Átadták a "Brick'08" téglaépítészeti díjakat

„Brick Award’08” díjkiosztóra harmadik alkalommal került sor Bécsben 2008. április 3-án.

A 21.000 Euros összdíjazású "Brick Award'08" díjkiosztóra harmadik alkalommal került sor Bécsben 2008. április 3-án a Tudományos Akadémia építészetileg is izgalmas épületében. A Wienerberger 2004 óta minden második évben kitünteti a legkreatívabbnak talált épületeket és tervezőket ezzel e díjjal, abban hitben, hogy a tégla nem csupán nagy hagyományokkal bíró környezetbarát termék, hanem sokszínű, modern, és az új építészeti követelményeknek kiválóan megfelelő építőanyag is.

A "Brick Award" pályázatra 19 országból összesen 255 pályamű érkezett a helyi építészkritikusok ajánlása alapján. A beadott pályázatok száma 2004 óta (120 db) több mint kétszeresére nőtt.
Neves nemzetközi szakértőkből álló független zsűri választotta ki a díjazottakat George Ferguson angol építész vezetésével. Brick Award'06 győztese, Cságoly Ferenc is a zsűri tagja volt.
A Callway Építészeti Kiadó gondozásában készült és a díjazott épületeken kívül 35 különleges téglaépületet felvonultató "brick08" albumot is itt mutatták be a Wienerberger konszern a díjátadóra meghívott 300, Európa szinte minden országából érkezett vendégeinek. I. díj: Kolumba Múzeum Köln - építész: Peter Zumthor
A Szent Kolumba templom 1943-ban lerombolt maradványain építette fel Peter Zumthor építész pályafutása talán legszebb épületét, a Kölni Érsekség gyűjteményét magában foglaló múzeumot, amely 2007. szeptemberében nyitotta meg kapuit.
Egyszerű, mégis látványos és különleges a Zumthor Építésziroda által ún. "pulóver" falazatnak nevezett téglakonstrukció biztosítja a megfelelő fényviszonyokat és hőmérsékletet a művészeti gyűjtemény számára.
II. díj: Szőlészet bővítése a svájci Fläsch-ben - Építészek: Bearth & Deplazes Architekten AG
Martha és Daniel Gantenbein borászok kérése az volt, hogy az épület tükrözze a helyi hagyományokat, a klímát és a szőlőművelés szépségét. A speciális, computeres technikával tervezett és egy robot által épített falazat maximálisan megfelelt ezeknek az elvárásoknak, hiszen olyan lett a szőlészet, mint egy 'fénytemplom', ezen kívül messziről úgy tűnik, mintha túldimenzionált szőlőszemek nyomnák ki belülről a falakat.
III. díj: IT-ház, Finnország - Építész: Tuomo Siitonen, Esko Valkama
Az Állami Technológiai Központ Helksinki közelében, Otaniemi-ben áll, a helyi főiskola területén. A vörös, téglahomlokzatú, pragmatikus belső térkialakítású ház korszerű, felhasználó-barát és környezetkímélő munkateret jelent az ott dolgozók számára, és egyben élő és művészi hátteret is.
Különdíj: Lakóépület Svájcban, Morcote - Építészek: Markus Wespi és Jerome de Meuron
A sok arctalan lakóház mellett, ami Svájcnak ezt a turisztikai szempontból központi helyet elfoglaló Tessin nevű kantonját jellemzi, igazán üdítő színfolt ez a korszerű, a környezettel maximális harmóniában lévő téglahomlokzatú épület, amelyből fantasztikus panoráma nyílik a Lugano tóra. Az építészeket inspirálta Tessin délies, idillikus bája, így a tervezés során sikerült megőrizni a táj és a helyi falvak hagyományainak szellemét.
Különdíj: A holland WWF központjának épülete,
Hollandia - Építész: T.M. Rau

Egy természetvédelmi terület szélén, erdőktől körülvéve áll 2006 ősze óta a holland World Wildlife Fund (WWF) természetvédelmi szervezet új irodaépülete. A RAU építésziroda poraiból keltette életre ezt a "főnixmadarat", mert egy lebontásra ítélt laborépületnek adott új életet. A legfőbb szempont az energia-, és anyagtakarékosság volt, hiszen még a régi ház betonját is újra felhasználták granulátumként a különleges színű téglahomlokzattal bíró épületben. Így sikerült Hollandiában felépíteni az első károsanyag kibocsátásoktól mentes épületet, vagy ahogyan az ottani szakemberek mondják: ebben a házban egyesülnek az esztétikai és az etikai értékek egymással.
Kategóriák
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...