Váci Greens Irodaházak – az Elzett alapjain

A fizikai beléptető eszközök és vezérkulcsos zárrendszerek beszállítója a dormakaba

A dormakaba Magyarország Zrt. számára kiemelten fontos a Váci Greens Irodaházak együttese, hiszen ezen a területen volt található az azóta már lebontásra került, 1919-ben alapított Elzett gyáregység. Mint az Elzett jogutódjának, szívüknek is igen fontos ez a helyszín.

Az irodakomplexum megvalósulása 2013-ban kezdődött és várhatóan 2021-ig fejeződik majd be. A teljes beruházás összesen közel 120.000 m², melyből 90.000 m² A+ kategóriás kiadható területet biztosít majd irodai és kereskedelmi felhasználásra.

A Váci Greens megvalósulását a brüsszeli központú, ám a világ számos országában jelen lévő Atenor Ingatlanfejlesztő cég álmodta és valósítja meg. Az Atenor világszinten immár 25 éves múlttal rendelkezik. Nagyszabású ingatlanprojektekre összpontosít, amelyek szigorú kritériumoknak felelnek meg a helyszín, a várostervezés, a gazdasági hatékonyság, valamint a környezetvédelem szempontjából. Közép-Európában kiemelten két országra összpontosít, Magyarországra, valamint Romániára. Az említett országokban a nagyszabású vegyes használatú ingatlan komplexumok fejlesztésén alapuló know-how igen relevánsnak bizonyult. A közeljövőben további jelentős beruházások indításán dolgoznak.
dormakaba Argus HSB gyorskapuk a Vaci Greens irodakomplexumban
dormakaba Argus HSB gyorskapuk a Vaci Greens irodakomplexumban

A Váci Greens irodakomplexum 2.5 hektáros beruházásának keretein belül hat különálló épülete kerülhet kitervezésre, melyből a mai napig már négy átadásra került. A tervezéskor szem előtt tartották a „BREEM EXCELLENT” minősítés megvalósulását is. Innovatív beruházóként az Atenor Ingatlanfejlesztő céggel sikerült közösen gondolkodva olyan, mindkét fél számára jól prosperáló megegyezést kidolgozni, melynek keretein belül mind a hat épületre vonatkozóan fizikai beléptető eszközöket és vezérkulcsos zárrendszereket a dormakaba termékek beépítésével sikerül megvalósítani. Az elkészült irodaházak esetében a kiemelt bérlők között szerepel többek között a General Electric Hungary közel 35.000 m² bérelt irodaterülettel, az Unilever Magyarország, az ITSH, valamint a Ford Magyarország is.

Az eddig elkészült négy ütemben, a „shell and core” valamint „fit out” kiépítések esetében a Kaba pExtra+ SE típusú vezérkulcsos zárrendszere került kiválasztásra. Ezen rendszerek sajátossága a nagy és kiemelten védett (nemzetközi és európai szabadalom 2032-ig) profilcsalád, mely alkalmas igen összetett és sokrétű zárrendszerek megvalósítására, a bérlők és üzemeltetők speciális igényeinek figyelembevételével.
dormakaba Argus HSB gyorskapuk a Vaci Greens irodakomplexumban
dormakaba Argus HSB gyorskapuk a Vaci Greens irodakomplexumban

Mikor a Megrendelői döntés megszületett az első épületben, a már működő irodaházban a fizikai beléptető eszköz kiválasztására és beépítésére, immár hiteles partnerként a dormakaba javasolta a hagyományos forgóvillás beléptetés helyett a gyorskapus kialakítást. A HSB termékcsalád nagy előnye, a „BREEM EXCELLENT” minősítést támogató, csökkentett energiafelhasználású kivitel mellett, hogy az épület már meglévő dizájnjába illeszkedő eszközt kapott a Beruházó. Tekintettel a nagy igénybevételre, és a már meglévő beléptetőrendszerre, az eszköz működési megbízhatósága és a meglévő beléptető rendszerhez történő integrálhatóság szintén kiemelt fontosságú volt.

A dorma és kaba cégcsoportok egyesülésével, valamint az évek alatt bizonyított eszközeik megbízhatóságának és működési teljesítményének köszönhetően a 4. épületnél volt már lehetőség forgóajtó beépítésére is. A választás az exDorma termékkörbe tartozó üvegtetős, padlómotoros KTV ajtóra esett. Ez a megoldás a kétirányból történő legnagyobb átengedési kapacitás mellett hozzájárul az épület energiaháztartásának optimalizálásához, továbbra is szem előtt tartva a BREEM minősítő rendszerszemléletet.
dormakaba Argus HSB gyorskapuk a Vaci Greens irodakomplexumban
dormakaba Argus HSB gyorskapuk a Vaci Greens irodakomplexumban

A HSB gyorskapuk angol nyelvű letölthető termékismertetőjét megtalálja, ha a hír alatti termékképre kattint. Amennyiben árajánlatot, bővebb tájékoztatást vagy katalógust szeretne kérni a dormakaba Magyarország Zrt. munkatársától, használja a megfelelő gombot.
 
A hírben szereplő termékek
Argus HSB és HSG gyorskapuk
 
Argus HSB és HSG gyorskapuk

Az Argus gyorskau termékcsalád tagjai egy szenzorosan felügyelt átjáró folyosóból, illetve automatizált ajtószárnyakból épülnek fel. Komfortos, nyugodt áthaladást biztosítanak, táskával, csomaggal egyaránt. Az áthaladást követően az automata ajtók azonnal visszazárnak, megakadályozva ezzel az illetéktelen belépést. Az ajtószárny nyitási irányától függően a HSB vagy a HSG termékvonalak választhatók.

Termékismertető
Tovább
Termék kártya
Kategóriák
Forgókapuk, forgóvillák, terelők
Forgókapuk, forgóvillák, terelők
Biztonsági berendezések
Biztonsági berendezések
Berendezések
Berendezések
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...