Grabo sportparketták az uszoda helyén

Megtörtént a Graboplast új Smart-Fit sportparketta rendszerének első komoly debütálása a kecskeméti Mercedes Kosárlabda-Akadémia épületében

A Graboplast idén év elején piacra dobott terméke, a Smart-Fit sportparketta első nagy projektje ez, eddig - teszt jelleggel - mindössze néhány kisebb sportpályára és tornaterembe került belőle. A rendszer újdonság a Graboplast kínálatában, s bár az év eleji Domotex kiállításon már látható volt néhány mintadarab belőle, az igazi szakmai bemutatkozás csak a jövőben várható, többek között a novemberi FSB kölni sportlétesítmény-technológiai szakvásáron.

A kecskeméti Mercedes Kosárlabda Akadémiára Smart-Fit sportparketta rendszer került beépítésre. A korábban uszodaként funkcionáló, majd felújított és átalakított épületben nem ez az első Graboplast termék: az egykori emeleti medence helyén kialakított kosárlabdapályát a már bevált StrongAir Elite sportparketta rendszerrel burkolták.

Ezt a multisport-csarnokokhoz kifejlesztett, kifejezetten nagy igénybevételre tervezett rendszert egészíti ki a pálya körüli területre fektetett Smart-Fit, itt folynak majd az edzések, a bemelegítő, erősítő és más kiegészítő tevékenységek.

A Grabo Smart-Fit sportparketta felépítése:
A könnyen lerakható, felület-elasztikus Smart-Fitről elismerően nyilatkozott a Graboplast fektető partnere is, kiemelve, hogy az 5G-klikkes kialakításnak köszönhetően a termékkel rendkívül gyorsan lehet haladni.

A létesítmény május végi átadása miatt a kecskeméti gyakorlati tapasztalatokra még várni kell, de a Smart-Fit minden bizonnyal sikerrel veszi az akadályt. A termék iránt máris nagy az érdeklődés, s beindult az export is: június végéig útra kelnek az első szállítmányok Angliába, Ciprusra és Litvániába is.

A Grabo Smart-Fit sportparketta letölthető katalógusáért kattintson a hír alatti termékképre. Amennyiben árajánlatot vagy egyéb információt szeretne kérni a Graboplast Padlógyártó Zrt. munkatársától, használja a megfelelő gombot.
A hírben szereplő termékek
Grabo SpringAir Elite sportparketta rendszer
 
Grabo sportparketták külön alátét rendszerrel

A Grabo külön alátét rendszerrel rendelkező sportparketták egyaránt ideálisak verseny és szabadidős sporttevékenységekhez. Alkalmasak labdás csapatsportok versenyeihez és edzéseihez, gimnasztikához, valamint tánc- és fitness termek burkolataként is. A Grabo sportparketták minimalizálják a sérülésveszélyt és hatékonyan védik a sportolók ízületeit, még a hosszú időn át rendszeresen végzett sporttevékenység esetén is, ezzel támogatva a kimagasló sportteljesítmények elérését. A sportparketták azonos feltételeket biztosítanak a pálya minden pontján.

Termékismertető
Műszaki adatok
Tovább
Termék kártya
Kapcsolódó hírek
A kecskeméti Mercedes-Benz Kosárlabda Akadémia sportparketta rendszerét a Temi Kft. építette be
A kecskeméti Mercedes-Benz Kosárlabda Akadémia sportparketta rendszerét a Temi Kft. építette be
A burkolt felület nagysága 2080 m² volt
A kecskeméti Mercedes-Benz Kosárlabda Akadémia sportparketta rendszerét a Temi Kft. építette be
Új Grabo Smart-Fit sportparketta rendszer
Új Grabo Smart-Fit sportparketta rendszer
Alkalmas edzőtermek, fitnesz stúdiók, tánctermek, iskolai sportpályák burkolására
Új Grabo Smart-Fit sportparketta rendszer
Kategóriák
Sportpálya burkolatok
Sportpálya burkolatok
Burkolatok, padlók, térburkolatok
Burkolatok, padlók, térburkolatok
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...