Leendő és gyakorló építészeket díjazott a Terrán a zöld energia jegyében

A zöld energia hasznosítását a Terrán mindig is komoly vállalásnak tekintette. A környezettudatosság mind a vállalati filozófiában, mind az előállított termékekben, a szakemberek és a vásárlók edukálásában egyaránt tükröződik. A több mint 100 éves, magyar tulajdonban levő gyártó a mára már hagyománynak számító, a szakma jelenlegi és jövőbeli kiválóságainak elismerését támogató pályázatait néhány éve szintén ebben a szellemiségben hirdeti meg.

Leendő és gyakorló építészeket díjazott a Terrán a zöld energia jegyében
Leendő és gyakorló építészeket díjazott a Terrán a zöld energia jegyében

A 2020-as, valamint a 2021-es Építész pályázatot a cég a "GENERON napelemes betoncserép, a jövő energiája már a jelenben" és a "Minőségi Terrán tetőrendszer az építészeti jövőképben" mottók égisze alatt indította útjára, míg az Építész hallgatói pályázat szintén a naprakész tetőre fókuszált, a pályázók a "GENERON napelemes betoncserép, a jövő energiája már ma" jelige szerint nyújthatták be alkotásaikat.

Gódi Attila, a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. ügyvezető igazgatója
Gódi Attila, a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. ügyvezető igazgatója

"Hazai tulajdonban lévő családi vállalkozásként nagy örömünkre szolgál, hogy két év után végre ismét lehetőségünk nyílt a magyar építész tehetségekkel és tapasztalt szakemberekkel találkozni. Hiszünk abban, hogy az értékek megbecsülése és továbbadása a kulcsa egy elismerésre méltó hivatás fejlődésének, a nívó megőrzésének" – mondta Gódi Attila, a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. ügyvezető igazgatója.

A díjátadóra a Terrán Építész Partnertalálkozó keretében került sor.

Leendő és gyakorló építészeket díjazott a Terrán a zöld energia jegyében
Leendő és gyakorló építészeket díjazott a Terrán a zöld energia jegyében

A 2020-as Építész Pályázat díjazottjai középület kategóriában:

I. Viczencz Ottó: Bátai kegyhely
II. Végh József és F. Balku Katalin: Kálvin János Református Iskola – Mátészalka
III. Sajtos Gábor: Idősek Otthona – Budaörs

A 2020-as Építész Pályázat díjazottjai lakóépület kategóriában:

I. Földes László: Családi ház – Budaörs
II. Braun Orsolya: Családi ház – Veresegyház
III. Sónicz Péter: Családi ház – Budapest

A 2020-as Építész Pályázat díjazottjai terv kategóriában:

I. Kovács-Andor Krisztián és Tamás Anna Mária: Áprily Lajos Általános Iskola – Visegrád
II. Czentner Imre: Családi ház – Ráckeve
III. Tótszabó Tamás: Családi ház – Üllő

Különdíj: Szalonna Hedvig: Családi ház – Budapest
Különdíj: Láris Barnabás: Bölcsőde – Mogyoród

A 2020-as Építész Hallgatói Pályázat díjazottjai:

I. Németh Dániel: Levendula Feldolgozó Manufaktúra
II. Liebhardt Cintia: Strandfürdő és uszoda – Vác
III. Novák Adrienn és Puskár Dóra: Hétvégi menedékház – Dunakanyar

A 2021-es Építész Pályázat díjazottjai középület kategóriában:

I. Ámosdi Árpád és Csendes Mónika: Szolnoki Művésztelep
II. Ács Miklós és Kovács Krisztina: Szép Hő Zrt. Igazgatási épület – Székesfehérvár
III. Katkics Tamás: Bölcsőde – Szabadszállás

A 2021-es Építész Pályázat díjazottjai lakóépület kategóriában:

I. Szekér László: Családi ház – Budakalász
I. Erdélyi Bálint: Családi ház – Badacsonytördemic
II. Varga Rita: Családi ház – Répcelak

A 2021-es Építész Pályázat díjazottjai terv kategóriában:

I. Kozák Barnabás és Gyergyák Ákos: Családi ház – Pécs
II. Mészáros-Ramiro Giselle: Elisabeth Garden Üdülőpark – Gárdony
II. Mészáros-Ramiro Giselle: Családi ház – Székesfehérvár
III. Jóna László: Családi ház – Csákánydoroszló
III. Szabó Zsófia és Takács Éva: Családi ház – Vassurány

A 2021-es Építész Hallgatói Pályázat kategóriadíj:

Szendi Dorina: Pannonhalma Váralja, szállás a városköpeny alatt

A hírben szereplő termékek
Terrán ereszcsatorna rendszer Terrán tetőbiztonsági rendszerelemek MediFol SD alátétlemez	MediCOMFORT tető hőszigetelő rendszer
 
Terrán tetőkiegészítő rendszerek
4 termék

A Terrán nem csak tetőcserepet gyárt és értékesít, hanem minden olyan beton-, fém- és műanyag kiegészítő rendszerelemet, amely a tető teljes, szakszerű kialakításához elengedhetetlenül szükséges. Mindezt oly módon, hogy a kiegészítő a kiválasztott tetőcseréphez a legjobban igazodjon, mind funkcióban, mind pedig színben.

4 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Terrán Zenit Max tetőcserép - Mars Terrán Coppo tetőcserép - Ódon Terrán Rundo tetőcserép - tégla Terrán Synus tetőcserép - tégla
 
Terrán beton tetőcserepek
5 termék

A hazai tetőcseréppiacon a 100%-ban magyar tulajdonú Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. komplett tetőrendszert kínál. Az alkalmazott négy felületkezelési típus (ClimaControl, Elegant, Resistor, ColorSystem) összetettségében és minőségében különbözik egymástól, eltérő fokban garantálják betoncserepek szín- és kopásállóságát.

5 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Terrán Generon RED napelemes beton tetőcserép Terrán Generon DARK napelemes beton tetőcserép
 
Terrán Generon napelemes beton tetőcserepek
2 termék

A Terrán Generon napelemes tetőcserép különlegességét az adja, hogy a napcellák olyan speciális módon vannak az egyedi tetőcserepek felületére integrálva, hogy azok felhelyezése és megjelenése szinte megegyezik a hagyományos tetőcserepekkel. Mindezt úgy, hogy a tető eredeti védelmi funkciója a teljes tetőfelületen tökéletesen biztosított, egyidejűleg kimagasló esztétikai előnyt is nyújt. A Terrán Generon a Zenit Max és Rundo cserepekkel készített tetőfedésbe építhető be.

2 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...