Vaillant készülékek a Solar Decathlon Europe 2019 nemzetközi verseny egyik mintaépületében

Vaillant készülékek Solar Decathlon Europe 2019 nemzetközi verseny egyik mintaépületében

A felépített ház fűtését és szellőzését Vaillant rendszer biztosította

Július végén ért véget a Solar Decathlon Europe 2019 nemzetközi verseny, melyen a Vaillant is támogatta az egyik induló egyetemi csapatot. A Miskolci Egyetem, a Pécsi Tudománygyetem és a Blidai Saad Dahlad Egyetem csapata által felépített ház fűtését és szellőzését Vaillant rendszer biztosította, a Vaillant kollégái aktívan részt vettek a kivitelezési munkákban is, támogatva a csapat egyetemista tagjait. A 10 csapat közül a Someshine Team az előkelő 5. helyet érte el.

Vaillant Solar Decathlon Europe 2019
Vaillant Solar Decathlon Europe 2019


Mi a Solar Decathlon?

Innovatív ötletek, élvonalbeli technológiák, kiemelkedő egyetemi csapatok. A Solar Decathlon egy nemzetközi verseny, amely ambiciózus egyetemi csapatokat hív ki arra, hogy megtervezzenek, megépítsenek és üzemeltessenek olyan 1:1-es méretarányú lakóhely prototípusokat, amelyek megújuló energiával működnek. A verseny 10 különálló versenyszámból áll, amelyek mentén a projektek az erőforrásokkal való felelős gazdálkodás, a költséghatékonyság és az attraktivitás tekintetében egyidejűleg mérettetnek meg.

Az első Solar Decathlon (SD) 2002-ben indult el egyetemi csapatok önfenntartó lakóházainak 10 kategóriában történő versenyével, ezt 2010 nyarán követte az első Solar Decathlon Europe Madridban, szélesítve a rendezvény nemzetközi távlatait. Az SDE az eredeti modellen alapszik - 10 versenyszám -, azonban túllépve az egyszerű családi lakóhely elvein, a versenyzők figyelembe veszik városaink létező épületállományát és a helyi építési körülményeket is. Az SDE19 a meglevő épületblokkok megújítását célzó megoldásokra fekteti a hangsúlyt, és számos új kihívást állít fel a versenyző csapatok számára, mint a helyi újrahasznosított anyagok alkalmazása, a fotovoltaikus, napelemes, bioklimatikus és természet alapú rendszerek integrálása, a nyári túlmelegedés megoldása, valamint a magas teljesítményű kompozit anyagok felhasználása. Az SDE19, amelyet az Energy Endeavour Foundation támogat, és az ÉMI, Szentendre városa és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rendez a helyszínen, az okos építés művészetét ünnepli.

Vaillant Solar Decathlon Europe 2019
Vaillant Solar Decathlon Europe 2019


A Solar Decathlon versenyek történetében az SDE19 az első, amely az eddigiekben szokásos új, energiahatékony lakóépületek megépítésével szemben kifejezetten meglévő épületek (pl.: sátortetős kockaházak, sorházak, ráépítéssel fejleszthető lapostetős épületek, egyéb lakóépületek) felújítására helyezi a hangsúlyt. A lakóházak jobb élhetőséget célzó, funkció- és térbővítő felújításának középpontba helyezése különösen indokolt. A korszerű, környezetbarát megoldásokat megfizethető módon kombináló épületfelújítási modellek beazonosítása napjaink egyik legaktuálisabb építőipari kihívása és társadalmi igénye Európa-szerte és a kontinensen túl. A felépített mintaházak a szokásosnál hosszabb ideig látogathatók: a 2 hetes versenyt követően egy 2 hónap időtartamú meghosszabbított kiállításra kerül sor.

Vaillant Solar Decathlon Europe 2019
Vaillant Solar Decathlon Europe 2019


SDE 2019 és a Vaillant együttműködése

A Someshine Team házában a fűtésről és a szellőztetésről aranyfokozatú támogatóként gondoskodott a Vaillant. Előbbi egy flextoTHERM exclusive hőszivattyúval került kialakításra aroCOLLECT levegő kollektorral, utóbbiról egy recoVAIR VAR 360/4 lakásszellőztető berendezés gondoskodik. A Vaillant kivette részét a kivitelezésből is, hiszen 3 kollégájuk kísérte a helyszínen a készülékek szerelését, üzembe helyezését, valóban az első munkalépéstől az utolsóig.

Vaillant Solar Decathlon Europe 2019
Vaillant Solar Decathlon Europe 2019
Vaillant Solar Decathlon Europe 2019
Vaillant Solar Decathlon Europe 2019


És a végeredmény...

A Someshine Team a versenyben két kategóriában dobogós eredményt ért el. 2. helyen végzett a csapat az "Építészet", és 3. helyezést kapott "Energiahatékonyság" kategóriában. Ez utóbbira különösen büszkék a Vaillant munkatársai. Végezetül álljon itt néhány kép a megvalósult házról, és természetesen a Vaillant rendszerről is. A Someshine Teamnak pedig még egyszer gratulálnak az eredményhez.

Vaillant Solar Decathlon Europe 2019
Vaillant Solar Decathlon Europe 2019
Vaillant Solar Decathlon Europe 2019
Vaillant Solar Decathlon Europe 2019
Vaillant Solar Decathlon Europe 2019
Vaillant Solar Decathlon Europe 2019
Kategóriák
Hővisszanyerős szellőztető rendszerek
Hővisszanyerős szellőztető rendszerek
Hőszivattyúk
Hőszivattyúk
Légtechnika
Légtechnika
Hőtermelők, hőleadók, hőcserélők, kémények
Hőtermelők, hőleadók, hőcserélők, kémények
Épületgépészet
Épületgépészet
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...