A Mapei a Cersaie szakkiállításon

A Mapei ebben az évben a formára és a színre koncentrál

A 2017. szeptember 25. és 29. között megrendezésre kerülő bolognai szakkiállítás igazán remek alkalmat kínált a Mapei új termékeinek és rendkívül innovatív, korszerű rendszereinek, valamint a jubileumi évben végzett, igen sokrétű tevékenységének bemutatására.

A 80. születésnapját ünneplő Mapei keresve sem találhatott volna ideálisabb helyszínt arra, hogy megismertesse a nagyközönséggel Olaszországban és a világ egyéb részein elért eredményeit. Munkatársai a neves alkalomból egy ünnepi kiadványt szerkesztettek, amelyben áttekintik a Mapei elmúlt 80 évét, és számot adnak a vállalat törekvéseiről és az általa képviselt értékekről. Ráadásként az anyacég és a cégcsoport 80 évének legjelentősebb referenciáihoz kapcsolódó történetekből egy "mesekönyvet" is összeállítottak.

A Mapei - ugyancsak a jubileum alkalmából - a weblapját is aktualizálta, amely így a korábbinál felhasználóbarátabb, mobiltelefonra optimalizált lett, miközben a gyors és intuitív böngészővel valamennyi rendelkezésre álló információ elérhetővé és kereshetővé vált. Ez azt jelenti, hogy az oldalra belépett felhasználók lehívhatják és akár le is tölthetik az egyes termékek és rendszerek műszaki dokumentációit; kategóriánként - helyszín vagy alkalmazási terület szerint - rákereshetnek az egyes referenciamunkákra; beleolvashatnak a vállalati magazin, a Realtà eddigi számaiba, és részletesen megismerkedhetnek fontos műszaki problémákkal, illetve érdekes eseményekkel; tallózhatnak a Mapei világáról megjelent cikkek és sajtóközlemények archívumában. Az új honlapon a Műszaki Vevőszolgálat munkatársai által tartott szakmai képzések és előadások is megtalálhatók, amelyekre a továbbiakban online is lehet jelentkezni.
A felhasználók az új weboldalra belépve saját profilt hozhatnak létre, és elmenthetik a "kedvenceik" közé az őket érdeklő termékeket, megoldásokat, írásokat, sőt jelentkezhetnek valamelyik tanfolyamra, illetve előzetes számításokat végezhetnek egy-egy burkolási feladat anyagszükségletét illetően.

A Mapei fenntarthatóság iránti elkötelezettsége a Cersaie-on is tetten érhető volt. A vállalat számára mindig is fontos volt a környezet védelme, ezért jelentős összegeket fordított és fordít a "zöld", a környezetet minél kevésbé megterhelő termékek kifejlesztésére. A Mapei termékei ezért készülnek innovatív, újrahasznosított és ultra könnyű nyersanyagokból, alkalmazásuk ezért jár kisebb energiaráfordítással, és amellett, hogy az illékony szervesanyag kibocsátásuk (VOC) igen alacsony, rendkívül tartósak is. A javasolt megoldások és rendszerek jobb mechanikai jellemzőket eredményeznek, alkalmazásuk megnöveli egy-egy szerkezet élettartamát, miközben kevesebb hulladék keletkezik, és csökken egy-egy építőipari munka anyag- és energiaszükséglete.
A Mapei a legfrissebb környezetvédelmi előírásoknak és szabványoknak megfelelően állítja ki környezetvédelmi terméknyilatkozatait (az úgynevezett EPD-ket) - az egyes termékcikkek környezeti hatásait a teljes életciklusukon keresztül dokumentáló adatlapokat. Jelenleg 172 burkolási segédanyagra és egyéb termékre, illetve rendszerre adnak ki EPD-t.

Forma és szín Mapei módra

A Mapei ebben az évben a formára és a színre koncentrál, így a Cristina Nava Studio-val együttműködésben készített, és a Marie Claire Maison lakberendezési magazinban leközölt fényképekhez kapcsolódóan két enteriőrt is bemutatott a kiállításon, hogy a látogatók élőben is meggyőződhessenek arról, milyen pompás eredmények érhetők el a cég megoldásainak alkalmazásával. A Mapei termékei az adott miliőben tapintható "berendezési tárgyak" formájában jelentek meg - már nem pusztán funkcionális, kiváló minőségű anyagok, hanem ténylegesen meghatározzák egy tér összképét, jellegét. A termékek között bel- és kültéri falak díszítésére és védelmére szolgáló színes bevonatok, fal- és padlófelületek fugamentes burkolására alkalmas rusztikus hatású, cementbázisú anyagok, kerámia- és mozaikcsempe-burkolatok hézagainak kitöltésére hivatott színes fugázók, fedetlen falfelületeken is alkalmazható betonhabarcsok, sőt fa padlóburkolatok védelmét biztosító színezett olajok és lakkok is szerepeltek.

