Várépítő pályázat 2020 nyertesek

Várépítő pályázat 2020 nyertesek

13 gyermekintézmény és 2 műemlék nyert a Várépítő pályázaton

Szerte az országban 13 gyermekintézménynek és 2 műemléknek jut idén támogatás az építőipar legrégebbi jótékonysági összefogása, a Várépítő pályázat jóvoltából. A 13 felajánló építőanyag gyártó cég, valamint kivitelezést nyújtó szövetség és építőipari médiacsatorna nettó 12 millió forint értékű építőanyagára, valamint közel kétmillió forintnyi készpénzére idén 23 intézmény pályázott.

A Build-Communication 2010 óta Várépítő pályázat néven üzemelteti az építőipari cégek legrégebbi, és a legtöbb forrást az igénylőkhöz eljuttató összefogását. A pályázat két évtizede - 2010 előtt más néven – gyűjti az építőipari cégek felajánlásait és juttatja el olyan gyermekintézmények és műemlékek számára, melyek elkötelezettek az építkezés, felújítás
megvalósítása iránt, ám szűkös forrásaik nem tennék lehetővé a teljes körű, korszerű és igényes munkát. A pályázaton gyakran olyan kistelepülések gyermekintézményei indulnak, melyek pusztán néhány szobában végeznek komoly szakmai munkát, és akár egyetlen
csoportszoba, vagy a rossz állapotú tető biztonságos felújítása is óriási előrelépést jelent az intézmény fejlesztésében.
A pályázaton évről-évre megjelennek a kivitelezésre fordítható készpénz felajánlások, amelyek nagyon komoly segítséget jelentenek a felújításba fogó intézményeknek, hiszen gyakori, hogy a tervezett beruházások a kivitelezési munkák finanszírozásához szükséges anyagi források hiánya miatt maradnak el.

Előtérben a társadalmi célok
A Várépítő pályázat minden évben kézzelfogható eredményeket tud felmutatni a gyermekek útját különböző módon egyengető intézmények méltó környezetének kialakításában csakúgy, mint az épített örökség megőrzésében. Idén különösen nagy népszerűségnek örvendett a térkő, illetve bojler-felajánlás, de sokan jelentkeztek tetőfelújításra, hőszigetelésre, valamint a belső felújításhoz szükséges anyagokra.

A független zsűri által leadott szavazatok alapján a gyermekintézményi nyertesek listája a következő:

  • Székesfehérvári Szakképzési Centrum Vörösmarty Mihály Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája (Székesfehérvár)
    Felújítás: vizesblokk, mosdó csempeburkolatának cseréje, járdaépítés az iskola főépülete és műhelye között.
    Nyeremény: Henkel-Ceresit termékek 70.523 Ft értékben, Leier térkő 163.024 Ft értékben.

  • Fráter Erzsébet Általános Iskola (Csécse, Nógrád)
    Felújítás: tetőfelújítás a biztonság növelése, beázás megszüntetése, energiahatékonyság érdekében.
    Nyeremény: Terrán tetőcserép 1.000.000 Ft értékben és 200.000 Ft kivitelezésre fordítható készpénz a Homeinfo felajánlásában.

  • Tác Község Önkormányzata, Százszorszép Bölcsőde (Tác, Fejér)
    Felújítás: gyermekszoba, gyermek fürdő, melegítőkonyha, mosogató helyiség, mosdó burkolatfelújítása.
    Nyeremény: Murexin 299.821 Ft értékben és 150.000 Ft kivitelezésre fordítható készpénz a Meva felajánlásában.

  • Balassagyarmati Központi Óvoda Cseperedő Tagóvoda (Balassagyarmat, Nógrád)
    Felújtás: a 100 éves épület hátsó, homokos, lankás udvarának térkövezése az óvodai rendezvényekhez.
    Nyeremény: Leier térkő 272.460 Ft értékben.

  • Gyermekvilág Óvoda Jászszentandrás (Jászszentandrás, Jász-Nagykun-Szolnok)
    Felújítás: födémszigetelés az épület energetikai jellemzőinek javítása érdekében, balesetveszélyes burkolat cseréje.
    Nyeremény: Leier térkő 182.285 Ft, Bachl termékek 300.000 Ft értékben, valamint 150.000 Ft kivitelezésre fordítható készpénz a Meva felajánlásában.

  • Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium (Zalaegerszeg, Zala)
    Felújítás: a 90 éves épület alagsorában lévő étterem, folyosó nedvesedett falának burkolása, légpórusos vakolattal történő rendbehozatala, tetőablakok cseréje.
    Nyeremény: Henkel-Ceresit termékek 300.000 Ft, Roto 500.000 Ft értékben és 150.000 Ft kivitelezésre fordítható készpénz a Colt felajánlásában.

  • Kömlőd „Kézenfog Alapítvány” (Kömlőd-Komárom-Esztergom)
    Felújítás: speciális fejlesztő termek kialakítása, az épületszárny beázásának megszüntetése.
    Nyeremény: BMI Villas termékek 676.391 Ft értékben és 150.000 Ft kivitelezésre fordítható készpénz a Colt felajánlásában, valamint a Jövőkuckó 400.000 Ft-os különdíja, melynek felajánlói: Máté Klára, iBuild és Proidea.

  • Zalaszentgróti Napköziotthonos Óvoda-Bölcsőde (Zalaszentgrót, Zala)
    Felújítás: belső közlekedési út felújítása az épület és parkoló között, ahol gyalogos és gépjárműforgalom (ételhordás) is zajlik.
    Nyeremény: Leier térkő 400.000 Ft értékben.

  • Vokányi Óvoda és Konyha (Vokány, Baranya)
    Felújítás: mosdó felújítása
    Nyeremény: Murexin 231.175 Ft értékben.

  • Szakmár Község Önkormányzata, Szent Asztrik Katolikus Általános Iskola (Szakmár, Bács-Kiskun)
    Felújítás: az iskola tetőfelújítása, a cserepek sérültek, repedezettek, töröttek, az eső beesik.
    Nyeremény: Bramac 1.385.873 Ft értékben. Az ÉMSZ felajánlásában a tetőfelújítás kivitelezése is megvalósul.

  • Gávavencsellői Csicsergő Óvoda és Mini Bölcsőde (Gávavencsellő, Szabolcs-Szatmár-Bereg)
    Felújítás: az épület csatornarendszere elavult, lyukas és rozsdás. A forróvíz tárolók cseréje is szükségessé vált.
    Nyeremény: Prefa 300.000 Ft értékben, 2 db Hajdu bojler 162.022 Ft értékben. Az ÉMSZ felajánlásában az ereszcsatorna cserekivitelezése is megvalósul.

  • Mezőgyáni Református Missziói Egyházközség (Mezőgyán, Békés)
    Felújítás: tanítói lakás átalakítása ifjúsági közösségi házzá. Ehhez szükséges az udvar térkövezése, külső szigetelés.
    Nyeremény: Terrán 1.000.000 Ft, Henkel-Ceresit 100.000 Ft, Bachl 200.000 Ft értékben, valamint 150.000 Ft készpénz a Colt felajánlásában.

  • Szokolya Községi Börzsöny Gyöngye Óvoda és Bölcsőde (Szokolya, Pest)
    Felújítás: épület a 60-as évek végén épült, a bölcsődei szárny teljes külső és belső felújításra, valamint bővítésre szorul.
    Nyeremény: Baumit nyeremény 260.000 Ft, Murexin 321.518 Ft, Prefa 200.000 Ft értékben, Ravatherm 999.450 Ft értékben, valamint 150.000 Ft kivitelezésre fordítható készpénz a Colt jóvoltából. Az ÉMSZ felajánlásában az ereszcsatorna csere kivitelezése is megvalósul.

Műemléki nyertesek:

  • Kisbéri Római Katolikus Plébánia (Kisbér, Komárom-Esztergom)
    Felújítás: a műemlék templom sekrestye és közlekedő padlójának a cseréje.
    Nyeremény: Murexin 147.486 Ft értékben és 150.000 Ft kivitelezésre fordítható készpénz a Homeinfo felajánlásában.

  • Bakonysárkányi Római Katolikus Plébánia (Kisbér, Komárom-Esztergom)
    Felújítás: a műemlék templom lábazatának külső visszavakolása, a levert vakolat pótlása a régi falak állagvédelme miatt.
    Nyeremény: Baumit 740.000 Ft értékben és 200.000 Ft kivitelezése fordítható készpénz a Homeinfo felajánlásában.

