A Pécsi Magasház bontása PERI RCS sínes kúszórendszer segítségével

Az RCS különböző kúszórendszerek előnyeit ötvözi egyetlen moduláris rendszerben

Pécs belvárosában állt a 25 emeletes, 250 lakásos magasház melynek építése 1974-ben kezdődött, és 1976-ban került átadásra. A ház IMS technológiával épült, előre gyártott födémelemekből és vázoszlopokból, melyek kapcsolatát utófeszítéssel oldották meg. 1989-ben a toronyház vázszerkezetén statikai hibákat észleltek, és 1990-ben kiköltöztették az ott lakókat. Az épület bontásáról 2013-ban döntött a Baranya Megyei Kormányhivatal, majd végül 2016 márciusában megkezdődtek a bontási munkálatok.

A 840 m² alapterületű toronyház magassága 83 m volt, 25 emelettel. A bontási feladatok elvégzésére 11 hónap állt a kivitelezők rendelkezésére. A bontási körülményeket nehezítette, hogy a magasház 20 méteres közvetlen környezetében óvoda, iskola, orvosi rendelő, lakóépületek és vendéglátóhelyek vannak, így a robbantásos bontás nem jöhetett szóba, csak fentről indított, szintről szintre történő fokozatos visszabontással lehetett megoldani a feladatot. Ezért a szomszédos ingatlanokhoz közeli kerítés építése, a gyalogos- és gépjárműforgalom megoldása különös gondosságot igényelt.
Pécs, magasház bontása - fotó: Jakab Róbert, projektvezető
Pécs, magasház bontása - fotó: Jakab Róbert, projektvezető

PERI megoldások

A speciális körülmények miatt az épület bontását biztonsági védőállványzat védelme mellett kellett elvégezni. A PERI mérnökei ebben nyújtottak hatékony megoldást a kivitelezőknek, az RCS P kúszó védőpalánk segítségével. Az RCS különböző kúszórendszerek előnyeit ötvözi egyetlen moduláris rendszerben, mely kúszózsaluzatként és kúszó védőpalánkként egyaránt használható. A Pécsi Magasház esetében a legfelső 16 emelet bontásához összesen 36 db, 9 m magas RCS-P védőpalánk került felszerelésre a bontandó szintek köré, 7 hónapon keresztül. A védőpalánk elemeinek összeszerelése a helyszínen történt, amelyhez a helyszíni műszaki támogatást a PERI szakemberei nyújtották. A PERI supervisor kollégája a helyszínen az összeszerelés és a rendszer telepítése során hatékony támogatást nyújtott a kivitelezőknek.

A védőpalánk egyszerre több funkciót látott el: egyfelől megakadályozta a bontás közbeni törmelék lehullását az épület szintjeinek résmentes körülzárása révén, másfelől leesés elleni védelmet biztosított, így a személyzet mindenkor biztonságosan és hatékonyan tudott dolgozni, és még nagy magasságban is védve volt a széltől és az időjárási körülményektől. További előnye volt még az RCS rendszernek, hogy a szintről szintre történő mozgatáshoz nem volt szükség darura, hanem egy mobil kúszó hidraulika segítségével lehetett a palánkokat mozgatni, ezáltal csökkentve a daru leterheltségét, ami eleve kritikus volt. Az RCS sínes kúszórendszer a 10 és 30 emelet közötti szerkezetek esetén nagyon költséghatékony megoldás, mely főként az alacsony költségű mobil kúszó hidraulikának köszönhető. Az RCS kúszó védőpalánk mozgatását a kivitelezők a PERI szakmai útmutatása alapján gyorsan elsajátították.



Az RCS különböző kúszórendszerek előnyeit ötvözi egyetlen moduláris rendszerben, mely kúszózsaluzatként és kúszó védőpalánkként egyaránt használható. A sínnel vezetett kúszás révén a kúszóegység mindvégig biztonságosan van csatlakoztatva az épülethez, mely gyors kúszási folyamatot eredményez, még szeles időjárás esetén is. Az RCS P kúszó védőpalánk és korlát használata által az épület födémszélein is zárt, résmentes védelem érhető el.

A PERI RCS sínes kúszórendszer letölthető katalógusaiért kattintson a hír alatti termékképre. Amennyiben árajánlatot vagy bővebb információt szeretne kérni a Peri Kft. munkatársától, használja a megfelelő gombot.
A hírben szereplő termékek
PERI RCS sínes kúszórendszer
 
PERI RCS sínes kúszórendszer

Az RCS különböző kúszórendszerek előnyeit ötvözi egyetlen moduláris rendszerben, mely kúszózsaluzatként és kúszó védőpanelként egyaránt használható. A sínnel vezetett kúszás révén a kúszóegység mindvégig biztonságosan van csatlakoztatva az épülethez, mely által gyors kúszási folyamat érhető el, még szeles időjárás esetén is. Az egység daruval vagy mobil hidraulikus kúszóművel mozgatható a következő ütemre. Az RCS könnyen alkalmazkodik az építkezés speciális követelményeihez.

Termékismertető
Tovább
Termék kártya
Kategóriák
Csúszózsaluzatok, kúszózsaluzatok, alagútzsaluzatok, hídzsaluzatok
Csúszózsaluzatok, kúszózsaluzatok, alagútzsaluzatok, hídzsaluzatok
Zsaluk, állványok
Zsaluk, állványok
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...