítettünk

(1) Aktivitás-Kezdés
Aktivitás-Kezdés alatt azon építési projektek darabszámát és teljes építési értékét értjük (folyó áron), melyek építése az adott időszakban kezdődött. (Azon projekteket, melyek építése az adott időszakban kezdődött, és be is fejeződött, szintén elszámoljuk ennél a mutatónál.)

Példaként, ha az iroda szegmensben 70 milliárd forint az Aktivitás-Kezdés egy adott időszakban, az azt jelenti, hogy az egyedi projektadatok alapján az időszakban megkezdett irodaépítési munkák teljes bekerülési értéke lesz ekkora.

(2) Teljesítmény
Teljesítmény alatt az adott időszakban építésre fordított összeget értjük (folyó áron). A mutató kialakításához minden projekt esetében átlagos napi építési értéket számolunk, és ezeket szorozzuk meg az adott időszakban a projekt építésére fordított napok számával.

Példaként, ha az iroda szegmensben 70 milliárd forint a Teljesítmény egy adott időszakban, az azt jelenti, hogy az egyedi projektadatok alapján az időszakban összesen ekkora összeget fordítottak irodaépítésre.

Bővebb módszertani leírás a jelentés végén található.
(A ProIDEA szerkesztői örömmel jelzik, hogy az ibuild.info építési projektadatbázist a szomszéd helyiségben ülő munkatársaink gondozzák, mivel a két építési információs szolgáltatás üzemeltetője ugyanaz a cég.)
A hírben szereplő termékek
EBI Építésaktivitási Jelentés
 
EBI Építésaktivitási Jelentés

Egyedi építési projektek adatain alapuló negyedéves elemzések a magyarországi és romániai építési piac aktuális teljesítményéről az ELTINGA, a Buildecon és az ibuild.info együttműködésében.

Termékismertető
Tovább
Termék kártya
Kapcsolódó hírek
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2019. 1. negyedév
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2019. 1. negyedév
2019 első negyedévében 63 százalékkal csökkent a megkezdett építési munkák összértéke
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2019. 1. negyedév
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2018. 2. negyedév
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2018. 2. negyedév
2018 első hat hónapjában 15%-kal nőtt a megkezdett kivitelezési munkák összértéke
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2018. 2. negyedév
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2018. 1. negyedév
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2018. 1. negyedév
2018 első negyedévében 8 százalékkal magasabb összegben indultak el kivitelezési munkák hazánkban, mint 2017 azonos időszakában
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2018. 1. negyedév
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2017. 4. negyedév
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2017. 4. negyedév
2016-hoz képest 47 százalékkal magasabb összegben kezdődtek meg kivitelezések Magyarországon 2017-ben
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2017. 4. negyedév
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2017. 3. negyedév
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2017. 3. negyedév
A 2017-ben elstartolt kivitelezési munkák összértéke már szeptember végére meghaladta a tavalyi egész évest
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2017. 3. negyedév
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2017. 2. negyedév
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2017. 2. negyedév
Az év első felében több mint 953 milliárd forint értékben indultak el kivitelezési munkák Magyarországon, a magasépítés és a mélyépítés egyaránt jól teljesített
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2017. 2. negyedév
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2017. 1. negyedév
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2017. 1. negyedév
Az első negyedévben 100 %-kal nőtt a megkezdett építési munkák összértéke, a növekedés a mélyépítésnél a legnagyobb, a magasépítést a lakásépítések lökték meg
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2017. 1. negyedév
EBI Építésaktivitási Jelentés, Magyarország, 2016. 2. félév
EBI Építésaktivitási Jelentés, Magyarország, 2016. 2. félév
Aggregált adatok az ibuild.info építési projektadatbázisból
EBI Építésaktivitási Jelentés, Magyarország, 2016. 2. félév
Kategóriák
Eszközök
Eszközök
Berendezések
Berendezések
Épületvillamosság
Épületvillamosság
Épületgépészet
Épületgépészet
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...