Minden harmadik magyar saját házat építene, de a bizonytalanság sokakat visszatart

Minden harmadik magyar saját házat építene, de a bizonytalanság sokakat visszatart

Ha az anyagiak nem számítanának, a magyarok közel harmada saját házat építene. A valóságban azonban a legtöbbeket nemcsak a magas költségek, hanem az építkezés kiszámíthatatlansága, a megbízható kivitelező megtalálása és a folyamat összetettsége is visszatartja.

A Wienerberger friss, országos kutatása szerint ma már a bizonytalanság az építkezések egyik legnagyobb akadálya.
A Wienerberger országos, reprezentatív kutatásában¹ azt vizsgálta, hogyan gondolkodnak a magyarok a családi ház építéséről, milyen félelmek és elvárások kapcsolódnak az építkezéshez, valamint milyen segítség növelné leginkább a bizalmukat a folyamat megkezdése előtt. Az eredményekből egyértelműen kirajzolódik, hogy az építkezést ma már elsősorban a kiszámíthatóság hiánya nehezíti: a válaszadók a megbízható kivitelezőket, az átlátható költségeket és a szakmai támogatást tartják a sikeres építkezés legfontosabb feltételeinek.

Ha a pénz nem jelentene akadályt, a megkérdezettek 31 százaléka saját családi házat építene, további 26 százalékuk pedig új építésű ingatlant vásárolna. A válaszadók közel háromnegyede egyetértett azzal az állítással, hogy építkezéssel olyan otthon valósítható meg, amelyet valóban magáénak érezhet.

A legnagyobb akadály ma már a kiszámíthatatlanság

A válaszadók az építési költségek bizonytalanságát (43 százalék), a megbízható kivitelező megtalálását (41 százalék), valamint a magas építési és egyéb költségeket (40 százalék) tartják a legnagyobb kihívásnak.

Amikor a legkockázatosabb építési szakaszról kérdezték őket, a legtöbben a kivitelező kiválasztását emelték ki (30 százalék), ezt követte a finanszírozás (21 százalék), valamint a költségvetés összeállítása (20 százalék). Több mint ötödük szerint maga az építkezés is túl sok stresszel jár, míg hasonló arányban az engedélyezési és adminisztratív folyamatokat tartják különösen nehéznek.

A kutatás szerint a többség ma már eleve bizalmatlanul tekint az építkezésekre: a válaszadók 73 százaléka úgy véli, hogy a költségek szinte biztosan meghaladják az eredeti terveket, 73 százalék szerint ma már csak a magasabb jövedelműek engedhetik meg maguknak az építkezést, míg 60 százalék úgy gondolja, hogy a kivitelezők gyakran az alapanyagok minőségén spórolnak, amit nehéz ellenőrizni.

A felmérésből az is kiderült, hogy sokan már az építkezés első lépése előtt bizonytalannak érzik magukat. A válaszadók 41 százaléka egyáltalán nem tartja magát felkészültnek egy családi ház megépítésének megszervezésére, miközben mindössze minden tizedik megkérdezett mondta azt, hogy magabiztosan belevágna egy ilyen feladatba. Több mint felük szerint egy építkezés ma már túl bonyolult ahhoz, hogy egy átlagember teljes egészében átlássa, ugyanakkor hasonló arányban úgy vélik, megfelelő tervezéssel jól kézben tartható.

¹A kutatás 1774 fő megkérdezésével zajlott 2026. júniusában az Europion Piackutató céggel. A minta reprezentatív a 16 év feletti magyar lakosság körében nem, életkor, iskolai végzettség, lakóhely típusa és földrajzi elhelyezkedése szerint.

