Uponor ötrétegű vezetékrendszer nagy épületekhez

Uponor ötrétegű vezetékrendszer nagy épületekhez

A nagy átmérőjű RS idomok beszerelésének hatékony módja

Az építőiparban az épületgépész szakemberek nemcsak családi házas, vagy társasházas projektekkel találkoznak, hanem sok esetben bonyolultabb, nagyobb csőátmérővel tervezett rendszereket is kiviteleznek. A csővezetékek kiválasztásakor sok tervező és kivitelező 50 mm–es méretig használja az ötrétegű rendszereket, felette pedig már más anyagú rendszerek nyújtanak számukra megoldást. Tapasztalatuk szerint ezen gondolatot elsősorban az esetleges magas ár vagy a beszerzési nehézségek félelme okozza.

  • A 63 mm méret feletti rendszereknél meglehetősen összetett feladat az alap és felszálló vezetékek szerelése, elsősorban a sok különböző idom anyagszükséglete miatt. Ezen rendszerek akár több száz különböző elemből is állhatnak, attól függően, hogy épp milyen átmérők szükségesek az adott feladathoz, ezáltal a napi anyagellátás szinte minden esetben hiányosságokkal szembesül.
  • A vezetékek gyakran nagy magasságban, vagy szűk térben kerülnek vezetésre, mely extra kihívást és rengeteg plusz ráfordított időt jelent a szerelőcsapatok számára. Manapság a munkavégzés határidejének fontossága felértékelődött, ezért a csővezetéki rendszer kiválasztásánál az anyagok elérhetősége alapvető, szinte minden mást megelőz. A lentiekben megpróbálják összefoglalni, hogy miért az Uponor nagyméretű RS vezetékrendszerét találják a legalkalmasabbnak ezen kihívások leküzdésére.

A moduláris nagy átmérőjű RS rendszer főbb előnyei

  • egy rendszer három feladatra
  • egyszerűen módosítható vonalvezetés
  • mindössze 37 elem
  • kis helyszükséglet jelentős szűkítésre
  • préselés a munkapadon
  • „nyomáspróba biztos”
  • hatékony készletgazdálkodás
Uponor ötrétegű vezetékrendszer nagy épületekhez
Uponor ötrétegű vezetékrendszer nagy épületekhez

Egy rendszer akár három feladatra
Az ötrétegű csővezeték egyesíti a műanyagok és a fémek kedvező tulajdonságait; nincs korrózió, nincs lerakódás a csőfalakon, megfogás szempontjából kedvező a tágulása, nem kell méterenként rögzíteni, könnyű és gyors vele a munkavégzés, tartóssága az épület időtartamához illeszkedik. A rendszer teljes körű megoldást kínál vízellátási, fűtési, vagy hűtési feladatokhoz egyaránt. Mindhárom rendszer szereléséhez elegendő egyfajta anyagot alkalmazni, mely egyszerűsíti a szerelést és raktározást. A termékfejlesztésnél a biztonság, az egyszerű és gyors szerelhetőség, az elérhetőségi problémák csökkentése, valamint a fenntarthatóság voltak a legfontosabb kritériumok.

Rugalmas kialakítás – nyomáspróba előtt egyszerűen módosítható a vonalvezetés
Az Uponor többrétegű nagy átmérőjű (RS) rendszer felépítésében a moduláris építkezés elvét követi. Segítségével könnyen megtervezheti a különleges projekteket és az igazi fejtörőt jelentő, egyedi megoldást kívánó feladatokat. Ha pedig valamilyen előre nem látható probléma merülne fel az építési területen, a rendszer annak a megoldásához is kellő rugalmasságot biztosít, mivel a préselés előtt a kötés még oldható, csak a biztosítófűzőt kell kihúzni, széthúzni az elemeket, így a rendszer gyorsan átalakítható az új körülményeknek megfelelően. Ezzel időt és elsősorban pénzt takaríthat meg a kivitelező.

Moduláris felépítés, mindössze 37 idom
A kivitelezés helyszínén mindig mindennapos figyelmet igényel a megfelelő anyagok rendelkezésre állása. Egyáltalán nem mindegy, hogy egy rendszerhez több száz különböző idomot kell biztosítani, vagy ennél jelentősen kevesebbet. Erre kínál megoldást az Uponor RS nagyméretű idomrendszer, mellyel több száz fitting helyett mindössze 37 különböző elemmel ki lehet alakítani a különböző idomokat 16-110 mm-es átmérőig. A kevés elemszám megkönnyíti a raktározási feladatokat, mind a szerelő vállalat mind a nagykereskedő sokkal könnyebben tudja követni a felmerülő igényeket.

