Porfír burkolatok a Korintex Global Kft. termékpalettáján

Széles felhasználási lehetőségű, elegáns burkolóanyag kültérre és beltérre

A porfír rendkívül kemény kőzet. Fajsúlya 2800 kg/m³. Az esztétikus, kiváló minőségű olasz kőben megtalálhatjuk a vörös, a szürke, a zöld színt is. Elsősorban kültérre ajánlott, megfelelő keménysége, fagyállósága és egyéb fizikai tulajdonságai miatt. Télen a sózást is kiválóan viseli. Kockakő és lap formában térburkolatként használható, önállóan vagy más természetes kőburkolatokkal kombinálva. Vegyes színben használva kellemes megjelenést nyújt. Elegáns jellemzője miatt a porfír kielégíti az irodaépületek, terek, utcák igényeit is. Ugyanakkor a roppantott változata rusztikussá teszi a megépített területeket. Reprezentatív tereken, járdákon, de lépcsőburkolatként, homlokzatokon, lábazatokon is előfordul. Megtalálható a világ összes táján, mint például a New York-i Wall Streeten, Londonban, vagy az arab világ egyik legkülönlegesebb városában, Dohában. A katolikus egyház színe a bíbor, melynek a porfír szintén megfelel, ennek köszönhetően számtalan egyházi épületet díszít ez a kőfajta, mely egyben épületszobrászati és szobrászati remekművek, síremlékek egyik kedvelt anyaga. A porfír nem csak kültéren gyakori, hanem beltérben is kiváló felhasználási lehetőségeket nyújt. Padlóburkolat, falburkolat készíthető belőle.

A Korintex Global Kft. számos referenciát mutathat már fel, kisebb családi házaktól, a nagyobb terekig. Termékeik között megtalálható a kockakő, a roppantott, vágott csíkok, lapok és a szabálytalan lapok. Ezeket 10, 15, 20, 30 cm-es szélességben és 3-5 és 4-8 cm-es vastagságban gyártják. Kockaköveiket és a 4-8 cm-es vastagságú lapokat a gépkocsi terheléses burkolatoknál, míg a gyalogos forgalmú területeken, falburkolatként, valamint beltéri burkolatokként a vékonyabb lapokat ajánlják. A gyártáskapacitást folyamatosan bővítik, ezzel kielégítve az érkező igényeket.

A proidea.hu oldalon szereplő Flagstones porfír kőburkolatokról további információkat talál, ha a hír alatti termékképekre kattint. Amennyiben árajánlatot vagy egyéb információt szeretne kérni a Korintex Global Kft. munkatársától, használja a megfelelő gombot.
 
Kategóriák
Kőburkolatok, betonlapok, cementlapok
Kőburkolatok, betonlapok, cementlapok
Kő és beton homlokzatburkolatok
Kő és beton homlokzatburkolatok
Burkolatok, padlók, térburkolatok
Burkolatok, padlók, térburkolatok
Tetők, homlokzatok
Tetők, homlokzatok
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...