proidea.hu online termékinformációs katalógus

WISBA - Harmadik alkalommal indítanak fenntartható építészeti programot egyetemi hallgatók számára


[Archív] A hírben található információk egy része elavult


2015. május 04.

Jelentkezési határidő: 2015. június 14.

"A programban való részvétel hihetetlen lehetőség volt számomra, és egyben csodálatos kihívást is jelentett, ahol rengeteget tanulhattam a fenntarthatóságról. Segített rájönni arra, hogy ez az az út, amelyen a szakmai karrierem során haladni szeretnék." - mondta az élményeiről Aranzazu Ceron, a 2014-es WISBA kurzus egyik résztvevője.
Az, hogy az épületeket hol és hogyan építik fel, számtalan módon befolyásolja az ökoszisztémát. Amikor a világban csak szűkösen állnak rendelkezésre az erőforrások, ugyanakkor nő az energia iránti igény, ésszerű lehet növelni a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőség csökkentésére és az épületek által a környezetre gyakorolt általános negatív hatások minimalizálására irányuló erőfeszítéseket. A fenntartható építészethez kapcsolódó koncepciók szélesebb körű elfogadása és megvalósítása érdekében létfontosságú, hogy már az oktatásban megismertessék a fenntartható építészet alapjait. Ebből a szempontból az elméleti alapelvek és a gyakorlati képzések egyaránt fontosak.

A Wienerberger Fenntartható Építés Akadémia (Wienerberger Sustainable Building Academy - WISBA) egy 2013-ban indult nemzetközi oktatási program, melynek célja az, hogy segítse az építész és mérnök hallgatókat a fenntartható építészet terén szerzett ismereteik bővítésében. A WISBA arra vállalkozott, hogy nemzetközi eszmecserét kínál az egyetemi hallgatóknak olyan szekértők részvételével, akik a fenntartható építészet terén tevékenykednek, és óriási gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek. Ugyanakkor a program az építőmérnökök és az építészek interdiszciplináris eszmecseréjét is elő kívánja segíteni annak érdekében, hogy még szélesebb körben megértsék és az építőiparban is meg lehessen honosítani a fenntarthatóságot.
Heimo Scheuch, a Wienerberger AG elnök-vezérigazgatója a programmal kapcsolatban elmondta: "A Wienerberger a jövő építőipari szakembereivel együtt aktívan részt kíván venni a fenntartható építészet jövőjének formálásában. Ezért büszke vagyok arra, hogy a WISBA támogatja a fiatalokat és azok innovációs képességeit". Niels De Temmerman, a brüsszeli Vrije Universiteit tanára szerint: "Mentorként öröm látni, hogy milyen sok tehetséges és elkötelezett építész és mérnök hallgató vesz részt a WISBA workshopokon. Teamként megbirkózva a problémákkal és megoldásokat találva ők is hozzájárulnak a jövő fenntartható építészeti környezetének megvalósításához. Valóban ők jelentik a jövőt."

Kik pályázhatnak?
A WISBA programra olyan elkötelezett és kiemelkedő teljesítményű, negyedik vagy ötödik tanulmányi évüket végző építész, építészmérnök hallgatók pályázhatnak, akik érdeklődnek a fenntartható építéshez kapcsolódó területek iránt, illetve szeretnék mélyíteni ezzel kapcsolatos tudásukat és tapasztalataikat. Magyarországról négy hallgatót választanak ki a pályázók közül.

Online pályázat: http://wisba.wienerberger.com/apply/

Az idei téma
A WISBA program 2015-ös témája egy téglából épülő low-tech irodaház. A projekt célja, hogy a résztvevők közös munkával végül megalkossanak kettő, a jövő két lehetséges forgatókönyvéhez alkalmazkodó tégla irodaházat, amely megfelel a hosszú távú fenntarthatóság követelményeinek is. Az egyik csoport a jövőbeli klímaváltozáshoz igazítja az irodaház tervezését, a másik csoport pedig az irodaház lehető legsokoldalúbb kihasználására koncentrál, figyelembe véve a fenntarthatóság mindhárom dimenzióját: társadalom, környezet, gazdaság.

A programról
A program különböző modulokból (nyitó konferencia, workshopok, záró konferencia) és kutatási projektekből áll. A programban résztvevő 6 ország 24 hallgatója, egyetemi mentorálás alatt, két osztályba sorolva, mindkét osztályon belül 3 csoportban dolgoznak majd a kutatási témákon.
  • Nyitó konferencia: 2015. szeptember 7-11., Zürich
  • 4 workshop 2015. szeptembertől - decemberig, Brüsszelben, Varsóban, Pisaban, Budapesten
  • Záró konferencia: 2015 decemberében, Bécsben
A kijelölt projektek kidolgozása a különböző helyszíneken megrendezett workshopokon (Brüsszel, Varsó, Pisa, Budapest), illetve otthoni távmunka keretében történik. A magyar csoport munkáját Medgyasszay Péter PhD, a Budapesti Műszaki Főiskola Magasépítési Tanszék mentora segíti. A kidolgozott téma bemutatására Bécsben megrendezésre kerülő záró konferencián, angol nyelven kerül sor.

Pályázati feltételek és tovább információ: www.wisba.wienerberger.com

Ha az egyetemi hallgatók számára kiírt építészeti programmal kapcsolatban bővebb információt szeretne kérni a Wienerberger Téglaipari zRt. munkatársától, használja az Információkérés gombot.
 

Cég
Székhely: H-1119 Budapest, Bártfai u. 34.
Telefon: +36 1 464 7030
Fax: +36 1 203 9988
E-mail:
Web: www.wienerberger.hu
Horváth András
műszaki szaktanácsadó - Nyugat-Magyarország +36 30 185 5241
Vevőszolgálat
   
   
A Wienerberger Konszern a világ legnagyobb téglagyártója és tartja európai vezető pozícióját a műanyag csövek, tetőrendszerek és térburkoló kövek gyártása területén is. A Wienerberger Téglaipari Részvénytársaságot 1990-ben alapította meg - magyar partnerek bevonásával - az osztrák Wienerberger-konszern, amelynek eltökélt szándéka volt, hogy elismert technológiáját és termékeit egész Közép-Kelet-Európában meghonosítsa, mégpedig mindenütt helyi gyártás révén.
Márkanevek: Porotherm, Tondach, Terca
További hírek a Téglák, falazóblokkok termékkategóriában
További hírek a Teherhordó szerkezetek, falazatok termékkategóriában
További hírek az Épületszerkezetek termékkategóriában
Kulcsszavak:  WISBA  Wienerberger  Fenntartható  Építés  Akadémia  építészmérnök  építőmérnök  hallgató  tégla  low-tech