Új Ariston Hybrid kondenzációs-hőszivattyús technológia

A fűtési rendszer kiszolgálására a két technológia minden előnye kihasználható

Az Ariston legújabb fejlesztése a Hybrid termékcsalád, mely a kondenzációs és hőszivattyús technológiát egyaránt magába foglalja. A külső és belső egységekből álló rendszer segítségével a fűtési rendszer kiszolgálására a kondenzációs és hőszivattyús technológia minden előnye kihasználható. A Hybriddel az eddig ismert gázkészülékekhez viszonyítva jóval több energiát lehet megtakarítani, mivel a fűtési rendszer kiszolgálásához a gáz mellett a levegőből nyerhető hőenergiát is felhasználja, a használati melegvíz előállítása pedig a készülék kondenzációs részével történik.

2010 volt az első év a magyar épületgépészetben, amikor a kondenzációs gázkészülékpiac nem nőtt, hanem stagnált. A 2009-es évi 19 000 darabos piac nem tudott emelkedni tavaly. Ennek gazdasági és politikai okai egyaránt voltak. A hőszivattyú piac még ennél is rosszabbul járt. Közel 17%-os csökkenést könyvelhetett el az amúgy sem erős piacon, amit rengeteg negatív támadás ért. Ilyen mély gazdasági válságban (ami még legalább 2-3 éven keresztül fog tartani) kizárólag innovatív új termékek piacra dobásával lehet eredményeket elérni, ami egy teljesen újszerű épületgépészeti technológiát jelent a piac számára.
Ariston Hybrid kondenzációs-hőszivattyús technológa
Ariston Hybrid kondenzációs-hőszivattyús technológa
Az Ariston 2003 óta forgalmaz kondenzációs gázkészüléket Magyarországon. Úttörőnek számított, és mára az értékesítés és a szolgáltatás elérte azt a szintet, hogy tapasztalata alapján felelőssége van a piac fejlesztésében és irányításában!
A 2011-es év új technológiája az Ariston Hybrid névre hallgat, ami egy kondenzációs gázkészülék és egy hőszivattyús technológia egyesítését rejti magában. A termék műszaki jellemzői előtt fontosabb a gazdasági előnyének megvizsgálása. Egy épületgépészeti beruházás bekerülő költsége csak akkor "jön vissza", ha rentábilis (4-5 év) időn belül megtérül, és azután már csak "hasznot" (megtakarítást) hoz a végfelhasználónak. A hőszivattyú-telepítés bekerülési értéke irreálisan magas a megtérülési időhöz képest, így ez utóbbi akár egy emberöltő is lehet, különösen geotermikus energia felhasználásakor, noha az éves működési költségek alacsonyabbak, mint gáz használata esetén. Hagyományos gázkészülékek telepítésénél a legalacsonyabbak a bekerülési költségek, de ott az éves költségek lesznek irreálisan magasak, ezért csak a kondenzációs technológia jöhet szóba. A fejlesztés célja pont az volt, hogy egy olyan terméket alkossanak, aminek a legoptimálisabb a bekerülési költsége, és az éves ráfordítás is a lehető legalacsonyabb legyen.
A készülék műszaki felépítése a következő: egy kombinált üzemű kondenzáció gázkészülék és egy levegős kültéri hőszivattyú egyszerre vagy külön-külön állít elő melegvizet egy belső 24 literes puffertárolóba. Ez a melegvíz egy közös előremenő ágon egy szivattyú segítségével jut el a fűtési rendszerbe. Mikor fog hőszivattyúként és mikor kondenzációs kazánként működni? Amikor ez vagy az a leggazdaságosabb. A berendezés öt értéket vesz figyelembe: 1. a gáz piaci ára, 2. a villamos áram piaci ára, 3. a külső hőmérséklet, 4. a hőszivattyú COP-értéke, 5. a kazán hatásfoka adott előremenő fűtési hőmérsékletnél. A beüzemelés során be kell állítani a szakszerviznek a gáz és a villamos áram hatályos árát. A kazán ezekből az értékekből a működés során folyamatosan kiszámolja a hatásfokot és a COP-értéket, ebből következően minden esetben a leggazdaságosabb működés elve érvényesül, amely a következő lehet: csak kazánmód, csak hőszivattyúmód, és Hybrid üzemmód (amikor a kazán és a hőszivattyú egyszerre működik).
A készülék jelenleg egy típusban kapható: 30 kW-os kombi, amihez viszont lehet indirekt tárolót is csatlakoztatni (rétegtároló). A kültéri levegős hőszivattyú teljesítménye 5 kW, modulációs (COP=3,9). A kazán szabályozható fűtésoldali teljesítménye 4,5 és 30 kW között van. Áramfelvétele 8,2 A. A kazán egy belső 25 literes puffertartályt tartalmaz, amire ha kell, egyszerre dolgozik rá a kültéri és beltéri egység, és abból egy előremenő fűtés oldali ág van. A kültéri és beltéri egység között csak két csőösszekötés található, amelyekben víz áramlik. Tehát gázra ezen az oldalon nincs szükség.
Ariston Hybrid kondenzációs-hőszivattyús technológa
Ariston Hybrid kondenzációs-hőszivattyús technológa
Ariston Hybrid kondenzációs-hőszivattyús technológa
Ariston Hybrid kondenzációs-hőszivattyús technológa
Telepítéskor arra kell figyelni, hogy legalább fél méter antivibrációs cső legyen a kültéri egységnél, elzárócsap és iszapleválasztó szűrő. A Hybrid alaphelyzetben hőszivattyúként próbál működni, és figyelembe véve a gazdasági értékeket és a külső hőmérsékletet, minden esetben komfort- és gazdaságossági számítást végez, hogy éppen milyen üzemben kell, hogy működjön. A beltéri egység fizikai felépítése 90%-ban a bevált Ariston kondenzációs technológiára épül. A két fűtőkör és a napkollektor vezérlése mellett a hőszivattyú vezérlését is a kazán oldja meg, a tápfeszültség felvétele mellett. Jelenleg a gyártó 20 darab készüléket tesztel, aminek eredményeként elmondható, hogy egy hagyományos kazán helyére feltéve közel 50% energia-megtakarítás érhető el. Az országos szervizhálózat oktatása és forgalmazásának kezdete március elején kezdődött. Az érdeklődés a termék iránt rendkívül nagy, mivel valóban újdonságot jelent, racionális megtérülési idő mellett.
Ha a Hybrid kondenzációs-hőszivattyús technológiával kapcsolatban további információt szeretne kérni az Ariston Thermo Hungária Kft. munkatársától, használja az alábbi Információkérés gombot.
Kategóriák
Hőszivattyúk
Hőszivattyúk
Gáztüzelésű, olajtüzelésű falikazánok
Gáztüzelésű, olajtüzelésű falikazánok
Hőtermelők, hőleadók, hőcserélők, kémények
Hőtermelők, hőleadók, hőcserélők, kémények
Épületgépészet
Épületgépészet
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...