Meva zsaluzatok alkalmazása az Emerald Residence építésénél

Mammut fal- és pillérzsalu, MevaFlex födémzsalu, CF pillérzsaluzat, AluStar falzsalu rendszer

Emerald Residence
Emerald Residence

Az Emerald Residence egy újonnan épülő, exkluzív boutique hotellel együtt megvalósuló komplexum. Így szélesebb körű szolgáltatások gondoskodnak az itt lakók kényelméről. A lakástulajdonosok a különleges belvárosi helyszín mellett a hotel nyújtotta szolgáltatásokat is élvezhetik, mint például a 24 órás recepció, reggeli a hotelből, takarítás, mosoda vagy a valet parking. A földszinten és az első emeleten mindemellett üzlethelyiségek kerülnek kialakításra, ezzel pedig visszaköszön a közelben található Váci utca és a Fashion street hangulata.

Az átalakítás tárgyát képező épület egykor a Belvárosi Távbeszélő Központnak adott helyet, amely a Szent Anna templomhoz épített Szervita kolostor helyére épült az 1970-es években. A koncepció egyik fontos alapgondolata, hogy a beruházás építészeti eszközökkel idézze fel a két épület történelmi kapcsolatát, a szervita téri homlokzaton megjelenő üvegfal által. Az elsődleges szempont a tervezés során az volt, hogy a tér beépítettsége ne sérüljön, mindezt időtálló és harmonikus építészeti megoldásokkal kivitelezve. A koncepció tiszteletben tartja a templom elsőbbségét, építkezik a múlt örökségére és azt üzeni, hogy a régi és az új, a múlt és a jövő szimbolikusan összekapcsolódik. Az épület elkészültével megújul a templom környezete és jó hír, hogy az épületegyüttes mind a Szervita tér, mind a Városház utca felől megnyílik majd a járókelők számára a belső passzázs révén, lehetővé téve a Szent Anna templom körbejárhatóságát.

Az Emerald Residence olyan beruházás, mely a maga nemében páratlan: mind a lokáció, mind az épület jellegének tekintetében. Olyan exkluzív, a magyar piacon eddig nem létező kategóriát teremt a fővárosi és főként a belvárosi piacon, amely a legigényesebb közönség igényeit is képes kielégíteni. Ez az építészetileg, anyaghasználatában és szolgáltatásait tekintve is egyedinek tekinthető kategória a szakirodalomban a „Landmark” lakásfejlesztések nevet viseli.

Emerald Residence
Emerald Residence

Emerald Residence
Emerald Residence



MEVA zsalurendszerek az építkezésen:

1. Petőfi Sándor utcai szárny - a mellékelt rajzon a sraffozott terület - a lakóépületi rész

a,  1-10 tengelyek közötti részét a 2. emeletig kellett visszabontani, majd erre épült vissza 6 új monolit vasbeton szint. Az összesen 8 szintes épület felső 3 szintje tetőterasszal rendelkező, a Szervita tér felől csökkenő alapterületű szinteket tartalmaz. A Petőfi Sándor utcai homlokzat 2,5 m mélységű sávját a földszintig kellett bontani, majd új pillérek és födémek zsaluzását, betonozását követően újjáépíteni.

Zsaluzatok: ennél a szárnynál a 4,75 m magas szerkezetek zsaluzására alapvetően a MAMMUT rendszer nagy teherbírású, gyors és daruzható fal- illetve pillérzsaluzatait használták. Az 1000 m²-es födémszintek zsaluzására a költséghatékony és tetszőlegesen kombinálható MevaFlex födémrendszer nyújtotta előnyöket hasznosították. A födémek az ütemterv-cél tartása érdekében a téli időjárási körülmények miatt 2 teljes szintnyi zsalukészlettel épültek.  

b,  az épületszárny 10-12 tengelyek közötti része egy telefon adótornyot is tartalmaz, melyet a kivitelezés teljes időtartama alatt meg kellett védeni. Az épületsarok (torony) sraffozott területét a földszintig kellett visszabontani (itt tart most a kivitelezés). Ezt követően rohamtempóban (hetente 1 szint) épülnek újra ezen a területen a pillérek, falak, liftakna és födémek. Ugyanakkor a bontás miatt megszűnő lépcsőház miatt a feljárást biztosítandó telepítették a 33 m magasságú MEVA lépcsőtornyot.