Szakmai támogatásra van a legnagyobb igény

A kutatás alapján az építkezés előtt állók elsősorban olyan segítséget várnak, amely kiszámíthatóbbá teszi a folyamatot. A legtöbben részletes költségtervezést (39 százalék), a kivitelezés szakmai ellenőrzésének lehetőségét (38 százalék), valamint ellenőrzött, ajánlott kivitelezők listáját (35 százalék) tartanák a legnagyobb segítségnek. Több mint negyedük személyes szakmai konzultációt is igényelne az építkezés megkezdése előtt.

A Wienerberger szerint ezek az eredmények jól mutatják, hogy ma már az építkezők nem csupán minőségi építőanyagokat keresnek, hanem megbízható szakmai hátteret is. Erre a felismerésre épül a vállalat Mesterház Programja, amely műszaki szaktanácsadással, részletes anyagmennyiség-számítással és helyszíni Mesterház-tanúsító ellenőrzéssel segíti az építkezőket a teljes folyamat során. Ezenkívül egy minősített kivitelezői hálózat is elérhető lesz a weboldalon hamarosan.

Kutatásunk egyik legfontosabb tanulsága, hogy a magyarok továbbra is szeretnének saját otthont építeni, de az építkezést egyre inkább bizalmi kérdésként élik meg. A válaszadók közel fele a kiszámíthatatlan költségeket és a megbízható kivitelező megtalálását tartja a legnagyobb kockázatnak. Ez jól mutatja, hogy ma már nem elég kiváló építőanyagokat kínálni: legalább ilyen fontos, hogy az építkezők a teljes folyamat során szakmai támogatást és megbízható partnereket kapjanak. A Mesterház programot is ennek a szemléletnek a mentén hoztuk létre” – mondta Nagy Zsolt István, a Wienerberger marketingvezetője.

A program indulása óta országszerte közel 200 Mesterház készült el. A Wienerberger célja, hogy a következő években tovább bővítse a programban részt vevő kivitelező szakemberek körét, és minél több építkező számára tegye elérhetővé azt a szakmai támogatást, amely a kutatás szerint ma az egyik legfontosabb feltétele a biztonságos és kiszámítható építkezésnek.

A hírben szereplő termékek
Porotherm 30 Sarok tégla Porotherm 32 Alfa Thermo Rapid tégla Porotherm 30 Alfa Rapid tégla Porotherm 30 feles tégla
 
Porotherm kiegészítők - Falazóelemek
8 termék

Termékek a falazatok teljessé tételéhez és eszközök a falazatok szakszerű megépítéséhez.

8 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Porotherm M-25 áthidaló Porotherm A-10 neo áthidaló Porotherm A-12 áthidaló Porotherm Thermo áthidaló
 
Porotherm áthidalók
4 termék

A Porotherm áthidaló ráfalazással vagy rábetonozással együtt alkotja a nyílásáthidalást. A Porotherm áthidaló képezi a szerkezet alsó húzott övét, a felső nyomott övét pedig a kisméretű tömör tégla vagy üreges falazóelem ráfalazás vagy rábetonozás biztosítja.

4 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Porotherm 20 SONO hanggátló beton falazóelem Porotherm 30 AKU Z hanggátló tégla Porotherm 25 AKU Z hanggátló tégla
 
Porotherm hanggátló téglák
3 termék

Kiváló hanggátló képességű téglák, hangszigetelő falak építéséhez.

3 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Porotherm kerámia burkolatú vasbeton födémgerenda Porotherm kerámia béléstestek 45/10
 
Porotherm födémrendszer
2 termék

A Porotherm födémrendszer a Porotherm Építési Rendszer szerves része, de más építési rendszerekhez is alkalmazható. Átlagos födémterhelés esetén családi házak ideális födémmegoldása. Egyszerűbb geometriájú épületek esetén ajánlják. A födémrendszer elemei: kerámia burkolatú előfeszített vasbeton födémgerenda, kerámia béléstest, helyszíni felbeton kiegészítő vasalás.

