Megépült az első lakóház falazórobottal Magyarországon

A WLTR névre keresztelt építőipari segédeszköz alig négy hónappal magyarországi bemutatkozása után már élesben is bizonyított: a falazórobot kevesebb mint 3 nap alatt húzta fel egy családi ház falait Budapest XVIII. kerületében. Az eszköz hatékony megoldást kínál az építőipart sújtó jelentős munkaerőhiányra.

Megépült az első lakóház falazórobottal Magyarországon
Megépült az első lakóház falazórobottal Magyarországon

Éles teszten is sikeresen teljesített a hazai építőipar jelenlegi egyik legnagyobb innovációja. 2025 szeptemberében befejeződött az első olyan magyarországi lakóépület kivitelezése, amelynek teherhordó falait nagy részben robot építette fel. A Wienerberger, a cseh GreenBuild és a KM Robotics által közösen fejlesztett WLTR nevű falazórobot kevesebb mint 3 nap alatt egy 100 négyzetméteres családi házat épített szerkezetkész állapotig.

„A falazórobot működés közben nemcsak lenyűgöző, de mérnöki szemmel nézve is meggyőző. A kivitelezés sebessége és pontossága olyan szintű, amit kézi erővel nehéz elérni. A kivitelezői oldalról nézve ez nemcsak technológiai érdekesség, hanem egy jól tervezhető, költséghatékony és minőségbiztos megoldás” – mondta Vracaric Tihamér, a családi ház kivitelezését végző Berill Házépítő Kft. ügyvezető igazgatója.

A WLTR óránként akár 10 négyzetméter falat képes felhúzni, több mint 3 méteres magasságig dolgozik, és hozzávetőleg egy ötfős kőművescsapat kapacitásával bír. Az eszköz a Wienerberger által kifejlesztett Porotherm Robot Ready falazóelemekkel működik, amelyeket kifejezetten gépi beépítésre terveztek: a robot az elemeket a tervrajz alapján, milliméteres precizitással helyezi el – kiküszöbölve az emberi hibák lehetőségét és biztosítva a munka egyenletes minőséget.

„Különösen büszkék vagyunk arra, hogy a májusi bemutatót követően ilyen rövid idő alatt már egy éles kivitelezésen is bizonyíthatott WLTR Magyarországon. A sikeres éles teszt egyértelmű jele annak, hogy a technológia itthon is készen áll a szélesebb körű alkalmazásra. Célunk, hogy minél több hazai kivitelezővel megismertessük ezt a megoldást, és új szintre emeljük az építőipar hatékonyságát és digitalizációját” – mondta Potos János, a Wienerberger Zrt. kereskedelemért és marketingért felelős igazgatósági tagja.

A budapesti tesztprojekt tapasztalatai megmutatták, hogy a WLTR nemcsak egy látványos technológiai újítás, hanem gyakorlati válasz az építőipar három legsúlyosabb kihívására is: a szakképzett munkaerő hiányára, a gyorsabb és kiszámíthatóbb kivitelezés iránti igényre, valamint az ágazat digitalizációs fejlődésére. Az eszköz használatával nemcsak a kivitelezési idő csökken drasztikusan, hanem a költségek is versenyképesek maradnak a hagyományos építési technológiákkal összevetve. A Wienerberger célja, hogy a robotizált falazás rövid időn belül széles körben is elérhető legyen a hazai kivitelezők számára, és ezzel új minőségi mércét állítson a magyar építőiparban.

A hírben szereplő termékek
Porotherm 30 Sarok tégla Porotherm 32 Alfa Thermo Rapid tégla Porotherm 30 Alfa Rapid tégla Porotherm 30 feles tégla
 
Porotherm kiegészítők - Falazóelemek
8 termék

Termékek a falazatok teljessé tételéhez és eszközök a falazatok szakszerű megépítéséhez.

8 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Porotherm M-25 áthidaló Porotherm A-10 neo áthidaló Porotherm A-12 áthidaló Porotherm Thermo áthidaló
 
Porotherm áthidalók
4 termék

A Porotherm áthidaló ráfalazással vagy rábetonozással együtt alkotja a nyílásáthidalást. A Porotherm áthidaló képezi a szerkezet alsó húzott övét, a felső nyomott övét pedig a kisméretű tömör tégla vagy üreges falazóelem ráfalazás vagy rábetonozás biztosítja.

4 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Porotherm 20 SONO hanggátló beton falazóelem Porotherm 30 AKU Z hanggátló tégla Porotherm 25 AKU Z hanggátló tégla
 
Porotherm hanggátló téglák
3 termék

Kiváló hanggátló képességű téglák, hangszigetelő falak építéséhez.

3 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Porotherm kerámia burkolatú vasbeton födémgerenda Porotherm kerámia béléstestek 45/10
 
Porotherm födémrendszer
2 termék

A Porotherm födémrendszer a Porotherm Építési Rendszer szerves része, de más építési rendszerekhez is alkalmazható. Átlagos födémterhelés esetén családi házak ideális födémmegoldása. Egyszerűbb geometriájú épületek esetén ajánlják. A födémrendszer elemei: kerámia burkolatú előfeszített vasbeton födémgerenda, kerámia béléstest, helyszíni felbeton kiegészítő vasalás.

2 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Porotherm 50 X-therm Rapid és Porotherm 50 X-therm Rapid Dryfix téglák Porotherm 44 X-therm tégla Porotherm 38 X-therm, 38 X-therm Rapid és 38 X-therm Rapid Dryfix téglák Porotherm 30 X-therm tégla
 
Porotherm Comfort téglák
4 termék

Kiemelkedő hőszigetelő képességű téglák, monolit és hőszigetelt külső falak építéséhez.

4 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Porotherm 50 Thermo Rapid falazóelemek Porotherm 44 Thermo Rapid tégla Porotherm 38 Thermo Rapid falazóelemek
 
Porotherm Energy + téglák
3 termék

Kiváló hőszigetelő képességű téglák, monolit külső falak építéséhez.

3 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Porotherm 38 N+F falazóelem Porotherm 30 N+F neo tégla Porotherm 25 N+F falazóelemek Porotherm 38 pincetégla
 
Porotherm Classic téglák
4 termék

A Classic termékcsaládban olyan tradicionális falazóblokkok kaptak helyet, amelyek már bevált, megbízható megoldásokat kínálnak külső homlokzati hőszigetelés alkalmazásával épített falazatokhoz, belső teherhordó falakhoz. A klasszikus nútféderes és habarcstáskás falazóelemek használatával stabil, nagy teherhordó képességű falazatok építhetőek, felhasználásuk ezért elsődlegesen belső teherhordó falakban javasolt, ahol a falazat a legnagyobb terhelésnek van kitéve. Fűtött épületek külső térrel érintkező falainak építésére csak hőszigetelve alkalmasak.

4 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Kategóriák
Téglák, falazóblokkok
Téglák, falazóblokkok
Teherhordó szerkezetek, falazatok
Teherhordó szerkezetek, falazatok
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...