A standon a több mint 1000 különleges színt és tónust magában foglaló új Master Collection by ColorMap® színskála is bemutásra került. Ezek az árnyalatok kül- és beltérben egyaránt alkalmazhatók: a beltéri bevonatok között szerepel egyebek mellett a jól fedő, száradás után tökéletesen matt felületet adó Dursilite matt vizes bázisú falfesték, valamint a számos élénk színben kapható Dursilite gloss diszperziós, foltálló és mosható dekoratív falfesték. A kollekció a kültéri bevonatok teljes színválasztékát is felvonultatja, így például a Silancolor és Silexcolor vakolatrendszerek, illetve - 20%-nál kisebb reflexiós tényezője miatt - a Mapetherm hőszigetelés részeként is alkalmazható Quarzolite Tonachino-t.
Láthatóak voltak továbbá színes fugázóhabarcsok és rugalmas hézagkitöltők. A Set the Mood Collection 50 különböző színű és egy színtelen mintát tartalmaz, amelyeket esztétikai hatásuk szerint öt "alcsaládba" soroltak - Derűs, Hagyományos, Természetes, Romantikus és Csillogó -, hogy a belsőépítészek és a vásárlók minél könnyebben megteremthessék az általuk megálmodott hangulatot.
Csemperagasztók - nagy formátumú burkolólapokhoz is

A helyszíni termékbemutató kiterjedt a Keraflex termékcsalád cementkötésű ragasztóira és az Ultralite könnyített súlyú ragasztókra is.
Az emelt szintű Keraflex termékek kiváló jellemzőik folytán világszerte a burkolók nagy kedvencei. Mind bel-, mind pedig kültéren bármilyen típusú kerámia-, kő- vagy mozaiklap fektetésére használhatók a legkülönfélébb alapfelületekre.
A Keraflex ragasztócsalád tagjai emellett könnyű felhordhatóságuk és erősen tixotróp állaguk miatt is népszerűek a szakemberek körében - utóbbi tulajdonságuk eredményeképpen nagy formátumú falburkolatok biztonságos, lecsúszásmentes rögzítésére is alkalmasak, akár még a mennyezeten is. A klasszikus változat mellett a család további tagja az alakváltozásra képes, kereskedelmi és ipari környezetben is alkalmazható, speciálisan nagyformátumú lapok nagy területen történő rögzítésére kifejlesztett ragasztó, a Keraslex Easy S1, valamint a rendkívül alacsony illékony szervesanyag kibocsátású Keraflex Maxi S1 és a klímaváltozás szempontjából semlegesnek tekinthető Keraflex Maxi S1 ZerØ - az első ragasztó, amelynek amúgy is csekély üvegházhatású szén-dioxid kibocsátását más, környezeti kreditpontokkal kifejezhető pozitív tulajdonságai bőven ellensúlyozzák.
Az Ultralite termékcsalád innovatív, alacsony sűrűségű, a maguk nemében egyedülálló nagy teljesítményű ragasztókat egyesít. A bennük lévő mikro méretű, gömb formájú adalékok egyrészt könnyen felhordhatóvá, másrészt könnyű súlyúvá teszik ezeket az anyagokat (egy-egy zsák mindössze 15 kg-ot nyom). Ráadásul innovatív összetételüknek köszönhetően az Ultralite ragasztók 80%-kal kiadósabbak is a hagyományos, azonos osztályba sorolt csemperagasztóknál.

Innováció és teljes termékválaszték

A hidegburkolatok rögzítését szolgáló csemperagasztókon, a fugázóanyagokon és rugalmas hézagkitöltőkön túl a látogatók az új vízszigetelő termékekkel is megismerkedhettek - köztük a Mapeguard WP200-zal, amely nem más, mint egy polietilénből készült, mindkét oldalán polipropilén szövettel bevont, ragasztott kerámia- és kőburkolatok alatt alkalmazható, közvetlen burkolható felületet biztosító, kedvező vegyszerállóságú, vízzáró és repedésáthidaló lemez.