2 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Porotherm 50 X-therm Rapid és Porotherm 50 X-therm Rapid Dryfix téglák Porotherm 44 X-therm tégla Porotherm 38 X-therm, 38 X-therm Rapid és 38 X-therm Rapid Dryfix téglák Porotherm 30 X-therm tégla
 
Porotherm Comfort téglák
4 termék

Kiemelkedő hőszigetelő képességű téglák, monolit és hőszigetelt külső falak építéséhez.

4 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Porotherm 50 Thermo Rapid falazóelemek Porotherm 44 Thermo Rapid tégla Porotherm 38 Thermo Rapid falazóelemek
 
Porotherm Energy + téglák
3 termék

Kiváló hőszigetelő képességű téglák, monolit külső falak építéséhez.

3 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Porotherm 20 N+F tégla Porotherm 10 N+F, N+F Rapid és Dryfix falazóelemek
 
Porotherm téglák belső térelhatároló falak építéséhez
2 termék

Klasszikus téglák, belső falak és hőszigetelt külső falak építéséhez.

2 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Porotherm 38 N+F falazóelem Porotherm 30 N+F neo tégla Porotherm 25 N+F falazóelemek Porotherm 38 pincetégla
 
Porotherm Classic téglák
4 termék

A Classic termékcsaládban olyan tradicionális falazóblokkok kaptak helyet, amelyek már bevált, megbízható megoldásokat kínálnak külső homlokzati hőszigetelés alkalmazásával épített falazatokhoz, belső teherhordó falakhoz. A klasszikus nútféderes és habarcstáskás falazóelemek használatával stabil, nagy teherhordó képességű falazatok építhetőek, felhasználásuk ezért elsődlegesen belső teherhordó falakban javasolt, ahol a falazat a legnagyobb terhelésnek van kitéve. Fűtött épületek külső térrel érintkező falainak építésére csak hőszigetelve alkalmasak.

4 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Tondach Thermo PIR szarufa feletti hőszigetelések Tondach tetőbiztonsági rendszerelemek Tondach tető átszellőztető elemek Tondach alátéthéjazatok
 
Tondach Tuning tetőkiegészítő rendszer
4 termék

A tetőn a kerámia tetőcserepek és kiegészítők mellett fontos szerepük van a nem kerámia tartozékoknak, amelyek minden egyes tetőcserép típushoz rendelkezésre állnak. A Tondach Tuning termékek teszik a tetőrendszert műszakilag teljessé, garantálva a biztonságot akár egy évszázadra. Hófogók, biztonsági rendszerek, tetőtéri megvilágítás, vihar elleni védelem, tetőtéri szellőztetés, vápa, alsó szerkezeti elemek.

4 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Tondach fém ereszcsatorna rendszer
 
Tondach fém ereszcsatorna rendszer

A Tondach fém ereszcsatorna rendszerét tökéletes illeszkedés, hosszú élettartam és elegáns megjelenés jellemzi. Elérhető 3 különböző színben: téglavörös, barna és antracit.

Termékismertető
Műszaki adatok
Tovább
Termék kártya
Tondach Contiton 9 FusionColor terrabarna Tondach Hódfarkú szegmensvágású natúr téglavörös Tondach Renoton 15 FusionProtect piros Tondach V11 tetőcserép
 
Tondach kerámia tetőcserepek
15 termék

A Tondach kerámia cserepek széles választékában mindenki megtalálhatja az ízlésének megfelelő és az épülethez leginkább illő tetőcserepet. A Tondach termékei minden tetőn kiválóan mutatnak, legyen szó akár műemléki, új tervezésű vagy modern épületről. A Tondach kerámia tetőcserepek és a hozzájuk tartozó kiegészítők széles szín- és formaválasztékkal állnak az építkezők és felújítók rendelkezésére.

15 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Kategóriák
Tetőcserepek
Tetőcserepek
Téglák, falazóblokkok
Téglák, falazóblokkok
Tetők, homlokzatok
Tetők, homlokzatok
Teherhordó szerkezetek, falazatok
Teherhordó szerkezetek, falazatok
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...