Sokrétű stúdió szigetelés Tektalan táblákkal

Sokrétű stúdió szigetelés Tektalannal

Kedvező akusztikai megoldás esztétikus megjelenés és költséghatékony kialakítás mellett

Még a tavalyi évben indult, de csak idén elkészült projekt egy kis méretű videóstúdió kialakítása, amihez a Knauf Insulation segítségét kérték. A meglehetősen régi épületrész hagyományos téglából készült, nagyobb részben alumínium lemez, kisebb részben cserép borítású tetővel. Az építő szerette volna egy szigetelőanyaggal megoldani az épület hő- és hangszigetelését is. Miután ebben a stúdióban hangfelvétel is történik, a megfelelő akusztikai kialakítás is szempont volt. Egy csendes, minél kisebb utózengésű tér kialakítása volt a cél. További igény volt, hogy a szigeteléseket a szomszédos tűzfalak, illetve a környező helyiségek miatt a falak belső oldalán kellett megoldani. Ez persze az akusztikai célok miatt is indokolt volt, de itt az egyébként inkább kívülre ajánlott hőszigetelés is csak belülre kerülhetett. Bónuszként figyelembe kellett venni a költséghatékonyságot is, a projektre fordítható eszközök meglehetősen szerények voltak. Ez volt hát a kiindulás, erre kellett megoldást ajánlani.

Sokrétű stúdió szigetelés Tektalannal
Sokrétű stúdió szigetelés Tektalannal

A feladatra végül 50 mm vastag Tektalan és Heraklith-C anyagokat választottak. A kívánalmaknak megfelelő technikai tulajdonságok mellett mindkét anyagnál kiválasztási szempont volt az is, hogy a préselt fagyapot a kedvező akusztikai tulajdonságokon túl jól is mutat a falon.

Sokrétű stúdió szigetelés Tektalannal
Sokrétű stúdió szigetelés Tektalannal

A Tektalan a külső falak és a mennyezet belső oldalára került, a Heraklith-C a belső, hőszigetelést nem igénylő falakra. A felszerelés komoly lécvázra, a Tektalan esetében a téglafaltól mintegy 6-8 cm légrést biztosítva történt, a táblák favázhoz rögzítéséhez fém ácsszerkezeti csavarokat használtak.
A felszerelés gyorsan ment, amiben a kivitelező elmondása szerint sokat segített, hogy ezeket szigetelő táblákat faipari kőrfűrészgéppel tudták szabni, ami gyakorlatilag tökéletes illesztést (ez a látható felület miatt is fontos volt) és meglehetősen takarékos, kevés hulladékkal járó felhasználást tett lehetővé. A felrögzítést követően a táblák végül vizes-diszperziós festést kaptak, ezt hengerrel végezték.

Az eltelt időszak igazolta az elképzeléseket, a helyiségek télen korrekten kifűthetőek, semmiféle nedvesedés, párásodás nem jelentkezett, az alkalmazott légrés kellő szellőzést biztosít a szigetelés mögött. A Tektalan hangszigetelő tulajdonságai hatásosan szűrik ki a külső zajokat, a korábbi repülőzúgás, mentősziréna, kutyaugatás már nem jut be.
Az akusztikus tulajdonságok is beváltak, természetesen nem lett süketszoba a stúdióból - ez nem is volt cél - de mind a beszéd, mind az énekhang és az akusztikus hangszerek hangja is nagyon természetesen hat, a lecsengési idő optimálisan rövid, utózengés, visszhang nem tapasztalható.

Sokrétű stúdió szigetelés Tektalannal
Sokrétű stúdió szigetelés Tektalannal

A stúdió üzemeltetője elmondta, hogy azóta több zenésznek ajánlotta ezeket az anyagokat. Kisebb próbatermek, otthoni stúdiók kialakításánál sokan használnak különböző, innen-onnan származó, olcsó akusztikai (vagy általuk annak gondolt) burkolatokat és szigeteléseket. Az eredmény néha megfelelő, máskor nem az. Azonban azt tudjuk, hogy ezekben az esetekben sosincs igazi, korrekt összehasonlítási alap, tehát az eredmény megítélése valójában inkább a hiten múlik, mint a mért adatokon.

Az üzemeltető szerint a Knauf Insulation fagyapot termékei kifejezetten mutatós, belsőépítészeti szempontból is jól alakítható, technikai értelemben pedig abszolút jó megoldást jelenthetnek ezekben az esetekben. Ár-érték arányuk pedig jóval kedvezőbb, mint azt az ilyen próbatermeket, stúdiókat üzemeltetők sokszor gondolják.
Az üzemeltető a maga részéről azt is felajánlja, hogy aki maga szeretne meggyőződni az anyagok alkalmazhatóságáról, nyugodtan látogasson el hozzájuk a budapesti Grund Stúdióba, szívesen bemutatja az ott alkalmazott szigetelést az érdeklődőknek.

A hírben szereplő termékek
Heraklith-C fagyapot hangszigetelő tábla
 
Heraklith-C fagyapot hangszigetelő tábla

Ásványi kötőanyagú homogén fagyapot építőlap. Páraáteresztő, tömege miatt megfelelő a hőtároló képessége, továbbá kiváló építésbiológiai tulajdonságokkal rendelkezik. A gyártástechnológiai fejlesztéseknek köszönhető homogénebb szálszerkezet miatt látszó felületekként is esztétikus megjelenést nyújt (a terméket festett felülettel javasoljuk alkalmazni).

Termékismertető
Műszaki adatok
Tovább
Termék kártya
Tektalan 037/2 többrétegű kompozit fagyapot hőszigetelő tábla
 
Tektalan A2 037/2 többrétegű kompozit fagyapot hőszigetelő tábla

Kétrétegű kompozit fagyapot építőlap, nagy testsűrűségű kőzetgyapot hőszigetelő maggal, egyoldali, ásványi kötőanyagú Heraklith fagyapot fedőréteggel. A Tektalan 037/2 táblák a gyártástechnológiai fejlesztéseknek köszönhető homogénebb szálszerkezet miatt látszó felületekként is esztétikus megjelenést nyújtanak (a fagyapot réteg természetes eredetű alkotórészei miatt árnyalatkülönbségek jelentkezhetnek, ezért a terméket festett felülettel javasoljuk alkalmazni). A táblák a vastag fedőrétegnek köszönhetően élképzéssel (élletöréssel) készülnek.

Termékismertető
Műszaki adatok
Tovább
Termék kártya
Kategóriák
Fagyapot és parafa szigetelések
Fagyapot és parafa szigetelések
Hőszigetelések, hangszigetelések
Hőszigetelések, hangszigetelések
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...