A TÜV Rheinland a DIN 1946-4 higiénikus minősítéssel látta el a VENTUS VS 10-650 légkezelő családot

A légkezelő berendezés csökkenti az egészségügyi intézményekben a mikroorganizmusok elterjedését

VENTUS 2016 – higiénikus légkezelő

Az épületeket egyre inkább nagyfokú légtömörséggel tervezik, csökkentve ezáltal a friss levegő természetes beáramlását a helyiségekbe, mely még inkább szükségessé teszi a friss levegő mesterséges úton történő bejuttatását.

Köztudott, hogy egészségünk szempontjából mennyire fontos a levegő minősége. A megfelelő mikroklíma mind a betegek gyógyulásához, mind az egészségügyi dolgozók szakszerű munkavégzéséhez elengedhetetlenül szükséges.

Az egészségügyi intézményekben a légkezelő berendezések csökkentik a mikroorganizmusok elterjedését, lehetővé teszik a hőmérséklet, valamint a páratartalom szabályzását és friss, tiszta levegővel látják el a helységeket.

Ezeknek a feladatoknak megfelelnek a VENTUS légkezelő berendezésekkel ellátott légtechnikai rendszerek, amelyeket úgy terveztek, hogy a szigorú előírásokat is teljesítsék. A VENTUS légkezelő család tervezéséből adódóan eredendően számos sztenderdet teljesít, mint például:
  • EN 1886 – Épületek szellőztetése. Légkezelő egységek. Mechanikai paraméterek – a sztenderd meghatározza azokat a légkezelő és vezérlő paramétereket, amelyek együttes alkalmazása esetén a rendszer megfelel a legmagasabb fokú légtisztasági követelményeknek.
  • PN-EN 13053 – Készülékek, alkatrészek és részegységek osztályba sorolása és teljesítőképességi (működési) adatai – a sztenderd tartalmazza a légkezelő berendezésekkel szembeni követelményeket és meghatározza az egyes alkotóelemek osztályozásának és ellenőrzésének módját
  • BS EN 13779 – Nem lakóépületek szellőztetése. Helyiségek szellőztető és légkondicionáló rendszereinek teljesítménykövetelményei – útmutatások gyűjteménye tervezők részére, szellőztető és légkondicionáló rendszerekhez. Tartalmazza azokat a főbb irányvonalakat, amelyekre ügyelni kell a higiénikus és egészséges beltér fenntartásához minden évszakban, a telepítési és üzemeltetési költségek figyelembevételével.
  • a PZH tanúsítvány a Polish Institute of Hygiene intézmény jóváhagyását tartalmazza a szellőztető és légkondicionáló rendszerekben való használatra középületekben, ipari létesítményekben (élelmiszer, elektronikai, gyógyszerészeti), egészségügyi intézményekben (műtők, laboratóriumok és egyéb tiszta tér helységek)
VENTUS 2016 Higiénikus

DIN 1946-4 sztenderd az alap dokumentum, amely tartalmazza az egészségügyi intézmények és kórházak szellőztetésének követelmény rendszerét. A sztenderd a kórházak légtechnikai rendszerének vezérlő egységével kapcsolatban számos feltételt határoz meg, amelyeknek kivétel nélkül meg kell felelni.

A VENTUS 2016 Higiénikus gépei megfelelnek a DIN 1946-4 sztenderd minden követelményének.

