Befüggesztett hosszirányú főfalak a pétfürdői nitrogénüzem nedves hűtőtornyának kialakításánál

A hosszirányú falak nem az alapszerkezetről, hanem attól magasságilag elemelve, PERI MULTIPROP tornyokkal alátámasztva lettek kivitelezve

A Nitrogénművek Zrt. 2014-2017 között történő beruházás sorozatának végső célja a termelés mintegy 50%-al történő emelése. Ennek a folyamatnak az egyik fontos állomása a nedves hűtőtorony megépítése, melynek felépítéséhez a PERI termékeit választották.

Első ütemben a hűtőtorony harántfalai kerültek kialakításra. A nagy magasságú, falpillérekkel megerősített falat magasságilag három ütemre bontva építették meg. A kezdő ütem után FB-180 munkaszintről kellett dolgozni, amelynek alaprajzi kiosztását bonyolította az alsó szinten már elkészült falpillér. Ezek közé a falak közé kerültek megépítésre a hosszirányú falak, amelyeket azonban nem az alapszerkezetről, hanem attól magasságilag elemelve kellett kivitelezni.

A középső hosszfőfal kezelhető volt a TRIO falzsaluzat aljába helyezett dobozolással, a szélső főfalak azonban az alaplemez felett bő 5 méterrel kezdődtek, és még a környező talajszint felett is mintegy 3 méterrel voltak találhatóak. Erre a magasságilag aszimmetrikus letámasztási síkra kellett olyan indító állványt készíteni, amely utána képes a 6,3 méter magas fal súlyának viselésére.
A kérdést a MULTIPROP nagy teherbírású támaszrendszerrel sikerült megoldani. Ugyancsak MULTIPROP rendszerrel került kialakításra a zárófödém zsaluzata is, amelyet nagy belmagasság mellett úgy kellett kialakítani, hogy a teherviselő tornyokat át kellett fűzni a födém alatt található vasbeton gerendákból álló rácson is.
A szélső hosszirányú főfal építése
A már elkészült haránt irányú főfalak

A beruházás során alkalmazott PERI termékek letölthető katalógusáért kattintson a hír alatti termékképekre. Amennyiben árajánlatot vagy bővebb információt szeretne kérni a Peri Kft. munkatársától, használja a megfelelő gombot.
A hírben szereplő termékek
PERI TRIO keretvázas falzsaluzat
 
PERI TRIO keretvázas falzsaluzat

Az univerzális TRIO falzsaluzat rendszer minden olyan esetben jól alkalmazható, ahol fő szempont a gyors zsaluzási idő, a hagyományos DW átkötési rendszerek használatával. A minden elemcsatlakozáshoz használható BFD kapocs és további praktikus rendszermegoldások tették a TRIO-t közkedveltté számtalan projekt során világszerte. A TRIO a továbbfejlesztett MAXIMO keretvázas zsaluzattal együtt is alkalmazható. Sok tartozék, mint a BFD kapocs vagy az MXK betonozó konzol rendszer mindkét rendszerrel egyaránt használhatók.

Termékismertető
Műszaki adatok
Tovább
Termék kártya
PERI DOMINO keretvázas falzsaluzat
 
PERI DOMINO keretvázas falzsaluzat

A DOMINO egy könnyű, acél keretvázas falzsaluzat. A rendszer kitűnően alkalmazható magas- és mélyépítési munkákhoz, bármilyen alaprajz zsaluzásához. Garantáltan hatékony felhasználás - akár daru alkalmazása nélkül is. Csupán négy elemszélességgel, közbenső átkötési helyekkel, alaptestek zsaluzásához is rendkívül egyszerűen alkalmazható. A DRS kapoccsal az elemek egyetlen mozdulattal összehúzhatók és síkba rendezhetők.

Termékismertető
Műszaki adatok
Tovább
Termék kártya
PERI MULTIPROP födémtámasz
 
PERI MULTIPROP födémtámasz

A MULTIPROP támaszok egyedileg és - MULTIPROP keretekkel összekapcsolva - teherhordó toronyként egyaránt alkalmazhatók födémzsaluzatok alátámasztására. Az acél csőtámaszokkal összehasonlítva, az alumínium MULTIPROP kisebb önsúlya mellett lényegesen nagyobb terhek (90 kN-ig) viselésére alkalmas. A rendelkezésre álló különböző kerethosszakkal négyzet vagy téglalap alaprajzú teherviselő tornyok alakíthatók ki, melyek optimálisan az építkezés igényeihez igazíthatók. A keretek egyben munkaállványok padozatának alátámasztásához vagy oldalkorlátként is alkalmazhatók.

Termékismertető
Műszaki adatok
Tovább
Termék kártya
Kategóriák
Alátámasztó állványok, támaszok
Alátámasztó állványok, támaszok
Falzsaluzatok
Falzsaluzatok
Zsaluk, állványok
Zsaluk, állványok
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...