Tanyasi ház kortárs megjelenéssel

Példa a hagyományos formavilágot követő CREATON Hortobágy tetőcserép alkalmazására

Amikor az építész egy tanyára tervez, akkor hamar találkozhat a tervezői álmokat korlátozó tényezőkkel. Vékony Péter régi tanyasi házból tervezett, a felújítás eredménye pedig egy minden vonalában egyszerű, ízig-vérig kortárs lakóépület. A hagyományos tanyasi látvány természetes részeként a tetőre a CREATON Hortobágy hornyolt tetőcserepet választotta.
Négy kiemelkedő pályamű megosztott első díjat kapott 2016-ban a CREATON kerámia tetőcserepek építészeti felhasználását szemléző pályázatán: két családi ház felújítás, egy templom és egy közintézménnyé alakított műemléki rehabilitáció.
A rendhagyó nyertesek egyike Vékony Péter átalakított lakóépülete Bugyin, pontosabban annak közvetlen közelében egy tanyán, Ürbőpusztán. A pályamű kapcsán a zsűri tagja, Földes László, Ybl- és Pro Architectura díjas építész a következőket fogalmazta meg:
"Sokakat foglalkoztat a fenntartható fejlődés kérdése. Mások az alföldi tanyák, a magyar vidék újraélesztését tekintik feladatuknak. Ez a projekt mindkét kérdésre megfogalmazza a saját válaszát. Minden mozdulat egyszerű, mintha egy helyi ácsmester találta volna ki az egészet, de közben akárhonnan nézzük, ízig-vérig kortárs építészet jött létre, és ami még fontosabb egy remek tanya. Mert hiszen ez volt a cél. Értőn, kreatívan, tehetségesen tervezni."

Az újrahasznosíthatóság jól láthatóan a tervezőket is foglalkoztatta.
"Amikor megvásároltuk a területet, a rajta álló épület egy rossz állapotú cselédszállás volt, amelynek felújítását igazi kihívásként értelmeztük. A tervezés és a megvalósítás is egyaránt akörül forgott, hogy a felújításhoz minél több ottani anyagot fel tudjunk használni, amelyek már senkinek nem kellettek. Ezekkel együtt ugyanakkor korszerű, modern anyagokat is beépítettünk." - mesélte Vékony Péter a lakóház felújításának tervezéséről.

A tanyán található leromlott állapotú vályogházat a tervezők nem lebontották, hanem felújították: a két oldalszárny hozzáépítésével "U" alakúra bővítették és így átriumszerű védett udvart hoztak létre.
Az egész építészeti kompozíciót a fedett nyitott helyiségek és az azokat körbeölelő masszív falak teszik teljessé. A határozott megjelenést kompenzálják és barátságossá teszik a fehérre meszelt falak, illetve az alacsony tornácot és magas fedett teraszt összekötő farács, amely akár külön építészeti elemként is csodásan mutat az épületen.
"A hagyományos formavilágot követő CREATON Hortobágy hornyolt cserepet választottam, amely illeszkedik a tanyasi táj látványához. Ezen túl a természetes anyag használata is fontos volt számomra, ami az anyagok színében is megjelenik, ezért esett a választás a natúrvörösre. Több épületnél használtam már a CREATON cserepeket, amelynek minőségével és időtállóságával egyaránt meg vagyok elégedve. A rendelkezésre álló termékek széles választékában az aktuális épület környezetéhez és stílusához mindig megtaláltam a legmegfelelőbbet." - indokolta termékválasztását Vékony Péter.
A CREATON Hortobágy hornyolt tetőcserepe tökéletesen illeszkedik a tanyasi környezet természetes világához íves vágásával és bordás felületével. Általában a felújítások tervezőinek közkedvelt választása, ám új építés esetén is tökéletesen alkalmazható. A hornyolt tetőcserép a klasszikus formájú hódfarkú cserepek továbbfejlesztett változata. A fejlesztés lényege a hornyolt kialakítás, amely az egyszeres fedés kialakításával egyszerűsíti és gazdaságossá teszi annak alkalmazását. Minden típusú épülethez illeszkedik: kiselemessége miatt a családi házak közkedvelt fedőanyaga, ám hagyományos formavilága miatt műemléki és történelmi környezetben is gyakran alkalmazzák.

Építész: Vékony Péter, Nirmana Építésziroda Kft.

A CREATON Hortobágy kerámia tetőcserép letölthető katalógusát a hír alatti termékképre kattintva érheti el. Ha árajánlatot vagy bővebb információt szeretne kérni a CREATON South-East Europe Kft. munkatársától, használja a megfelelő gombot.
Kategóriák
Tetőcserepek
Tetőcserepek
Tetők, homlokzatok
Tetők, homlokzatok
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...