EBI Építésaktivitási Jelentés, 2018. 4. negyedév

2018 második félévében 21 százalékkal csökkent a megkezdett építési munkák összértéke 2017 azonos időszakához képest

A második félévben fogyott a lendület
Bár 2018 összességében rekord évet jelentett a hazai építőiparban, hiszen soha ilyen összegben nem kezdődtek meg kivitelezési munkák Magyarországon, mint tavaly, az év második felében csökkent a lendület. A teljes, éves több mint 2400 milliárd forintnyi aktivitás-kezdésből csak 953 milliárdot tett ki a második félévre jutó, bár azt hozzá kell tenni, hogy a második félév, illetve a negyedik negyedév hagyományosan gyengébb számokat hoz. 2018 második félévi aktivitás-kezdési rátája 21 százalékkal volt alacsonyabb a 2017 azonos hónapjait jellemzőnél, ugyanakkor a korábbi évek július-december közötti időszakához képest továbbra is erősnek számított. (1.ábra)
Az építőipari aktivitás: a megkezdett kivitelezési munkák értékének alakulása és megoszlása építési részpiacok szerint
Az építőipari aktivitás: a megkezdett kivitelezési munkák értékének alakulása és megoszlása építési részpiacok szerint

1.ábra. Az építőipari aktivitás: a megkezdett kivitelezési munkák értékének alakulása és megoszlása építési részpiacok szerint (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2018. 4. negyedév)

Emelkedő pályán a nem lakáscélú magasépítések
2018-ban közel 1400 milliárd forint értékben kezdődtek meg magasépítési kivitelezési munkák hazánkban, mely a 2017-es rekordhoz képest további 4 százalékos bővülést jelentett. A szektor annak ellenére teljesített ilyen jól, hogy a lakásépítések aktivitás-kezdés mutatójában nagyon jelentős, több mint 20 százalékos visszaesés volt tapasztalható 2018-ban az előző évhez képest, a visszaesést ugyanis ellensúlyozta az induló, nem lakáscélú magasépítési kivitelezési projektek 2017 utáni ismételt csúcsdöntése, a korábbi szinthez képest is 17 százalékos növekedést produkálva. A nem lakáscélú magasépítések féléves aktivitás-kezdés mutatója 2017-től kezdődően folyamatosan emelkedik, a 2018 július és december közötti időszakban már közel 538 milliárd forint értékben indultak meg építkezések a szektorban.

Nem született újabb rekord a mélyépítéseknél
Bár 2018 első felében eddig még soha nem látott összegben indultak el mélyépítési kivitelezési projektek hazánkban, a második félév jóval szerényebb aktivitás-kezdést hozott az egy évvel korábbinál, így ha nem is sokkal, de elmaradt a 2017-es rekord értéktől a 2018-as. 1021 milliárd forint értében léptek építési fázisba mélyépítési projektek az egy évvel korábbi 1025 milliárd forinthoz képest. A második félév aktivitás-kezdés mutatója bár szerényebb volt az előző évinél, de így is magasabb szinten állt, mint a 2014-2016-os időszakot jellemző összegek.

A mélyépítéseken belül különösen az út- és vasútépítések esetében indultak alacsonyabb összegben építési projektek az év második hat hónapjában, mindössze 84 milliárd forintot tett ki a megkezdett kivitelezési munkák értéke, az első félév 530 milliárd forintjával és a 2017 második félévének 336 milliárd forintjával szemben. A 2018 július és december közötti időszak több éves összehasonlításban is szerénynek számított, az elmúlt 6 évben csak 2015 két félévét jellemezték ennél alacsonyabb számok. A nem út- és vasút mélyépítések esetében szintén volt egy enyhe csökkenés 2017-ről 2018-ra, de az azt megelőző évekhez képest még mindig magasabb volt az aktivitás-kezdés értéke.

A legtöbb építkezés Közép-Magyarországon indul
2017-hez képest 2018-ra valamelyest ugyan csökkent Közép-Magyarország részesedése a megkezdett kivitelezési munkákból, de továbbra is jóval magasabb arányban indultak meg itt építkezések, mint a korábbi években. 2014-2017 között ugyanis a terület részesedése az aktivitás-kezdésből 37 százalékos volt szemben a tavalyi 42 százalékkal. (2.ábra) Az országban tehát továbbra is egyenlőtlenül indulnak el építési munkák.
A megkezdett kivitelezési munkák összértékének területi megoszlása Magyarország egyes régiói között
A megkezdett kivitelezési munkák összértékének területi megoszlása Magyarország egyes régiói között

2.ábra. A megkezdett kivitelezési munkák összértékének területi megoszlása Magyarország egyes régiói között (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2018. 4. negyedév)


