Látszóbeton emlékfal Dorogon

A rendkívül tagolt felületet PERI VARIO GT fatartós falzsalu rendszer segítségével, rádobozolással alakították ki

Dorog központjának új közösségi terét 2015. szeptember 5-én, a bányásznapon adták át. A tér építészeti szempontból igazi unikumnak számít, azon látszóbeton emlékfalnak köszönhetően, amelyet Dorog Város Önkormányzata, Schmidt Sándor bányamérnök és bányaigazgató emlékére, a telken korábban lévő téli villájának 1:1-es léptékű homlokzatát rekonstruálva állított.
A látszóbeton fal építéséhez komoly szakértelemre, gondos előtervezésre és nagy precizitásra volt szükség. A rendkívül tagolt felület, a sok geometriai kötöttség és a látszóbeton felületi követelmény egy flexibilis, valamint az öntömörödő beton miatt jelentkező 100 kN/m² frissbeton nyomást elviselő nagy teherbírású rendszert kívánt, amihez a PERI VARIO fatartós falzsalu rendszer idomult a legjobban.

A falzsalu táblák előszerelése és rádobozolása a Peri Kft. telephelyén ugyanúgy 2,5 hétbe telt, mint a 20,65 m hosszú és 5 m magas fal magasságilag egy, míg alaprajzilag három ütemben történő betonozása a helyszínen. Már a tervezés és az előkészítés is nagy kihívást jelentett és az előregyártás nagy gyakorlottságot igényelt, mivel a külön egységekben szerelt és leszállított tábláknak a helyszínen felállítva mm pontosan kellett egymáshoz illeszkednie, és kialakítania a végső szerkezet negatív öntőformáját. A gazdaságosság miatt egy-egy tábla többszöri felhasználása további kötöttséget jelentett a tervezésnél.

Az ablaknyílások előre leszabott kizárásait a helyszínen kellett a zsalutáblákra felrögzíteni és merevíteni, ügyelve a kizsaluzhatóságra és a betonnyomásból adódó befeszülés elkerülésére. Különös gondossággal kellett bedolgozni a betont az ablakok osztóbordáiba, hogy a szűk keresztmetszetek ellenére esztétikus betonfelület legyen a végeredmény.

A Gedi Építő Kft. látszóbeton felületek készítésében kellő gyakorlattal rendelkezik, ez a szerkezet azonban számukra is kihívást jelenet.
A PERI VARIO fatartós falzsalu rendszerrel kapcsolatban további információért kattintson a hír alatti termékképre, ha árajánlatot, bővebb felvilágosítást vagy katalógust szeretne kérni a Peri Kft. munkatársától, használja a megfelelő gombot.
A hírben szereplő termékek
PERI VARIO GT 24 fatartós falzsaluzat
 
PERI VARIO GT 24 fatartós falzsaluzat

A fatartós falzsaluzattal az egyes rendszerelemek elrendezése szabadon választható. Ennek eredményeképpen a VARIO GT 24 fatartós falzsaluzat minden építménygeometriához és elváráshoz igazodik, mint például az átkötési helyek vagy a felvehető frissbeton-nyomás. A rendszer projekt zsaluzatként ipari vagy lakóépületek kivitelezésénél, hídfők vagy támfalak, és különösen látszóbeton falak építésénél alkalmazható.

Termékismertető
Műszaki adatok
Tovább
Termék kártya
Kategóriák
Falzsaluzatok
Falzsaluzatok
Zsaluk, állványok
Zsaluk, állványok
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...