Megújult a Legrand nagykatalógusa

A 2020/2021-es nagykatalógus átfogóan mutatja be az aktuális kínálatot

2019. szeptemberében került bemutatásra a Legrand megújult 2020/21-es nagykatalógusa, mely átfogóan mutatja be a Legrand aktuális kínálát. A katalógus bemutató rendezvényen a cég közel 500 szakmai partnere vett részt, ismerkedett meg az újdonságokkal, és próbálta ki azokat.

Legrand nagykatalógus 2020-21
Megújult a Legrand nagykatalógusa

A katalógus egyik legjobban várt újdonsága az az okos otthon megoldás, ami a Valena Life/Allure termékcsaládra épül rá, és a NETATMO céggel közösen kialakított megoldásnak köszönhetően a Valena Life/Allure with Netatmo névet kapta. A meglévő kapcsolók újabb vezetékezés nélkül egy termékcserével – mely ugyanúgy illeszkedik stílusban a meglévő kapcsolókhoz - „okossá” tehetők. Az átalakítás/okosítás kivitelezhető lakásunk egyik helységében is, de akár az egész lakásunkra is kiterjeszthetjük. A kínálatban szerepelnek előre párosított szettek, és központi egységgel működtethető és bővíthető rendszerek is. Az új megoldásokkal megismerheti a Legrand és a Netatmo által közösen kifejlesztett intelligens kapcsolókat, redőnyvezérlőket és csatlakozóaljzatokat, melyek lehetővé teszik a világítás, a redőnyök és elektromos készülékek vezérlését, akár távolról is. Okostelefonról vezérelhető, a hozzá tartozó „Home + Control” alkalmazás pedig ingyenesen letölthető iOS és Android operációs rendszerekre is. A rádiós technológia a szerelvénybe süllyesztve található, mely lényegesen leegyszerűsíti a rendszer telepítését mindenki számára.

A szerelvények között is találunk újdonságokat: új, USB-C típusú töltési megoldások több szerelvénycsalád (Valena Life, Niloé, Céliane) kínálatában is megjelentek a hagyományos USB-A csatlakozóaljzatok mellett. Mindemellett a Céliane keretek is megújultak: új, modern színekkel frissült a termékkínálat. Az innovatív és energiahatékony megoldások továbbra is fontosak maradtak, ezért szerelvénycsaládok tagjai között megtalálhatók a mozgásérzékelős,- energiatakarékos kapcsolók, hőmérséklet szabályzók és kombinált funkciót ellátó aljzatok is, valamint a jövő technológiáját képviselő POE rendszerekhez alkalmazható, minősített RJ 45 csatlakozóaljzatok is.

Megújult a Legrand energiaelosztás kínálata, ezt egy szerkezeti átalakítással tették még átláthatóbbá a katalógusban: moduláris és ajtóra szerelhető készülékek kerültek előre, majd ezt követik a nagyteljesítményű készülékek. A folytatásban megtalálhatók az elosztószekrények és tartozékaik, valamint a segédanyagok és ipari alkalmazások. Bekerültek a moduláris készülékek közé a DX3 Stop Arc és Stop&Go termékek, a nagyteljesítményű megszakítók közé pedig az 1600 A fölötti kapcsoló készülékek. A szekrények mellett megtalálhatók a 2019. év végén bevezetésre kerülő Practibox S kiselosztók, valamint az XL³ S 630 és XL³ S 4000 elosztók. Az új termékcsaládok mellett néhány új termék is bekerült, mint például a 10 modbus címet lekezelő webszerver, valamint az energiamenedzsment rendszerelemek is bővültek.

Nemcsak megújult, de kibővített és a korábbinál jóval szélesebb funkciók is rendelkezésre állnak a Legrand padlódoboz és energiaoszlop kínálatában. Szintén megújultak a Program Mosaic csatlakozóaljzatokkal szerelvényezhető süllyesztett vékonyított kialakítású POP-UP dobozok, melyeket - az eddig a betonba történő alkalmazás mellett - kifejezetten bútorlapba ajánl a gyártó. A kábelcsatorna kínálatból a jól megszokott DLP szerelvényezhető és mini választék mellett kiemelhetők a fekete színű csatornák, melyeket akár mozikba, színházakba, új üzletekbe, irodai környezetbe vagy high-tech otthonokba is ajánlhatók, és fekete színű Mosaic csatlakozóaljzattal, illetve RJ 45 Cat.6 UTP/FTP/STP aljzatokkal szerelhetünk fel.

A strukturált hálózati rész elsőként bemutatja a réz alapú rendszereket, amiben patch panelek, kültéri, fali és patch kábelek, végpontok és egyéb segédanyagok szerepelnek, Cat.5, Cat.6, Cat.6A, Cat.7 és Cat.8 változatban. Ezt követően az üvegszál alapú kínálat következik, hasonló termék-összetétellel: hagyományos, moduláris, kazettás és UHD patch panelek, kültéri, beltéri és patch kábelek, pig-tailek és segédanyagok. A kábelezési rendszereket a különböző típusú rack szekrények követik: fali, álló, hálózati, szerver, ipari, kültéri és hideg folyosós változatokkal. A strukturált hálózati rész befejező fejezetében a rack elosztósorok szerepelnek, amelyek között egyaránt megtalálhatóak a hagyományos elosztósorok (bPDU), a komplett rack felügyelet megvalósítására is alkalmasa különféle szenzorokkal felszerelhető, számos protokollal kompatibilis, mérhető és kapcsolható intelligens elosztósorok (iPDU), továbbá a teljesen egyedülálló, fali rack szekrénybe helyezhető szünetmentes elosztósorok (uPDU). A Legrand nagykatalógus befejező fejezetében a szünetmentes kínálat kerül bemutatásra. Újdonságként szereplenek a tavalyi évben bevezetett otthoni/irodai környezetben alkalmazható Keor-M és Keor SP termékcsaládok, továbbá az idén megújított hagyományos felépítésű háromfázisú Keor T EVO, Keor HPE szünetmentes áramforrások. Szintén újdonság a Legrand legmodernebb moduláris háromfázisú szünetmentes áramforrása (Keor Mod), amely kifejezetten szervertermek és hideg folyosós rendszerek védelmi elvárásainak megfelelően kerültek kifejlesztésre.

Az új 2020/21-es katalógust keresse a Legrand márkaboltokban vagy szakkereskedőknél, Legrand kapcsolattartójánál, vagy töltse le PDF formátumban itt.

Kategóriák
Ágysávok, nővérhívók, kórházi kommunikációs rendszerek
Ágysávok, nővérhívók, kórházi kommunikációs rendszerek
Középfeszültségű és nagyfeszültségű transzformátorok
Középfeszültségű és nagyfeszültségű transzformátorok
Szünetmentes áramforrások
Szünetmentes áramforrások
Kézi jelzésadók tűzjelző rendszerekhez
Kézi jelzésadók tűzjelző rendszerekhez
Audio és video kaputelefonok, csengők
Audio és video kaputelefonok, csengők
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...