Az erős vízszivárgás miatt a lágymányosi sportuszoda medencéinek vasbeton szerkezeteit vízzáró módon kellett kialakítani

A medencék falát és az ahhoz csatlakozó folyókát egy öntési ütemben, FB 180-as konzolokra helyezett PERI TRIO falzsaluval készítették

A Rákóczi híd lábánál lévő Info Park szomszédságába tervezett, hosszú évekre félbemaradt Tüskecsarnok építését 2014 áprilisában kezdték újra. Az új koncepció szerint uszodakomplexum, négy ezer fő befogadására alkalmas multifunkciós csarnok; ehhez kapcsolódóan hat edzőterem, kiszolgáló helyiségek és diagnosztikai labor épül. Ebben az egyedülálló és az ország legmodernebb sportkomplexumában hoki, kosár, kézilabda, vízilabda, valamint úszóversenyek megrendezése egyaránt lehetséges.

Nemzetközi versenyekre alkalmas 50 méteres medence, 25 méteres állítható medencefenékkel rendelkező bemelegítő- és tanmedence, 1000 fős lelátóval ellátott uszodakomplexum valósul meg a két létesítmény összekötésével. Az uszoda teljes felépítése 5-6 hónap alatt lezajlik.
A vasbeton falak zsaluzásához FB 180-as konzolokra helyezett TRIO falzsalut alkalmaztak.

Mivel a komplexum a Duna partján fekszik, az építkezés során a legnagyobb kihívást az erős vízszivárgás jelentette, ami miatt az alaplemezt az eredeti tervekhez képest egy méterrel meg kellett emelni. A folyamatosan jelenlévő magas talajvíz szint miatt az épület megfelelő szigetelése döntő tényező volt az építkezésnél. A medence vasbeton szerkezeteit vízzáró módon kellett kialakítani. Emiatt a medence falát és az ahhoz csatlakozó folyókát egy öntési ütemben kellett elkészíteni, amihez egy többször felhasználható (roncsolás nélkül bontható) kidobozolást kellett tervezni, és azt felúszás ellen biztosítani.

A PERI TRIO zsaluzattal kapcsolatban további információért kattintson a hír alatti termékképre, ha árajánlatot, bővebb felvilágosítást vagy katalógust szeretne kérni a Peri Kft. munkatársától, használja a megfelelő gombot.
A hírben szereplő termékek
PERI TRIO keretvázas falzsaluzat
 
PERI TRIO keretvázas falzsaluzat

Az univerzális TRIO falzsaluzat rendszer minden olyan esetben jól alkalmazható, ahol fő szempont a gyors zsaluzási idő, a hagyományos DW átkötési rendszerek használatával. A minden elemcsatlakozáshoz használható BFD kapocs és további praktikus rendszermegoldások tették a TRIO-t közkedveltté számtalan projekt során világszerte. A TRIO a továbbfejlesztett MAXIMO keretvázas zsaluzattal együtt is alkalmazható. Sok tartozék, mint a BFD kapocs vagy az MXK betonozó konzol rendszer mindkét rendszerrel egyaránt használhatók.

Termékismertető
Műszaki adatok
Tovább
Termék kártya
Kategóriák
Munkaállványok, védőállványok, védőhálók
Munkaállványok, védőállványok, védőhálók
Falzsaluzatok
Falzsaluzatok
Zsaluk, állványok
Zsaluk, állványok
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...