A Mapeband Easy teraszok és erkélyek gyors vízszigetelésének eszköze: a Mapei vízszigetelő rendszereivel kompatibilis, rugalmas gumírozott szövet segítségével játszi könnyedséggel megoldható a sarkok, élek és mozgási hézagok víz- és párazárása.

A Mapei városi térelemek kialakítására is bemutatott néhány új, furfangos megoldást. A Mapestone termékcsalád tagjai térkövek és járdalapok lefektetésében vagy az ezekből készült burkolatok felújításában nyújtanak segítséget: a Mapestone Joint poliuretán kötőanyag a térkövek és járólapok közötti hézagok kitöltésére szolgál, amelynek esetlegesen kifolyt maradványai a szagtalan Mapestone Joint Cleaner oldószerrel távolíthatók el a felületekről.

A másik új, speciálisan víznek kitett, dekoratív betonjárdák kialakítására hivatott rendszer a Mapei Color Paving®, amelyben az előkevert kész szárazhabarcsoktól a víz- és olajálló bevonatképző anyagokig a teljes termékpaletta helyet kap. A granulált adalékok és a színes pigmentek széles választékának köszönhetően a helyben kitermelt kőből olyan autó-, kerékpár- és gyalogutak építhetők, amelyek tökéletesen beleillenek természetes környezetbe.

A kiállításon a fentieken kívül a fugamentes fal- és padlóburkolatok kialakítására szolgáló termékek is helyet kaptak: így például az Ultratop Loft kenhető durvaszemcsés cementes paszta, amellyel érdekes - simított vagy márványos - felület képezhető, és amely széleskörű felhasználása és látványos színvilága miatt a lakberendezők és belsőépítészek egyik örök kedvence.

A fa padlóburkolatok ragasztására és színes felületkezelésére szolgáló termékek közül külön említést érdemel az Ultrabond Eco S968 1K egykomponensű, izocianát- és oldószermentes szilanizált polimer bázisú, nagyteljesítményű, az EN 14293 szabványnak megfelelő parkettaragasztó, amellyel bármilyen faanyagú tömör fa és rétegelt parketta megbízhatóan rögzíthető a legkülönfélébb aljzatokra, valamint a fapadlók impregnálására és színezésére kifejlesztett, speciális összetételű Ultracolor oil color.

A Mapei a nemzetközi divatot követve a legújabb generációs modul PVC burkolatok (LVT) fektetésére is kínál megoldásokat. A fenntarthatósági szempontok figyelembe vételével előállított és a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak is megfelelő termékpaletta garanciát jelent minden LVT padló - ragasztott és ragasztás nélküli, "click" rendszerben lerakható LVT burkolólapok, modulok stb. - megbízható és tartós rögzítésére.
A Mapei ragasztóhabarcsok és a falbevonat rendszer letölthető adatlapjaiért kattintson a hír alatti termékképekre. Amennyiben árajánlatot vagy egyéb információt szeretne kérni a Mapei Kft. munkatársától, használja a megfelelő gombot.
A hírben szereplő termékek
Silancolor Primer alapozó Silancolor Base Coat alapozó Silancolor Pittura falfesték Silancolor Tonachino vakolat
 
Silancolor védő és dekorációs falbevonat rendszer
8 termék

A Silancolor termékcsalád felületi bevonatai lefedik a beltéri/kültéri alkalmazások festési fázisait, biztosítják a falazatok védelmét az agresszív vegyületekkel, az UV-sugárzással, és általánosságban a nedvességgel szemben. Változatlanul fenntartják a falazat páraáteresztő képességét és vízlepergető tulajdonságot biztosítanak a falnak, ami a hagyományos festési fázisokkal nem elérhető.

8 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
Tovább
Termék kártya
Ultralite S2 Flex ragasztóhabarcs Elastorapid ragasztóhabarcs Adesilex P4 ragasztóhabarcs Adesilex P9 ragasztóhabarcs
 
Mapei ragasztók hidegburkolatokhoz
16 termék

Hidraulikus kötőanyagú ragasztóhabarcsok, műgyanta bázisú és reaktív műgyanta ragasztók kerámia és természetes kő burkolatokhoz

16 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
Tovább
Termék kártya
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...