proidea.hu online termékinformációs katalógus

Építem a házam – hiánypótló szakkönyv házépítőknek


2010. április 06.

Megalapozott döntések a házépítés előtt – közben - utána

A Construmára jelenik meg az „Építem a házam” című könyvsorozat első kötete, amely az építkezés azon részében nyújt segítséget, amelyre indokolatlanul kevés időt és energiát szánunk. Ez az építkezés előkészítő szakasza.
Tévhit, hogy az építkezés az első kapavágással kezdődik. Számtalan tanulságos történetet tudna bárki idézni, amely az építkezés viszontagságait taglalja – nem kimondottan pozitív élményeket. Mindez elkerülhető, de legalábbis a költséges és kompromisszumokkal teli döntések kockázata csökkenthető az építkezés körültekintő előkészítésével. Ugyanakkor az építkezők döntő többségének egy családi ház megépítése életre szóló, akár összességében több tízmilló forintos döntések folyamata, amely döntéseket sokan kevés és nem kellően megalapozott információk alapján hoznak meg.

A sokéves építőipari tapasztalattal rendelkező szerzőpáros ezen információs hiány kitöltésére ragadott tollat, helyesebben klaviatúrát. A jelenleg független tanácsadóként és coachként dolgozó Bodnár György szakmai tapasztalatát többek között a Wienerberger Téglaipari zRt. kereskedelmi igazgatójaként és a Nikecell Kft. ügyvezető igazgatójaként szerezte. Tóth Balázs az egyik legnagyobb magyar építőanyag-gyártó cég munkatársaként hosszú évek óta az építőipar és az építésztársadalom meghatározó alakja, rendszeresen publikál és tart országszerte előadásokat.

A három kötetesre tervezett könyvsorozatnak már az első, az építkezés előkészítő szakaszával foglalkozó kötete is hiánypótló a magyar szakkönyvpiacon.

Az olvasmányos, színes szakkönyv az olvasót a házépítés előkészítési folyamatán végigvezetve többek között olyan fontos témaköröket tárgyal, mint a megfelelő telek és kivitelező kiválasztása, a költségvetés megtervezése, vagy az egyre fontosabbá váló energiatakarékosság kérdése. A könyv a kezdetektől veszi végig a házépítést, így már azt a kérdést is segít megválaszolni, hogy valóban családi házra van-e szüksége az olvasónak.

Építem a házam – hiánypótló szakkönyv házépítőknek
A döntési segédleteket is tartalmazó, táblázatokkal, ábrákkal gazdagon illusztrált könyv a legfontosabb alapfogalmakkal megismertetve segít eligazodni az információk dömpingjében és megmutatja, hogyan válasszunk a tengernyi lehetőség közül. A könyvsorozat az építkezést tervező számára pénz- és időmegtakarítást jelenthet, ezért megvásárlása az első komolyan megtérülő befektetés lehet egy családi ház építése során.

Játsszon és nyerjen páros belépőt a Construmára! - Tényleg a családi ház felel meg leginkább az igényeinek?
Erre a kérdésre az „Építem a házam” most megjelenő első kötetének első fejezetében kaphatunk választ. Aki regisztrál a www.hazepites-tervezes.hu oldalon a játékra, az megkapja a könyv első fejezetének 35 oldalát és április 8-án egy kérdést a fejezet tartalmával kapcsolatosan, amelyre az első 50 leggyorsabban válaszoló páros belépőt nyer a Construmára.

További információ a játékkal kapcsolatosan: http://hazepites-tervezes.hu/construma-belepo
A könyv megrendeléséhez kattintson ide: http://www.hazepites-tervezes.hu/epitemahazam
 

Cég
Székhely: H-2040 Budaörs, Szabadság út 117. A épület, fsz. 6.
Telefon: +36 23 611 028
Fax: +36 23 611 029
E-mail:
Web: www.buildmarketing.hu
   
   
   
   
   
Hatékonyan működő kis cég lelkes munkatársakkal, kiterjedt kapcsolatrendszer a marketing szakmában és az építőiparban, jelentős gyakorlat a különböző kommunikációs projektek megtervezésében és kivitelezésében.
Hír
Megjelent az Állnak a falak című könyv
2012.04.26