Rákosy Glass üvegek a Nyugati pályaudvar vágánycsarnokában

Rákosy Glass üvegek a Nyugati pályaudvar vágánycsarnokában

A tetőszerkezet, a homlokzat és az oldalfalak üvegeinek cseréje a cég szakkivitelezésében valósult meg

1877 októberében nyitotta meg kapuit Budapest egyik legrégebbi vasúti fejpályaudvara, a Nyugati pályaudvar. A műemléki védelem alatt álló impozáns épület – mely a korábbi években mintegy 18 millió fős éves utasforgalmat bonyolított le napi körülbelül 480 vonat kezelésével – állapota folyamatosan romlott, így időszerűvé vált a felújítása.

Rákosy Glass üvegek a Nyugati pályaudvar vágánycsarnokában
Rákosy Glass üvegek a Nyugati pályaudvar vágánycsarnokában

A vágánycsarnok tetőszerkezetén található több mint 1700 m² üvegfelület cseréje a Rákosy-Glass Kft. szakkivitelezésében történt meg. A régi dróthálós katedrálüvegek eltávolítása után 5.4.2 ESG VSG (edzett, laminált) rétegrendű katedrálüvegek kerültek gyártásra, majd pedig beépítésre az új fogadószerkezetbe. Az üvegvastagságot és a rétegrendet a műszaki és a műemlékvédelmi előírások alapján határozta meg a tervező. A csarnok túlzott melegedésének elkerülése miatt napvédő üveg használata indokolt lett volna, ez azonban az erősen tükröződő felülete miatt nem engedélyezett. Hogy a csarnok ne melegedjen túl, de megőrizze világosságát, a tervező felhőmintás katedrálüveg beépítése mellett döntött. Ez a különleges típusú üveg kiválóan szórja a fényt a csarnokban, ezen felül pedig illik az épület szép korához.

Rákosy Glass üvegek a Nyugati pályaudvar vágánycsarnokában
Rákosy Glass üvegek a Nyugati pályaudvar vágánycsarnokában

Az épület oldalain található úgynevezett bazilikális bevilágító felülete mintegy 1600 m²-t tesz ki. Ezen üvegeknek az eredeti fém rögzítő fülei közül sok hiányzott, ezeket a Rákosy-Glass Kft. egyedileg gyártotta le. Az oldalsó, több helyen alakos üvegek víztiszta üvegből készültek, 4.4.2 VSG (ragasztott biztonsági) rétegrenddel. Az alakos, félköríveket tartalmazó üvegek kézzel, sablonos technológiával kerültek felmérésre, mert több helyen előfordultak méretbeli eltérések. Ez megközelítőleg 3300 db ablakszem felmérését jelentette.

Rákosy Glass üvegek a Nyugati pályaudvar vágánycsarnokában
Rákosy Glass üvegek a Nyugati pályaudvar vágánycsarnokában

Ezzel megegyező műszaki tartalommal készült el az épület fő-, és véghomlokzatán található, összesen körülbelül 1100 m² méretű homlokzati üvegezés is.

Rákosy Glass üvegek a Nyugati pályaudvar vágánycsarnokában
Rákosy Glass üvegek a Nyugati pályaudvar vágánycsarnokában

A Rákosy-Glass Kft. a felújítás során számos kihívással nézett szembe. Az előírások között szerepelt, hogy a munka során az eredeti mechanikai rögzítés kiegészítéseként az üvegeket bele is kell ragasztani a keretbe. Az egységes homlokzati megjelenés elérése érdekében a Rákosy-Glass Kft. egyedileg gyártatta le a vasúttársaság eredeti arculatába illeszkedő kék színű szilikon tömítőanyagot, melyből a beépítés során körülbelül 11 kilométernyit használtak fel.

A 146 méter hosszú és 42 méter széles főcsarnok legmagasabb pontja 25 méteres magasságban húzódik, ezért a tetőszerkezet üvegezését részben térállványról, részben pedig alpintechnikával végezték. Az üvegek daruzásához egyedi kalodákat terveztek, melyeket toronydaru segítségével emeltek be az épületbe, majd kézi erővel szállítottak a beépítési helyükre. A műszaki átvétel a tető vízzel történő elárasztása után történt meg.

Rákosy Glass üvegek a Nyugati pályaudvar vágánycsarnokában
Rákosy Glass üvegek a Nyugati pályaudvar vágánycsarnokában

A Rákosy-Glass Kft. büszke rá, hogy kivehette részét a Nyugati pályaudvar felújítási munkálataiból, és hogy szakértelmével és magas minőségű munkájával hozzájárulhatott ennek a történelmi jelentőségű épületnek a méltó megújulásához és további, hosszú évtizedeken keresztüli tündökléséhez.

Generálkivitelező: Magyar Építő Zrt. 
Fotók: Magyar Építő Zrt. / Rizsavi Tamás

A hírben szereplő termékek
Rákosy Glass hajlított edzett üveg
 
Rákosy Glass hajlított edzett üvegek

Hajlított üveg edzett (ESG) vagy előfeszített (TVG) minőségben, nagy méretben is. A hajlított edzett üvegek a biztonsági és az esztétikai követelményeket egyaránt maximálisan kielégítik.

Termékismertető
Műszaki adatok
Tovább
Termék kártya
Rákosy Glass edzett üvegek
 
Rákosy Glass edzett üvegek

Kiváló minőségű edzett (ESG) vagy előfeszített (TVG) üvegek, melyek elérhetők nagy táblaméretben is.

Termékismertető
Tovább
Termék kártya
Rákosy Glass laminált üvegek
 
Rákosy Glass laminált üvegek

Laminált (VSG) biztonsági üvegek, melyek igény szerint edzett kivitelben is elérhetők. Az üvegrétegek között akár különleges (savas hatású, matt, színes) lamináló fólia, illetve textília is elhelyezhető.

Termékismertető
Tovább
Termék kártya
Kategóriák
Síküvegek, hajlított üvegek
Síküvegek, hajlított üvegek
Üvegek, fényáteresztő műanyagok, árnyékolók
Üvegek, fényáteresztő műanyagok, árnyékolók
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...