A DIN 1946-4 sztenderd követelményrendszere négy fő csoportra osztható:
  • technológiai és szerkezeti, a berendezés működési paramétereinek leírása,
  • konfiguráció – a kiválasztott típusra fókuszálva, az egyes elemek megfelelő működése
  • telepítés – a teljes szellőztető rendszeren belül a felhasználás módja,
  • működés – a megfelelő szellőztetés biztosítása érdekében, a folyamatos karbantartási eljárások meghatározása.
A VENTUS 2016 szabályzási pontjai a higiénikus kivitelben megfelelnek a DIN 1946-4 sztenderdnek az alábbi területeken:
  • légzsaluk – a PN-EN szabályzásnak megfelelően légtömörségi fokozattal,
  • előszűrő - M5 és F7 osztályú szűrők a tervező kiírásának megfelelően. A továbbfejlesztett szűrők matematikai képlettel a berendezés minden négyzetméterére 10 négyzetméter szűrő felülettel rendelkeznek.
  • másodlagos szűrők - F7 vagy EU9 osztályú szűrők a tervező kiírásának megfelelően. A továbbfejlesztett szűrők matematikai képlettel a berendezés minden négyzetméterére 10 négyzetméter szűrő felülettel rendelkeznek.
  • hűtő hőcserélő – réz csatlakozásokkal és rozsdamentes acél kerettel, az alumínium bordák távolsága 2,5 milliméter,
  • nagy teljesítményű, magas hatásfokú közvetítőközeges hővisszanyerő rendszer,
  • direkt hajtású ventilátorok frekvenciaváltó vezérléssel, könnyű szerviz hozzáféréssel,
  • kémlelő ablak és belső világítás, amely megkönnyíti a gyors szemrevételezést a berendezés leállítása nélkül,
  • a csepptálcák rozsdamentes acélból készülnek, a vonatkozó sztenderd követelményeinek megfelelő kondenzátum elvezető képességgel,
A megszerzett tanúsítványok garantálják a VENTUS légkezelő berendezések gyártásának magas minőségi színvonalát, és tovább erősítik a VTS versenyképességét az egészségügyi intézmények szellőztető és légkondicionáló projektjeiben.


Az új Ventus 2016 légkezelőről bővebben olvashat, ha a hír alatti termékképre, illetve hírekre kattint. Amennyiben árajánlatot, egyéb információt vagy katalógust szeretne kérni a VTS GROUP munkatársától, használja a megfelelő gombot.
 
A hírben szereplő termékek
VENTUS 2016 légkezelő berendezés
 
VENTUS 2016 légkezelő berendezés

A VENTUS 2016 légkezelő berendezést megbízható, szilárd felépítmény, magas minőségű alkatrészek, intelligens vezérlőrendszer és biztonságos használat jellemzi. A korábbi festett, horganyzott felületet az AZ-150 bevonat váltja le, ami alacsonyabb napsugárzás elnyelő tényezővel rendelkezik, és egy erős és időjárásálló réteget képez a házon, ami a légkezelő élettartamát és megjelenését is jelentősen emeli. A ház acéllemezeinek falvastagsága 20%-kal megnőtt, mely a merevséget, a minőséget növeli. A készülékház homogén felületként működik, ezáltal a piac egyik legtömörebb és legszigeteltebb berendezése.

BIM
Termékismertető
BIM
Tovább
Termék kártya
Kapcsolódó hírek
Intelligens vezérlés az új VTS Ventus 2016 légkezelőnél
Intelligens vezérlés az új VTS Ventus 2016 légkezelőnél
A légkezelő képes állandó légszállítást (CAV) tartani vagy állandó nyomástartással (VAV) működni
Intelligens vezérlés az új VTS Ventus 2016 légkezelőnél
Megújult ajtórögzítések és szűrőkeretek az új VTS Ventus 2016 légkezelőnél
Megújult ajtórögzítések és szűrőkeretek az új VTS Ventus 2016 légkezelőnél
A fejlesztések jelentősen növelték a berendezés ergonómiáját
Megújult ajtórögzítések és szűrőkeretek az új VTS Ventus 2016 légkezelőnél
A VTS a 2016-os évet a 10 év után jelentősen megújult Ventus 2016 légkezelővel indítja
A VTS a 2016-os évet a 10 év után jelentősen megújult Ventus 2016 légkezelővel indítja
A berendezés egyik fontos változása magában a készülékházban történt
A VTS a 2016-os évet a 10 év után jelentősen megújult Ventus 2016 légkezelővel indítja
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...