Csökkenő lakásépítési kedv
A tavalyi utolsó negyedév számos újdonságot hozott a lakáspiacnak a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs sorsához kapcsolódóan. A kedvezményes kulcs ugyan megszűnik 2019. december 31.-e után, azonban a 2018. november 1.-én jogerős építési engedéllyel rendelkező projektek esetében még lehet majd alkalmazni a 2023-ig történő értékesítéseknél. Az új szabály nagy könnyebbséget jelent a már futó beruházások számára; nem kell a házakat mindenképpen az idén befejezni, hanem az átadás áttolódhat 2020-ra is. Azon fejlesztők is örülhetnek az új szabályoknak, akiknek volt ugyan építési engedéllyel rendelkező projektje, azt azonban még nem indították el. A többieknek azonban már a 27 százalékos áfakulccsal kell majd számolniuk az értékesítés során, mely jelentősen visszavetheti az építési kedvet. Ekkora áremelkedést ugyanis nem lesz könnyű érvényesíteni a lakásárakban, miközben még akár a kedvezményes, 5 százalékos áfakulccsal is lesznek a piacon projektek. Nagy kérdés, hogy a fejlesztők a profitkalkulációk alapján a plusz 21 százalékos teherből mennyit lesznek képesek majd átvállalni.

Az már látszik, hogy 2018-ban csökkent az elindult társasházi lakásépítések volumene, az aktivitás-kezdés mutató értéke 342 milliárd forintot tett ki az ibuild.info adatbázis alapján, míg 2017-ben a legalább 4 lakást tartalmazó beruházások esetében 432 milliárd forint értékben kezdődtek meg kivitelezések. 2018 utolsó negyedévében az aktivitás-kezdés mutató értéke 75 milliárd forintra rúgott, mely a legalacsonyabb értéket jelentette 2017 eleje óta, ugyanakkor továbbra is magasabbnak bizonyult, mint a 2016 azonos időszakában mért.

2017-hez képest jelentősen növekedett a befejezett társasházi lakásépítések volumene, a csúszások hatására azonban kisebb mértékben, mint a várt. Végül valamivel több, mint 220 milliárd forint értékben készültek el társasházi projektekben lakások. 2019-re a lakásépítési aktivitás-befejezés mutató értéke ennél is magasabb lehet, megközelítheti az 560 milliárd forintot is. Ugyanakkor ezeknél a folyamatban lévő projekteknél is lehet csúszásokra számítani, ráadásul a kedvezményes áfaszabályok változása is lehetővé teszi a fejlesztők számára, hogy kényelmesebben fejezzék be projektjeiket, így több, jelenleg még 2019-es befejezési dátumú beruházás tényleges átadása tolódhat át 2020-ra.
Az adott időszakban elkezdett és a befejezett társasházi lakásprojektek összértéke, vagyis a társasházi lakásépítési aktivitás folyóáron
Az adott időszakban elkezdett és a befejezett társasházi lakásprojektek összértéke, vagyis a társasházi lakásépítési aktivitás folyóáron

3.ábra. Az adott időszakban elkezdett és a befejezett társasházi lakásprojektek összértéke, vagyis a társasházi lakásépítési aktivitás folyóáron (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2018. 4. negyedév)


Az építési fázisba lépett társasházi projektek összvolumenét tekintve még nagyobb a területi egyenlőtlenség, mint az építőipar egészét nézve, a társasházi építések 65 százaléka Közép-Magyarországon vette kezdetét tavaly. Bár a 2017-es közel 70 százalékkal szemben így csökkent a terület részesedése, a 2014-2017-es időszakot jellemző 62 százalékhoz képest azonban így is magasabbnak számított.
A megkezdett társasházi lakásépítési projektek értékének megoszlása Magyarországon
A megkezdett társasházi lakásépítési projektek értékének megoszlása Magyarországon

4.ábra. A megkezdett társasházi lakásépítési projektek értékének megoszlása Magyarországon (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2018. 4. negyedév)


Élénk a szállodaépítési kedv
Továbbra is feljövőben vannak a szállodaépítések hazánkban. A turisztikai ágazat erősödése úgy tűnik több fejlesztőt is beruházás indítására sarkallt. Már 2017-ben is növekvő aktivitás-kezdés számokról lehetett beszámolni, a növekedés pedig 2018-ban is tovább folytatódott. A tavalyi évben összesen 44 milliárd forint értékben indultak meg szálloda-kivitelezési munkák hazánkban, mely 6 százalékkal volt magasabb, mint az egy évvel korábbi, 8 éves rekordnak számító összeg.

Az országosnál sokkal jobban felpörögtek azonban a szállodaépítések Budapesten, ahol a válság előtti maximumokat is meghaladta 2015-ben, 2017-ben és 2018-ban is a megkezdett építési munkák összértéke. 2018-ban például a válságot megelőzően rekordnak számító 2008-as évhez képest több mint 35 százalékkal nagyobb volumenben indultak meg építkezések a fővárosban, de a növekedés 2017-hez képest is jelentős volt, több mint 11 százalékos. Tavaly vette kezdetét például az InterCityHotel, a W Budapest Hotel, az E12 Hotel, az H2 Hotel és a Hotel Akadémia építése is a fővárosban.

