Új divíziót nyitott a Terrán

Új divíziót nyitott a Terrán

A Generon napelemes tetőcserépre még nagyobb hangsúlyt helyez a vállalat

Forradalmi innovációjára, a Generon napelemes tetőcserépre fókuszáló, új divíziót hozott létre a Terrán Tetőcserép Gyártó, melynek élére Jankó Árpád került. Az elektronikai iparban három kontinensen tapasztalatokat szerzett szakember komoly potenciált lát az unikális termékben, céljai között szerepel a nemzetközi terjeszkedés is. 

Új divíziót nyitott a Terrán, így a napelemes tetőcserépre, a Generon-ra még nagyobb hangsúlyt helyez a vállalat. Az üzletág élére Jankó Árpádot nevezték ki, aki villamosmérnökként, a Siemensnél kezdte pályafutását, majd a japán Furukawa kötelékében és skandináv nagyvállalatoknál is dolgozott hosszabb ideig. Széles körű tapasztalattal rendelkezik termék- és gyártástechnológiai, valamint üzletfejlesztési területen, a Terránhoz a finn elektronikai iparból érkezett.

A Generon egy olyan innovatív napelemes tetőcserép, amely esetében a napelemes modulokat úgy integrálják a cserepekre, hogy azok felhelyezése és megjelenése szinte megegyezik a hagyományos tetőcserepekével. A vásárlók a hatalmas napelemtáblák helyett rendkívül esztétikus, ám hatékony alternatív megoldást találhatnak arra, hogy házuk minél nagyobb százalékban megújuló napenergiát használjon, ezzel csökkentve otthonunk ökológiai lábnyomát.

"A Terrán Generon rendkívül előremutató, olyan potenciált látok benne, ami a saját piacán forradalmi változást fog hozni. A napelemes tetőcserép egy következő szintre emeli a környezettudatosságot és nem feledkezik meg az esztétikumról sem. Ezt a kombinációt az építészek és a fogyasztók egyaránt üdvözlik. A technológiai innováció, a szépre való igény és a felelős fogyasztói magatartás ötvöződik a termékben" - fogalmazott a részleg vezetője.

Jankó Árpád, a Generon divízió üzletág vezetője
Jankó Árpád, a Generon divízió üzletág vezetője
Jankó Árpád, a Generon divízió üzletág vezetője

A szakember Európában, Ázsiában és Amerikában szerzett tapasztalatait nagy erőkkel forgatja most a magyar családi tulajdonban lévő Terrán új divíziójának felépítésébe: "A feladatom a Generon további termékfejlesztése, és az ezt lehetővé tevő szervezet létrehozása, a gyártástól a minőségbiztosításon át az értékesítésig" - tette hozzá az új igazgató. "Rövid távon az alapcsapatot állítjuk össze, valamint korszerűsítjük a gyártást, hogy a hatékony működéssel egyre versenyképesebb terméket tudjunk kínálni a piacon. Nem titkolt célunk ugyanis, hogy a Generon egy szélesebb réteg számára is elérhetővé váljon."

A Terrán mára Magyarország mellett 8 országban van jelen. Jankó Árpád további feladata lesz a Generon terméken keresztül a nemzetközi terjeszkedés elősegítése is, elsősorban Nyugat-Európára fókuszálva. A termék és a technológia exportálásában is látja a lehetőséget, nem alaptalanul. Az úttörő fejlesztés tavaly a szlovákiai és hazai építőipari kiállításon, a Construmán is elnyerte a nagydíjat, ezen kívül az E.ON Energy Globe Award magyarországi fordulójában szintén elismeréssel tüntették ki, a Generon kategóriagyőzelemmel zárta a versenyt.

A hírben szereplő termékek
Terrán Generon RED napelemes beton tetőcserép Terrán Generon DARK napelemes beton tetőcserép
 
Terrán Generon napelemes beton tetőcserepek
2 termék

A Terrán Generon napelemes tetőcserép különlegességét az adja, hogy a napcellák olyan speciális módon vannak az egyedi tetőcserepek felületére integrálva, hogy azok felhelyezése és megjelenése szinte megegyezik a hagyományos tetőcserepekkel. Mindezt úgy, hogy a tető eredeti védelmi funkciója a teljes tetőfelületen tökéletesen biztosított, egyidejűleg kimagasló esztétikai előnyt is nyújt. A Terrán Generon a Zenit Max és Rundo cserepekkel készített tetőfedésbe építhető be.

2 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Kapcsolódó hírek
Fiatalos lendülettel menetel az idén 100 éves Terrán
Fiatalos lendülettel menetel az idén 100 éves Terrán
Új gyártócsarnok és üzem átadása, új külpiacok meghódítása és a Generon napelemes tetőcserép népszerűsítése
Fiatalos lendülettel menetel az idén 100 éves Terrán
Energy Globe díjat nyert a Terrán Generon napelemes tetőcserép
Energy Globe díjat nyert a Terrán Generon napelemes tetőcserép
Több mint 150 pályázat közül bizonyult kategóriájában legjobbnak a Terrán napelemes tetőcserepe
Energy Globe díjat nyert a Terrán Generon napelemes tetőcserép
Fenntartható a fejlődés a Terránnál
Fenntartható a fejlődés a Terránnál
A Terrán modern és innovatív termékeivel tartós, esztétikus és biztonságos megoldásokat nyújt
Fenntartható a fejlődés a Terránnál
Terrán Generon, a naprakész tetőcserép
Terrán Generon, a naprakész tetőcserép
Energiatudatos megoldás esztétikusan
Terrán Generon, a naprakész tetőcserép
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...