Környezettudatosan összeállított zsalupark a MEVA műanyag zsaluhéj-technológiájára alapozva

Környezettudatosan összeállított zsalupark a MEVA műanyag zsaluhéj-technológiájára alapozva

Famentes saját zsalukészletével a gyorsabb kivitelezés mellett az ökológiai lábnyomot is csökkenti a debreceni szerkezetépítő vállalat

A mintegy 300 (ebből 200 alkalmazotti létszám) főt foglalkoztató, vasbeton szerkezeteket és generálmunkákat is építő cég, a Márkó-Bau Generál Kft. és társcégei 2012 óta dolgoznak MEVA zsaluzatokkal. A kezdetekről Luczay Márk tulajdonos, ügyvezető mesélt:

„A MEVA megoldásairól még korábbi tevékenységem során hallottam, de soha nem dolgoztunk együtt. Aztán amikor elindítottam a saját cégemet, már kezdetektől olyan zsalurendszert szerettem volna alkalmazni, aminek a teherbírása és a tartóssága jóval nagyobb, mint amiket mi akkoriban ismertünk a piacon. Így találtam rá a MEVA műanyag zsaluhéj-technológiájára. Számomra már a kezdetektől fogva ez volt a jövőbe mutató megoldás.” – mondta a tulajdonos ügyvezető.

Környezettudatosan összeállított zsalupark a MEVA műanyag zsaluhéj-technológiájára alapozva
Környezettudatosan összeállított zsalupark a MEVA műanyag zsaluhéj-technológiájára alapozva

Az új csarnokban is ezt a megoldást alkalmazzák

A keleti régióban most már jelentős kapacitással rendelkező cég nyolc éve kizárólag ezt a műszaki megoldást alkalmazza tevékenysége során. Ez alatt az idő alatt nem volt olyan zsalutábla, amit ki kellett volna dobni.  

„Számunkra már a gyakorlatban is igazolódott, hogy évek alatt ezzel a technikával a korábbi, valamivel nagyobb beruházási költség ellenére a héjcsere elmaradása következtében a zsaluparkunk értékének nagy százalékát takarítottuk meg.” – részletezi a tapasztalatokat az ügyvezető – „Különösen az elmúlt évek növekvő bérköltsége mellett fontos, hogy az eszközpark fenntartási költsége a korábbi rendszeres héjvásárlás elmaradásával a töredékére esett és jól tervezhető.”

Egyetem Tower, Debrecen
Környezettudatosan összeállított zsalupark a MEVA műanyag zsaluhéj-technológiájára alapozva
A cégnek idén elkészült a saját, új csarnoka, amelynek tervezésénél fontos szempont volt, hogy a MEVA a partnerek számára is kínált zsalujavítási, mosási technológiáját itt is alkalmazni lehessen, így a zsaluparkot nem kell karbantartásra a MEVA-hoz szállítani.

„Így jövőre az immáron 1.500 négyzetméter falzsaluzatunkat a saját eszközeinkkel fogjuk karbantartani, illetve a műanyag héjazatot a legjobb betonfelületi minőség elérése érdekében felpolírozni.” – mesélte a tulajdonos.

Balatonföldvár, Ápolási Intézet
Környezettudatosan összeállított zsalupark a MEVA műanyag zsaluhéj-technológiájára alapozva

Innováció és hatékonyság egyben

Ezzel a fejlett, környezettudatosan összeállított zsaluparkkal végzi a cég Debrecen jelenleg legismertebb magasépítési kivitelezését, az Egyetem Tower Debrecent.

„A vállalkozásunknak is és a kivitelező iparnak is egy újabb fejlődési állomása volt, hogy a jelentősen megdráguló fa alapanyagot már nem tartalmazó, és a legkevesebb élőmunkával építhető MevaDec ejtőfejes födémrendszert vásároltuk meg és alkalmazzuk. Ezzel a rendszerrel 35 százalékkal kisebb létszám mellett is 10 százalékkal gyorsabb a kivitelezés.” Jelenleg az Egyetem Tower mellett már ezzel a rendszerrel épül a Geronto-Med Kft. 180 férőhelyes Ápolási Intézete Balatonföldváron is.

Balatonföldvár, Ápolási Intézet
Környezettudatosan összeállított zsalupark a MEVA műanyag zsaluhéj-technológiájára alapozva
Balatonföldvár, Ápolási Intézet
Környezettudatosan összeállított zsalupark a MEVA műanyag zsaluhéj-technológiájára alapozva

A cég célja a közeljövőben, hogy az általuk használt födémzsaluzatok túlnyomó része is műanyag és ne fa héjazatú legyen. Ebben partnerük a MEVA, amely piacvezető a műanyag héjtechnológia terén.  

„A MEVA ügyvezetője 2012-ben, amikor elkezdtük a közös munkát, azt mondta nekem, hogy a zsaluzási technológiák piacán középtávon Magyarországon is eljön az a pillanat, amikor versenyhátrányba kerül az, aki nem a MEVA műanyag héjtechnológiáját alkalmazza. Számomra ez hihetetlen volt akkoriban, de az elmúlt 8 éves működésünk ezt a mondatot maximálisan megerősítette.”

Környezettudatosan összeállított zsalupark a MEVA műanyag zsaluhéj-technológiájára alapozva
Környezettudatosan összeállított zsalupark a MEVA műanyag zsaluhéj-technológiájára alapozva

A MEVA elsőként ismerte fel, hogy a zsaluzásnál használt fa elégetése, kidobása óriási terhelést jelent a környezetnek. Az általuk kínált magas színvonalú, kompozit műanyag megoldásokkal felelősséget vállalnak a Föld értékeinek megóvása érdekében.

Azzal, hogy a Márkó-Bau Generál Kft., a debreceni térség legdinamikusabban fejlődő szerkezetépítő cége is letette voksát a legújabb famentes födémrendszerek mellett, szintén felelősséget vállal az ökológiai lábnyom csökkentésében.  

A hírben szereplő termékek
MevaDec födémzsalu
 
MevaDec födémzsalu

A MevaDec új generációjának összes komponense kisebb súlyú, rendkívül egyszerűen tisztítható, valamint könnyebben kezelhető és mindemellett továbbra is megőrzi a MevaDec jól bevált rendszerelőnyeit. A MevaDec elemválasztéka révén illeszkedik bármely alaprajzhoz és födémvastagsághoz. A csökkentett illesztési felületeknek köszönhetően gyorsabban felállítható. Az előre meghatározott támaszkiosztás biztonságot és optimalizált anyagkészletet biztosít.

Termékismertető
Műszaki adatok
Tovább
Termék kártya
MEVA alkus zsaluhéj
 
MEVA alkus zsaluhéj

A MEVA találmánya a 2000 óta alkalmazott, 100 %-ban famentes, számtalanszor felhasználható és újrahasznosítható műanyag alkus zsaluhéj. Legyen szó csavart, ívelt, lekerekített vagy döntött geometriáról, az előre meghajlítható, formázható „alkus” műanyag zsaluhéjjal ez egyszerűen és gyorsan elkészülhet. Ökológiai szempontból is kedvező, bármilyen formára, térgeometriai alakzatra alakítható, regenerálása után számtalanszor felhasználható, környezetkímélő zsalutechnológia.

Termékismertető
Tovább
Termék kártya
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...