A FAKRO az idei Média Építészeti Díja díjátadó támogatói között

A FAKRO számtalan építészkonferencia támogatója és előadója volt 2017-ben

A Média Építészeti Díja idei díjátadóihoz csatlakozott a FAKRO. A zsűri különdíját adta át a magyar leányvállalat vezetője, a november 18-i nyilvános zsűrizéssel egybekötött díjátadón, az Európa hajón.

A hazai építészeti szcéna egyik legfontosabb díja az immár 13. éve megrendezésre kerülő Média Építészeti Díja. A magyar építészkommunikáció - 2017-ben ProArchitectura díjjal kitüntetett - zászlóshajójának vezetői 2004-ben alapították a díjat, ami azóta a magyar építészetet és építészeket hozza közelebb a nagyközönséghez az ország vezető újságíróinak és médiumainak segítségével. Ahogy Pásztor Erika Katalina, az Építészfórum nemrég elhunyt alapító-főszerkesztője megfogalmazta:

„Épített környezetünk formálása a szakma és az értő nyilvánosság közös ügye. Meghívtuk Magyarország vezető nyomtatott és elektronikus (nem szakmai!) sajtójának képviselőit, hogy alapítsunk közösen egy építészeti médiadíjat, és rendezzünk nyilvános zsűrizést, ahol eldől, melyik épület és melyik terv tetszik nekik – és a közönségnek – a legjobban.

Az epiteszforum.hu oldalon publikált és nevezett munkák közül a zsűri az előzsűri által kiválasztott épületeket és terveket értékeli nyilvánosan, a közönség előtt. A munkákat a tervezők személyesen mutatják be, ami nem csak arra jó, hogy az újságírók megismerik a szakmát, hanem arra is, hogy gyakoroljuk – és a profiktól ellessük – a közönség előtti fellépést, elképzeléseink rövid és tömör bemutatását. A zsűri értékelése után három építészkritikus véleményét is meghallgathatjuk. A díjat laikusok adják, akik éppen a mi segítségünkkel, a bemutatók, párbeszédek és építészkritikai vélemények által az építészet egyre képzettebb és értő közönségévé válnak.

Ez a díj nem szakmai presztízsről és pénzről, hanem a kommunikációról szól, aminek egy ilyen szándékosan “játékosan-komoly” keretet adtunk. Ez a díj nem minősít, hanem tükröt tart elénk, tervezők elé, amelyben nem csak egymást látjuk, hanem azt is, hogy kicsi és zárt szakmai berkeinken túl mit gondolnak a munkánkról a kultúra többnyire nem reflektorfényben élő, de a háttérben igencsak meghatározó közvetítői. Szerkesztők, rovatvezetők és újságírók figyelme sok százezer másik ember figyelmét tereli és befolyásolja, s ha ezt a díjazást nem is nézik annyian, mint egy focimeccset, évről évre fontosabbá válik és egyre több érdeklődés kíséri. Az esemény támogatói által felajánlott tárgynyeremények képezik az elismerések kézzelfogható, anyagi oldalát, amit azok a sajtómegjelenések egészítenek ki, amelyek összességükben nagyon sok embert érnek el.

A média építészeti díja a média maga”
Kép forrása: Építészfórum, Kerekes Zoltán

A lengyel központú FAKRO, mint a világpiac második legnagyobb tetőablak gyártója évről-évre egyre nagyobb szeletet hasít ki a magyar tetősík ablak piacból is. Ahogy Kovách László, a FAKRO Magyarország Kft. ügyvezetője elmondta: "Az építészek fontos célcsoportot jelentenek számunkra a kezdetektől, de a tavaly átlépett egymilliárd forintos éves hazai forgalom az építészek iráni fokozottabb figyelemre ösztönzött bennünket. A FAKRO számtalan építészkonferencia támogatója és előadója volt 2017-ben, a magyar tervezők számára is elérhetővé tettük a FAKRO Fusion - before & after nemzetközi építészpályázatát, termékeink műszaki adatait és tervezési segédleteit közzétettük a BIMobject.com oldalain. A Média Építészeti Díján támogatóként a zsűri különdíját adjuk majd át. Tisztában vagyunk azzal, hogy a zsűrizés során kialakuló pontozási sorrenden felül, a nyilvános vita közben a zsűritagokban kialakul egy közös kép, amely megmutatja, hogy melyik építészeti alkotás emelkedik ki egyértelműen a pályázatok közül, melyik kapott esetleg kevesebb pontot a személyes értékelés során a megérdemeltnél. A FAKRO támogatásával átadott díj ezt a feszültséget igyekszik enyhíteni. Sok sikert kívánunk az előadóknak és jó szórakozást a közönségnek."

Az építészekkel közös gondolkodást és együttműködést fogalmazza meg a FAKRO erre az alakalomra készített grafikája is:
YOU design, WE provide the daylight
A FAKRO Magyarország Kft. termékeiről bővebben olvashat, ha a hír alatti céglogóra kattint.
Kapcsolódó hírek
Átadták a Média Építészeti Díját
Átadták a Média Építészeti Díját
Piliscsabai családi házat, finnországi skanzenépület tervét és a Palatinus fürdő rekonstrukcióját ismerte el a zsűri
Átadták a Média Építészeti Díját
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...