Menekülőlépcsők tervezési szempontjai

Menekülőlépcsők tervezési szempontjai

A menekülőutak szabályozása, rendeltetése

A menekülőutak és épületkiürítési útvonalak kialakítását a TvMI (Tűzvédelmi Műszaki Irányelv) szabályozza. Ugyan érintőlegesen utal rá az OTÉK (Korm. rendelet az országos településrendezési és építési követelményekről), de részleteiben és teljeskörűen nem tisztázza, csupán kiegészítő megjegyzéseket tesz egyes menekülési útszakaszok vonatkozásában.

Menekülőlépcsők tervezésési szempontjai
Menekülőlépcsők tervezési szempontjai

A TvMI meghatározása alapján a menekülés célja, hogy bármilyen vészhelyzetben – ami lehet tűz vagy más nem várt esemény – biztosítsa a veszélyeztetett épületrészből a védett területre való ki- és/vagy átjutást.

Ezt a célt kell, hogy szolgálja a menekülőút, amelynek számos követelménynek kell megfelelnie, így kialakítása függ az alábbiaktól:

  • az épület hasznos szintjeinek számától,
  • az épületben tartózkodó személyek számától,
  • a menekülésben érintett személyek mozgással kapcsolatos korlátozottságától,
  • a menekülési stratégiától,
  • a menekülési út hosszától,
  • valamint további biztonsági és műszaki-fizikai szempontoktól.

A menekülőlépcsők járófelülete

Fontos egymástól megkülönböztetni a bel- és kültéri menekülőutakat. Ezeknek a kiürítési útvonalaknak kiemelt szerkezeti egységeik a menekülőlépcsők. A kültéren létesített menekülőlépcsők járófelületét illetően az Európai Unióban továbbra is a leggyakoribb, legpraktikusabb, legtetszetősebb és nem utolsósorban leggazdaságosabb választás a járórács. Lényeges itt kiemelni, hogy nem az ipari területeken alkalmazott 30×30 mm rácsosztással kialakítva!

Menekülőlépcsők esetén kiemelten ügyelni kell a lépésbiztonságra. Ennek vizsgálata során egyik szűk keresztmetszet, hogy a legváltozatosabb lábbeliknek kell megfeleltetni a menekülőút járófelületét. Például egy vásárlói térből vagy irodahelyiségből kiáramló tömeg esetén nyári szandál, papucs, saru, tornacipő, esetleg magassarkú cipő talpának megkapaszkodását is biztosítani kell, tekintettel minden évszakra jellemző időjárási körülményre.

A tervezés során – különösen kültéren – szükséges figyelembe venni a jegesedés, az eső, a hó által okozott csúszásveszélyt is. Könnyen belátható, hogy növeli a baleset előfordulásának kockázatát a lemezes járófelület, amelyet beltéren a tűzzárás miatt mégis célszerű lehet alkalmazni. Mindezeket figyelembe véve a sűrű osztású (30×10 mm), csúszásmentes (GS1) járórács a legalkalmasabb megoldás kültéri tűzlépcsők járófelületeinek kialakítására.

A hírben szereplő termékek
MEISER Ferroste lemezrácsok
 
MEISER Ferroste lemezrácsok

Alkalmazhatóak olyan esetekben, ahol nagy az áthidalási távolság, egy zártabb felület szükséges, vagy a legmagasabb lépésbiztonság és stabilitás érdekében csúszásmentes felület biztosítása szükséges. A 6000 mm hosszú elemek elősegítik az egyszerű és gyors beépítést.

Termékismertető
Műszaki adatok
Tovább
Termék kártya
MEISER Ferroste lépcsőrendszerek
 
MEISER Ferroste lépcsőrendszerek

A MEISER egyeneskarú vagy csigalépcsőket egyaránt jellemzi az esztétika és a praktikum. Az egyedi tervezésű lépcsőrendszereket minden esetben az adott helyszínhez igazítják, az érvényben lévő szabályoknak megfelelően.

Termékismertető
Műszaki adatok
Tovább
Termék kártya
Kapcsolódó hírek
MEISER-típusú lemezrácsok alkalmazása menekülési útvonalakon
Kecskeméti ingatlanok menekülő lépcsői MEISER-típusú lemezrácsokkal
Magyarországon dinamikusan fejlődő iparág az autógyártás. A folyamatos fejlődés azonban megoldandó problémákat is felvet, melyekre a szakembereknek optimális műszaki megoldásokat kell találni.
Kecskeméti ingatlanok menekülő lépcsői MEISER-típusú lemezrácsokkal
MEISER Ferroste lemezrácsok
Épületek menekülési lépcsőinek készítése lemezrácsból
A MEISER Ferroste lemezrácsok megfelelnek az OTÉK-szabályozásnak
Épületek menekülési lépcsőinek készítése lemezrácsból
Kategóriák
Lépcsők, korlátok, járórácsok
Lépcsők, korlátok, járórácsok
Teherhordó szerkezetek, falazatok
Teherhordó szerkezetek, falazatok
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...