Az elmúlt évek mérlege
A Várépítő pályázaton az elmúlt 9 évben a pályázók száma meghaladta a hatszázat, és a több mint nettó 110 millió forint értékű építőanyagból 163 nyertes intézmény kaphatott támogatást. A felajánlásokat szinte az első évtől változatlan felállásban működő, neves közéleti személyiségekből álló zsűri ítéli oda olyan intézményeknek, amelyek valamennyi
önerő felmutatásával képesek saját körülményeik javítása érdekében beruházásba fogni.
2020-ban az előző évekhez hasonlóan nettó 12 millió forintnyi építőanyag-felajánlás, közel kétmillió Ft készpénz, és – az ÉMSZ tagjainak köszönhetően– több helyen a tető felújítások egyes szakaszaihoz szakmunkát végző mesterek is érkeznek.
A 2020-ban pályázatot benyújtó 21 gyermekintézmény és 2 műemlék 30 millió Ft értékű építőanyagot igényelt. A rendelkezésre álló forrásokat a zsűri 13 gyermekintézmény és 2 műemlék között osztotta szét.

A Várépítő Pályázat bíráló bizottságának elnöke Vadász György, Kossuth-, Ybl- és Steindl-díjas építész, aki az idén – a járványhelyzetre való tekintettel – online-platformon lebonyolított zsűrizés miatt nem tudott részt venni a döntéshozatalban. A zsűri tagjai: Beleznay Éva okleveles várostervező és építészmérnök, a Magyar Környezettudatos Építés Egyesület (HuGBC) vezető fenntarthatósági tanácsadója; Nagy-Kálózy Eszter, Jászai Mari-díjas és Amfiteátrum-díjas színművész; Ráday Mihály, a Város és Faluvédők Szövetsége (Hungária Nostra) elnöke, Kossuth-díjas alkotó; valamint Tóth Balázs építész, az Építésügyi Minőségellenőrző Nonprofit Kft. szakértője.

A felajánlott termékek és készpénz-hozzájárulás teljes listája itt érhető el:
http://varepitopalyazat.hu/a-palyazatrol/palyazhato-termekek

Kapcsolódó hírek
Várépítő pályázat 2019 nyertesek
Várépítő pályázat 2019 nyertesek
Balassagyarmattól Mezőberényig, Nagylózstól Nagycsécsig – 17 településre jutott idén építőanyag
Várépítő pályázat 2019 nyertesek
Várépítő pályázat 2018 nyertesek
Várépítő pályázat 2018 nyertesek
19 felajánló cég, nettó 16 millió forint építőanyag és 22 nyertes
Várépítő pályázat 2018 nyertesek
Várépítő pályázat 2017 nyertesek: 16 nyertes intézmény, nettó 16 millió Ft felajánlás
Várépítő pályázat 2017 nyertesek: 16 nyertes intézmény, nettó 16 millió Ft felajánlás
Az ország minden részéről érkeztek a nyertesek Budaörsre
Várépítő pályázat 2017 nyertesek: 16 nyertes intézmény, nettó 16 millió Ft felajánlás
Várépítő pályázat 2016: 13 felajánló, 26 pályázó, 15 nyertes
Várépítő pályázat 2016: 13 felajánló, 26 pályázó, 15 nyertes
Még soha ilyen kevés pályázat nem érkezett
Várépítő pályázat 2016: 13 felajánló, 26 pályázó, 15 nyertes
Várépítő pályázat: Down Egyesület után kiemelt nyertes a Budapesti Korai Fejlesztő Központ
Várépítő pályázat: Down Egyesület után kiemelt nyertes a Budapesti Korai Fejlesztő Központ
12 felajánló cég, 18 nyertes intézmény, nettó 13 millió forint építőanyag
Várépítő pályázat: Down Egyesület után kiemelt nyertes a Budapesti Korai Fejlesztő Központ
Várépítő Pályázat 2014 eredményhirdetés
Várépítő Pályázat 2014 eredményhirdetés
Tízszer több építőanyagra pályáztak, mint a felajánlás értéke
Várépítő Pályázat 2014 eredményhirdetés
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...