Menedék a nemzeti parkban - PREFA tetőfedő zsindellyel

Menedék a nemzeti parkban

A PREFA tetőlemezek a nagyon szélsőséges viszonyok között is helytállnak

Mintegy másfél éves előkészítő munka előzte meg az erdélyi Nagy-Hagymás és Békás-Szoros Nemzeti Parkban álló menedékházak kivitelezését, melyek megvalósítását a tervezéstől a kivitelezésig a gyergyószentmiklósi székhelyű Lukács Manufacture srl. végezte.

2020 szeptemberében érdekes megkeresés érkezett a PREFA Hungária Kft.-hez az erdélyi Lukács Manufacture s.r.l. asztalosipari cégtől. A cég tulajdonosa, Lukács Lehel olyan terméket keresett induló projektjéhez, ami alkalmas nagyon szélsőséges viszonyok között helytállni.

Ugyanis a tervek szerint Hargita megye keleti részén, az egykori Monarchia legkeletibb határánál sziklafalra kerülne két olyan panorámakabin, ami hegyi menedékházként, egyben kilátóként is működne.

Menedékház történelmi határokon
Menedék a nemzeti parkban
Menedékház történelmi határokon

PREFA termékek asztaloskézben
A PREFA az első megkeresést követően a kiselemes tetőfedéseit javasolta, amik alkalmasak mind homlokzat, mind tető fedésére.

PREFA termékek asztaloskézben
Menedék a nemzeti parkban
Menedék a nemzeti parkban
Menedék a nemzeti parkban

Lukács Lehel egyik lényeges kérdése az volt, hogy ő és munkatársai asztalosként meg tudják-e tanulni, és beburkolni a három részből álló kabint, amik 2020 októberében már a cég csarnokában burkolásra készen vártak.

A kiselemes fedések közül a DS.19 tetőfedő zsindely került kiválasztásra márványszürke színben. A Prefa Hungária Kft. lehetővé tette a kivitelezők számára a helyszíni, gyergyószentmiklósi oktatást és betanulást. Három nap után az asztalosmesterek ráéreztek a kiselemes fedés csínjára-bínjára, és magabiztosan elvégezték ezt a nem mindennapi bádogosmunkát.

Helikopterrel a csúcsra
Nehezítette a feladatot, hogy a három kabinrészt helikopterrel vitték fel és emelték fel a sziklafalra, amihez a helyszínen csak alpintechnikával lehetett hozzáférni, és ahol az egyes elemeket úgy kellett összekapcsolni, hogy azok a későbbiekben szélnek, esőnek, hónak is ellen tudjanak állni. Az új kihívással szembenéző asztaloscsapat azonban magasszintű szakmai tudásról tett tanúbizonyságot, és könnyedén teljesítette a rábízott feladatot.

Helikopterrel a csúcsra
Menedék a nemzeti parkban

Az elemek végleges helyre történő beemelése megtörtént, és fantasztikus látványt nyújtanak a függőleges sziklafalon, a szintén az általuk, korábban felépített fa tartószerkezetre rögzített menedék kabinok. A képek magukért beszélnek!

Menedék a nemzeti parkban
Menedék a nemzeti parkban
Menedék a nemzeti parkban
Menedék a nemzeti parkban

Az elkészült kabinok a híres Gyilkos-tó szomszédságában találhatók a Hagymás-hegységben, a Keleti-Kárpátokban, Hargita megye északkeleti részén. Az egyik a Mária-kövön áll, ahonnan belátható a Békás-szoros és az Oltár-kő. A másik a Gyilkos-havason van, ahonnan a Gyilkos-tó és a Kis-Cohárd panorámája látható.

Hely: Románia, Hargita megye
Tervező: Lukács Lehel
Kivitelező: Lukacs Manufacture s.r.l.
Tető és homlokzat: PREFA DS.19 tetőfedő zsindely, P.10 márványszürke

A hírben szereplő termékek
PREFA DS.19 tetőfedő zsindely
 
PREFA DS.19 tetőfedő zsindely

A DS.19 tetőfedő zsindely a formák és alkalmazási terület tekintetében új szintre emeli az elvárásokat: már 17°-os tetőhajlásszögtől beépíthető és 480×262 mm-es méretével nagyobb a klasszikus tetőfedő zsindelynél. Ez a formátum lehetővé teszi a gyorsabb és hatékonyabb beépítést; egy négyzetméter tetőhöz csupán nyolc darab DS.19 zsindelyre van szükség. 2,75 kg/m2-rel a DS.19 tetőfedő zsindely ezenkívül nagyon könnyű. A bevált, fekvőkorcos rendszer maximális viharállóságot és időjárás-állóságot biztosít.

BIM
Termékismertető
Műszaki adatok
BIM
Tovább
Termék kártya
Kapcsolódó hírek
A PREFA kiselemes fedések extrém környezetben is bizonyítják erejüket
A PREFA kiselemes fedések extrém környezetben is bizonyítják erejüket
Megnövekedett szélteherrel több esetben is találkozhatunk: pl. magas hegyekben, nagyobb alap-szélsebességgel rendelkező területeken, települések szélén. A tetőfedő és a homlokzatburkoló termékekre ható szélteher tehát nagyobb a szabadonálló, elővárosi épületek esetében, mint a település központjában. Az épület elhelyezkedésén és az alap-szélsebességen kívül a tető formája is meghatározó a szélteher megállapítása során. 
A PREFA kiselemes fedések extrém környezetben is bizonyítják erejüket
Kategóriák
Kazettás és sávos fém homlokzatburkolatok
Kazettás és sávos fém homlokzatburkolatok
Kiselemes fém tetőburkolatok és homlokzatburkolatok
Kiselemes fém tetőburkolatok és homlokzatburkolatok
Fém trapézlemezek, hullámlemezek
Fém trapézlemezek, hullámlemezek
Sík fémlemez tetőburkolatok és homlokzatburkolatok
Sík fémlemez tetőburkolatok és homlokzatburkolatok
Tetők, homlokzatok
Tetők, homlokzatok
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...