Zsaluzatok: a falak, liftaknák itt is a MAMMUT falzsaluval, míg a pillérek a CF pillérzsaluzati rendszerrel épülnek. A födémek zsalurendszere itt is a MevaFlex.

Emerald Residence
Emerald Residence

2. Városház utcai, illetve a belső udvarra néző szárny, a hotel funkciót ellátó épületrész

a, Ezt a szárnyat a 4. emeletig kellett visszabontani, továbbá a födém I illetve 12 tengely metszetében található liftakna megépítése érdekében ezt a födémszakaszt a földszintig kellett bontani.

Zsaluzatok: a födém alatti megerősítő függőleges szerkezetek zsaluzásához az AluStar rendszer kézi mozgatású és 60 kN/m² teherbírású falzsalurendszert használták. Az AluStar rendszer legnagyobb 270/90 méretű eleme is csak 65 kg. A 4. emelet feletti vasbeton szerkezetek a Petőfi Sándor utcaihoz hasonló zsaluzattal épültek.
Emerald Residence
Emerald Residence



A MEVA Mammut, AluStar és MevaFlex zsalurendszerek letölthető imertetőiért kattintson a hír alatti termékképekre. Amennyiben további információra van szüksége vagy árajánlatot szeretne kérni a MEVA Zsalurendszerek Zrt. munkatársától, használja a megfelelő gombot.

A hírben szereplő termékek

 
Mammut falzsalu

A Mammut keretes falzsalu rendszer darut igénylő, igen erős falzsaluzat, mely főként az ipari és egyéb mérnöki létesítmények zsaluja, de jól használható lakások és minden középület (irodák, szállodák) építésénél is. A 300, 250 és 125 cm széles elemekkel kombinálva, gazdaságos magasítási variációkat tesznek lehetővé, s egyúttal kevés fugát és rendezett fugaképet biztosítanak. A Mammut falzsaluval 4,0 m-es betonozási magasságig a haladási sebesség korlátozása nélkül lehet betonozni.

Termékismertető
Műszaki adatok
Tovább
Termék kártya
 
AluStar falzsalu

A AluStar magas- és mélyépítés stabil, gyors, kézreálló zsaluja, mely alumínium keretprofilból készül. Daru nélküli munkahelyeken is gyors munkavégzést biztosít. Felhasználható lakásépítésnél, kisebb átépítéseknél, valamint minden olyan területen, ahol nem áll rendelkezésre daru, ill. a daru hatósugarán kívül eső épületrészek estén. Kedvező elemmagasságának 270 és 135 cm, és elemválasztékának köszönhetően gyorsan illeszthető a bonyolult alaprajzi formákhoz. A StarTec falzsalurendszerrel korlátlanul kombinálható.

Termékismertető
Műszaki adatok
Tovább
Termék kártya
 
MevaFlex fatartós födémzsalu

A MevaFlex sokoldalú és kézre álló fatartós födémzsalu rendszer. Legkézenfekvőbb előnye a rugalmassága, mely lehetővé teszi optimális alkalmazását bonyolult alaprajzú födémek, valamint változatos és változó födémvastagságok esetén is.

Termékismertető
Tovább
Termék kártya

Kategóriák

Födémzsaluzatok
Födémzsaluzatok
Pillérzsaluzatok, oszlopzsaluzatok
Pillérzsaluzatok, oszlopzsaluzatok
Falzsaluzatok
Falzsaluzatok
Zsaluk, állványok
Zsaluk, állványok
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...