Uponor ötrétegű vezetékrendszer nagy épületekhez
Uponor ötrétegű vezetékrendszer nagy épületekhez

Kis helyszükséglet jelentős méretcsökkentéshez
Ennek a technológiának az alkalmazásával immár a sok lépcsős szűkítés is a múlté. A rendszer úgy lett kialakítva, hogy egy lépésben át lehessen váltani nagy átmérőről kicsire, ami leegyszerűsíti és felgyorsítja a szerelést. Szűk helyeken, gépészeti aknákban, vagy akár a tradicionális tízemeletes házak szerelőaknáiban a csővezetékek cseréje szinte csak ezzel a technológiával valósítható meg. Egy lépcsőház vezetékcseréje akár nyolc munkaóra alatt megvalósítható. 

Biztonságos és egyszerű – a préseléseket a munkapadon is el lehet végezni
Az RS rendszer préselését a földön, illetve a munkapadon is elvégezheti a szakember. Ezzel minimálisra csökkentve a magasban történő szerelés okozta balesetek kockázatát. A készre préselt vezetéket idommal együtt a préselés után is el lehet helyezni a végleges helyére, elkerülve ezzel a fizikailag is megterhelő, magasban végzett szerszám használatot.

„Nyomáspróba biztos” idomrendszer
Az Uponor nagyméretű idom rendszere  - a kisebb méretekhez hasonlóan - is „nyomáspróba biztos”, azaz ha nincs lepréselve az idom, akkor nyomáspróbakor 0,5 bar felett azonnal folyik, megelőzve a préselés hiánya következtében előforduló későbbi problémákat.

Gyors és rugalmas logisztika
Az Uponor helyzeti előnye, hogy Magyarországról, Kecskemétről biztosítja a közép-kelet európai igények árukiszolgálását napi kiszállítással. A nagykereskedői projekt rendelések délelőtt 11 órai beérkezése esetén az áru akár másnap a projekt helyszínén átvehető, mely rugalmasság nagy előnyt jelent az idővel minden nap versenyben lévő gépész kivitelezők számára.

Lépésről-lépésre: kötések kialakítása
Ezzel a rendszerrel a munka szinte gyerekjáték. A préselés munkapadon is elvégezhető, nincs szükség a fej felett vagy nehezen megközelíthető helyeken történő préselésre.

Helyezze a sorjázott többrétegű csővezetéket az Uponor nagy átmérőjű (RS) préscsatlakozóba.
Uponor ötrétegű vezetékrendszer nagy épületekhez
1. Helyezze a sorjázott többrétegű csővezetéket az Uponor nagy átmérőjű (RS) préscsatlakozóba.
Préselje össze a kötést.
Uponor ötrétegű vezetékrendszer nagy épületekhez
2. Préselje össze a kötést.
Helyezze a préscsatlakozót az alaptestbe.
Uponor ötrétegű vezetékrendszer nagy épületekhez
3. Helyezze a préscsatlakozót az alaptestbe.
Nyomja a biztosítófűzőt az alaptest nyílásába.
Uponor ötrétegű vezetékrendszer nagy épületekhez
4. Nyomja a biztosítófűzőt az alaptest nyílásába.
Pattintsa a biztosítófűző végét az alaptestbe.
Uponor ötrétegű vezetékrendszer nagy épületekhez
5. Pattintsa a biztosítófűző végét az alaptestbe.

Számos felmérés bizonyítja, hogy az anyaghiányból eredő időveszteség okozta károk, valamint a hagyományos vezetékrendszerek többlet munkaidejének mértéke jelentősen meghaladja azt a többlet költséget, melyet egy modern vezetékrendszer többlet költsége jelent. Mégis, ezeket a szempontokat csak azok a vállalkozások veszik figyelembe, akik igyekeznek minden körülményt mérlegelni a megfelelő csővezeték rendszer kiválasztásánál.

Ha a vállalkozások utólag kielemeznék, hogy mennyibe is került valójában a teljes rendszer kiépítése, figyelembe véve a kiesett munkaidőt és a valóságos szerelési időt, meglepődve tapasztalnák, hogy az Uponor rendszere mégsem drága és talán a legbiztonságosabb megoldás.

A hírben szereplő termékek
Uponor RS nagy átmérőjű moduláris présrendszer
 
Uponor RS nagy átmérőjű moduláris présrendszer

Az Uponor újszerű, moduláris nagyátmérőjű RS rendszere lecsökkenti a tervezési és szerelési munkát is, mivel kevesebb alkotóelemet kell tárolni, kezelni és figyelembe venni a tervezésnél. A csövek összeillesztése is gyorsabb és egyszerűbb. Az Uponor moduláris nagyátmérőjű RS rendszerének készült MLCP szerelvénycsaládja hamarosan az elsődlegesen választott rendszer lesz sok magas szintű projektnél. Ez az egyedülálló rendszer pusztán 26 részegységgel több mint 300 féle összekapcsolási lehetőséget biztosít (akár 110 mm-ig), és egyedi „click and lock” (bekattan és zár) mechanizmusával szükségtelenné teszi a fej fölött végzett összepréselést.

Termékismertető
Tovább
Termék kártya
Kategóriák
Többrétegű csövek, csőrendszerek
Többrétegű csövek, csőrendszerek
Csőrendszerek, idomok, folyókák
Csőrendszerek, idomok, folyókák
Épületgépészet
Épületgépészet
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...