Megjelent a Honeywell új szén-monoxid vészjelző családja

Fürdőszobába is szerelhető X-Series szén-monoxid vészjelzők élettartam garanciával

Hazánkban milliónyi nyitott égésterű gázkészülék van, melyeknél a gondos üzemeltetés és karbantartás ellenére is juthat szén-monoxid a lakótérbe. Előfordult azonban már olyan eset is, hogy a gondatlan karbantartás miatt egy biztonságosnak hitt zárt égésterű gázkészülék okozott mérgezést. A Honeywell Kft. munkatársai vallják, hogy a szén-monoxid mérgezések megelőzhetők, elsősorban a tüzelőberendezések megfelelő légellátásának és égéstermék elvezetésének biztosításával, rendszeres karbantartásával, illetve korszerű tüzelőberendezések használatával. Mégis az a tapasztalat, hogy minden olyan háztartásban, ahol, vagy amelynek szomszédságában tüzelőberendezés van, érdemes a védelem utolsó bástyájaként szén-monoxid vészjelzőt elhelyezni.

A jól ismert H450EN szén-monoxid vészjelző továbbfejlesztésével a Honeywell új vészjelző platformot alkotott. Ez a modell a 2013-2014-es téli szezonban végzett tesztek során is bizonyította, hogy megbízható készülék, kiemelkedik a mezőnyből. A vonatkozó szabványnak több magyarországi vizsgálat és független tanúsító intézet által is igazoltan megfelel. A jó is lehet még jobb, így a Honeywell szakemberei a szén-monoxid vészjelzők fejlesztésében és gyártásában gyűjtött évtizedes tapasztalatuaiat felhasználva új, minden eddiginél nagyobb biztonságot és több szolgáltatást nyújtó vészjelző családot alkottak.

Az X-Series termékeknek a szabványos követelmények teljes kielégítése mellett, több új funkciója is van. A család minden tagja képes a szabványos riasztási szinteknél korábban, úgynevezett előriasztást adni. Akik az átlagosnál komolyabban aggódnak, a készülék aktiválásakor külön engedélyezhetik ezt a funkciót. A készülékek rendelkeznek egy alacsony gázkoncentráció mérési üzemmóddal, így könnyen tesztelhető működésük. Az X-Series vészjelzők fürdőszobában is használhatók. Az XC100 és XC100D típusok nagy méretű riasztási üzenettel jelzik a vészhelyzetet. A készülékek az események naplózására is alkalmasak.
 
Galéria
Galéria
Galéria
Galéria

A Honeywell fontosnak tartja, hogy a felhasználók is minél többet tudjanak a szén-monoxid mérgezések elkerüléséről. Ezzel külön weboldalon foglalkoznak - www.honeywellcoriaszto.hu -, és a Facebookon is jelen vannak - www.facebook.com/HoneywellCOriaszto


Az új X-Series szénmonoxid vészjelző családdal kapcsolatban további információért kattintson a hír alatti termék nevére vagy fotójára, ha árajánlatot, bővebb információt, katalógust szeretne kérni a Honeywell Szabályozástechnikai Kft. munkatársától, használja a megfelelő gombot!
 

A hírben szereplő termékek

Frissült
 
X-sorozatú szén-monoxid vészjelző család

Az X-sorozatú termékeknek a szabványos követelmények teljes kielégítése mellett, több új funkciója is van. A család minden tagja képes a szabványos riasztási szinteknél korábban, úgynevezett előriasztást adni, amelynek alkalmazása azonban normál használat mellett nem szükséges. A készülékek rendelkeznek egy alacsony gázkoncentráció mérési üzemmóddal, így könnyen tesztelhető működésük. Az X-sorozatú vészjelzők fürdőszobában is használhatók. Az XC100 és XC100D típusok nagy méretű riasztási üzenettel jelzik a vészhelyzetet. A készülékek az események naplózására is alkalmasak.

Termékismertető
Tovább
Termék kártya

Kategóriák

Gázérzékelők, gázjelző rendszerek
Gázérzékelők, gázjelző rendszerek
Tűzjelző, füstjelző, gázjelző rendszerek
Tűzjelző, füstjelző, gázjelző rendszerek
Épületvillamosság
Épületvillamosság

Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...