A Mapetherm Tile System burkolatos hőszigetelő rendszer előnyei

A Mapetherm Tile System burkolatos hőszigetelő rendszer előnyei

Manapság a hőszigetelést legtöbb esetben a hagyományos, vékony színvakolattal ellátott teljes hőszigetelő rendszerrel (THR) oldják meg. Ezen rendszer alkalmazása esetén a felragasztott és dübelezett hőszigetelő lapra egy üvegszövet hálóval erősített, kb. 3-4 mm vastag simítóréteg kerül, majd egy vakolatalapozó, erre pedig egy, a megrendelő által kiválasztott színárnyalatban színezett vékonyvakolat kerül felhordásra.

A vakolatgyártók igyekeznek a lehető legkülönbözőbb színárnyalatokat és szemcseméreteket is elérhetővé tenni a megrendelők számára - a Mapei Kft.-nek is óriási a termékválasztéka -, hogy ezek a vékonyvakolatok a különböző esztétikai igényeknek megfelelhessenek. Ügyes építészek akár egy felületen belül is játszhatnak még különböző színekkel, de ezzel a megjelenés lehetőségeinek tárházát ennél a rendszernél ki is merítettük.

Felmerült tehát az igény arra, hogy a belsőépítészetben már széles körben és igen nagy választékban alkalmazott burkolóanyagok az épületek külső homlokzatán is megjelenjenek. Milyen jó lenne, ha a kedvenc burkolólapunk a házunk homlokzatán is ékeskedhetne. Feltehetnénk a házunkra egy modern megjelenésű kerámia burkolatot, vagy egy tradicionálisabb megjelenésű klinkertégla burkolatot. Vagy a homlokzatnak akár csak egy részét is megoldhatjuk így, csak hogy teljesen egyedi legyen a házunk megjelenése.
Burkolólapok esetén mind a színekben, mind a mintázatokban ma már óriási választék áll rendelkezésünkre. De játszhatunk még például a lapméretekkel, vagy a lapok elhelyezésével egymáshoz, vagy egy másik fajta laphoz képest.

Könnyen belátható, hogy ha lenne egy ilyen rendszerünk, annak erősebbnek kellene lennie, mint egy hagyományos színvakolatos rendszer. Illetve olyan követelményeknek is meg kellene felelnie, mint például a nagyobb lapok hőmozgása miatti nagyobb rugalmasság vagy nagyobb teherbírás.
Erre az igényre fejlesztette ki a Mapei a Mapetherm Tile System nevű burkolatos hőszigetelő rendszerét, amely lehetővé teszi, hogy a fent részletezett esztétikai előnyöket kiaknázhassuk. De milyen további előnyök származhatnak abból, ha ilyen rendszert alkalmazunk?

Az garantált, hogy ha burkolatos rendszert alkalmazunk, akkor a homlokzatunk teljesen egyedi lesz. Szinte biztos, hogy még csak hasonlítani sem fog a környezetünkben épült házak homlokzatához, ki fog tűnni az épületünk a többi közül.
De nem csak esztétikai előnyei vannak egy ilyen épületnek, hiszen egy burkolat jóval ellenállóbb és tartósabb egy vékonyvakolatnál.

Mapetherm Tile System - az egyedi és divatos, burkolatos hőszigetelő rendszer
A Mapetherm Tile System burkolatos hőszigetelő rendszer előnyei

A Mapetherm Tile System az időjárás hatásainak jobban ellenáll, gondoljunk csak egy kiadós jégesőre, amelytől biztos, hogy a homlokzatunk nem fog károsodni.
De megemlíthetjük a Nap által folyamatosan kibocsátott UV sugárzás fakító hatását is, amely bizonyos színvakolatokat érzékenyen érint, de a Mapetherm Tile System burkolólapját nem fogja kifakítani.

Az időjárás hatásai mellett más környezeti hatásokat is megemlíthetünk, hiszen a légkörben található szén-dioxid, esetleg más agresszív gázok szintén károsíthatják a homlokzatunkat.
Ütésszilárdság szempontjából sem mindegy, hogy mit bír egy hőszigetelő rendszer. Könnyen belátható, hogy a Mapetherm Tile System nemcsak a falnak támasztott bicikli által okozott mechanikai hatásnak áll ellen, hanem jóval nagyobb hatásoknak is.