Bár az építkezések nehezen indultak be a szállodaiparban, a korábbi élénkülés lassan beérik, és egyre több szálloda készül el, az aktivitás-befejezés mutató értéke így jelentőset, 74 százalékot ugrott 2018-ban országos viszonylatban, míg Budapest esetében a növekedés mértéke 2017-hez képest közel 147 százalékos volt. 2018-ban adták át például a Meininger Budapest Hotelt, de a sor az idén is folytatódik, 2019-ben készülhet el többek között a Matild Palota, a Párisi Udvar, és a Small Grand Hotel.
A szálloda építési aktivitás: az elkezdett és befejezett kivitelezési munkák összértéke folyóáron
A szálloda építési aktivitás: az elkezdett és befejezett kivitelezési munkák összértéke folyóáron

5.ábra. A szálloda építési aktivitás: az elkezdett és befejezett kivitelezési munkák összértéke folyóáron (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2018. 4. negyedév)


Ismét csúcsot döntött az oktatási és kutatás-fejlesztési aktivitás
Már 2017-ben is kiugró növekedés volt tapasztalható az oktatási és kutatás-fejlesztési célú építőipari beruházások esetében, de a növekedés 2018-ban is folytatódott. A tavalyi évben összesen 118 milliárd forint értékben indultak meg kivitelezési munkák a szektorban az ibuild.info projektadatbázis szerint, mely az előző évhez képest további 19 százalékos növekedést jelentett. Megkezdődött és be is fejeződött többek között a Mercedes-Benz Academy Képzési Központjának építése, de megindult a Debreceni Nemzetközi Iskola kivitelezése is.

A befejezett beruházások összértéke ugyan csökkent 2017-hez képest 2018-ra, de a tavalyi év aktivitás-kezdését nézve a jövőben is magas maradhat. 2018-ban adták át a Felsőoktatási és Ipari Együttműködések Központját Győrben, az idén pedig várhatóan elkészül többek között a MOME Campus - Kreatív Innovációs és Tudáspark harmadik üteme, a korábban már említett Debreceni Nemzetközi Iskola, vagy a Kecskeméti Egyetem PADMA Kampusza.
Az oktatási épület építési aktivitás: az elkezdett és befejezett kivitelezési munkák összértéke folyóáron
Az oktatási épület építési aktivitás: az elkezdett és befejezett kivitelezési munkák összértéke folyóáron

6.ábra. Az oktatási épület építési aktivitás: az elkezdett és befejezett kivitelezési munkák összértéke folyóáron (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2018. 4. negyedév)



Az EBI Építésaktivitási Jelentésről
A kutatás célja: A projektadatbázis rendszeres (negyedévenkénti) feldolgozásának célja, hogy az egyedi építési projektek adataiból olyan aggregátumokat alakítsunk ki, amelyek új információt hordoznak az építési piac szegmenseinek teljesítményéről. A lakásépítést külön, a nem-lakáscélú magasépítést 9, a mélyépítést 8 szegmensre osztva aggregáljuk az egyedi projektadatokat.

A készítők: Az EBI Építésaktivitási Jelentés három kutatócég együttműködésének eredménye, melyhez az ibuild.info a projektkutatással és a projektadatbázissal, az ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont és a Buildecon Építésgazdasági Kutató pedig a mutatószámok kialakításával és az aggregálást végző algoritmusok kidolgozásával járul hozzá.

A teljes EBI Építésaktivitási Jelentés eléréséhez lépjen be az ibuild.info felhasználói fiókjába. Ha még nincs fiókja, díjmentesen regisztrálhat. A belépést követően megtekintheti a teljes jelentést, ha korábban már megvásárolta, vagy árajánlatot kérhet, ha még nem rendelte meg.
A hírben szereplő termékek
EBI Építésaktivitási Jelentés
 
EBI Építésaktivitási Jelentés

Egyedi építési projektek adatain alapuló negyedéves elemzések a magyarországi és romániai építési piac aktuális teljesítményéről az ELTINGA, a Buildecon és az ibuild.info együttműködésében.

Termékismertető
Tovább
Termék kártya
Kapcsolódó hírek
1.ábra. Az építőipari aktivitás: a megkezdett kivitelezési munkák értékének alakulása és megoszlása építési részpiacok szerint (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2019. 3. negyedév)
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2019. 3. negyedév - 1. rész
2019 első kilenc hónapjában közel negyedével csökkent a megkezdett kivitelezések összértéke
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2019. 3. negyedév - 1. rész
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2019. 2. negyedév
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2019. 2. negyedév
Három negyedév korrekció után kis javulás az Aktivitás-Kezdésben
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2019. 2. negyedév
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2019. 1. negyedév
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2019. 1. negyedév
2019 első negyedévében 63 százalékkal csökkent a megkezdett építési munkák összértéke
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2019. 1. negyedév
Kategóriák
Építési információs szolgáltatások
Építési információs szolgáltatások
Kiadványok, információs szolgáltatások
Kiadványok, információs szolgáltatások
Eszközök
Eszközök
Berendezések
Berendezések
Épületvillamosság
Épületvillamosság
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...