Nem elhanyagolható szempont a felület karbantarthatóságának kérdése sem. A Mapetherm Tile System könnyen tisztítható, illetve, ha valamilyen okból kifolyólag egy burkolati elem mégis tönkremegy, annak pótlása, cseréje egyszerűen megoldható, nem kell, hogy a teljes homlokzati felületet érintse.

A fentiekben részletezett sokrétű védelmi funkciónak köszönhetően a Mapetherm Tile System élettartama is jóval meghaladhatja a vékonyvakolatos záróréteggel rendelkező THR élettartamát.

Bár némileg eltérő anyagokból épül fel a burkolatos hőszigetelő rendszer, de összességében annak kivitelezése nem sokkal bonyolultabb, mint egy hagyományos vékonyvakolatos rendszer kivitelezése. A rendszer felépítésénél nem kell teljesen új módszereket alkalmazni. Ugyanakkor a különbségekre és a részletekre oda kell figyelni, hogy a végén az új rendszerrel valóban megnyerhessük a korábbiakban részletezett előnyöket.

A Mapetherm Tile System a szakmai zsűri tetszését is elnyerte, amikor a rendszer 2018-ban elnyerte a Construma Díjat.

A hírben szereplő termékek
Mapetherm ragasztótapasz Mapetherm AR1 ragasztóhabarcs hőszigeteléshez Mapetherm Flex RP simító paszta Mapetherm Net üvegszövet háló
 
Mapetherm homlokzati hőszigetelő rendszer
4 termék

A Mapetherm rendszer azáltal, hogy megakadályozza az épületek egyes helyiségeinek és falainak túlzott lehűlését illetve felmelegedését, a rendszer kiküszöböli a páralecsapódást, amivel komfortosabbá teszi a lakókörnyezetet, miközben az energiafogyasztást is számottevően mérsékli.

4 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
Tovább
Termék kártya
Kapcsolódó hírek
Miért fontos, hogy csak rendszerben vásároljunk hőszigetelést?
Miért fontos, hogy csak rendszerben vásároljunk hőszigetelést?
A Mapei rendszergaranciát biztosít
Miért fontos, hogy csak rendszerben vásároljunk hőszigetelést?
Mapetherm hőszigetelő rendszerek ragasztott kőporcelán homlokzathoz
Mapetherm hőszigetelő rendszerek ragasztott kőporcelán homlokzathoz
A kőburkolatot sem ajánlott korlátlan színben felrakni a homlokzatra
Mapetherm hőszigetelő rendszerek ragasztott kőporcelán homlokzathoz
Palazzo Cussino – Torino (Olaszország)
Mapei hőszigetelési megoldások
Mapetherm homlokzati hőszigetelő rendszer a Mapei K+F laboratóriumából
Mapei hőszigetelési megoldások
Egyedi Mapei homlokzati megoldások
Egyedi Mapei homlokzati megoldások
A legnehezebb feladat egy épület homlokzatának elkészítésekor a végső felületképző réteg kiválasztása, hiszen csupán színvakolatból a Mapei Master Collection színkártyában 1002-féle szín található.
Egyedi Mapei homlokzati megoldások
Construma díjjal ismerték el a Mapei innovációját
Construma díjjal ismerték el a Mapei innovációját
Mapetherm Tile System - vékony porcelánlapokkal burkolt homlokzati hőszigetelő rendszer
Construma díjjal ismerték el a Mapei innovációját
Mapetherm Tile System - A Mapei vékony porcelánlapokkal burkolt hőszigetelő rendszere
Mapetherm Tile System - A Mapei vékony porcelánlapokkal burkolt hőszigetelő rendszere
Lehetőséget nyújt a vékonyvakolat bevonattól eltérő, egyedi megjelenésű kültéri homlokzat kialakítására
Mapetherm Tile System - A Mapei vékony porcelánlapokkal burkolt hőszigetelő rendszere
Kategóriák
Homlokzati hőszigetelő rendszerek
Homlokzati hőszigetelő rendszerek
Hőszigetelések, hangszigetelések
Hőszigetelések, hangszigetelések
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...