PREFA burkolatokkal megújult nyaraló Csehországban

PREFA burkolatokkal megújult nyaraló Csehországban

Az új épület formavilágát a szögletesség jellemzi, amit a klasszikus Prefa alumínium átforduló homlokzat tesz karakteressé

Csehország északnyugati részén, az UNESCO világörökség részeként nyilvántartott érchegység területén, Nové Hamry-ban álló épület, a környéken ritkaságszámba menő, de jól megfontolt bontása és újjáépítése mellett döntött David Zámečník. A ház és tervező-tulajdonosának személyes története ezzel lépett a megvalósítás fázisába.

A prágai NEW HOW építésziroda egyik alapítója saját családja számára értelmezte újjá az erdőszéli nyaralót, ahol nem volt kérdés a természetbe való integrálódás igénye.

Annak ellenére, hogy erdőben vagyunk, Zámečník szerint a szürke összes árnyalata jellemző Nové Hamry-ban: a fák árnyéka, a dombok gránitjai, a bazaltkövek, az érchegység erdőjére jellemző lucfenyők törzse, ahogy a település neve is (új kalapács) a szürke árnyalatát idézi. Így a nyaraló esetében is egyértelmű volt ehhez a jó értelemben vett „szürkeséghez” való igazodás, amit az alumínium burkolat Prefalz P.10 antracit színárnyalata kínált.

PREFA burkolatokkal megújult nyaraló Csehországban
PREFA burkolatokkal megújult nyaraló Csehországban

Új kezdet a természetben

Miközben a homlokzat színe miatt jól megbújik a környezetében, a lucfenyők lombjának tetejéig érő nyaralóépület mégis kitűnik a jellemzően fehérre vakolt helybeli házak közül. A tetőcserék és felújítások megszokottak a környéken, de egy régi ház lerombolása és egy új felépítése ritkaságnak számít. A „tiszta lappal” való újrakezdést ugyanakkor az épület története indokolta. A ház és a terület 1950-ig egy olyan családé volt, akiket kitelepítettek a hegyekből, mert a németajkú kisebbséghez tartoztak. Zámečník feleségének családja ezután szerezte meg az épületet, de őket is csak azért tolerálták a kommunista Csehszlovák Szocialista Köztársaságban, mert volt egy királyi légierő pilóta a családban. Zámečník saját bevallása szerint is hosszasan gondolkodott azon, hogy erkölcsi szempontból mi a helyes döntés: végül a „tiszta lap” mellett tette le a voksát.

PREFA burkolatokkal megújult nyaraló Csehországban
PREFA burkolatokkal megújult nyaraló Csehországban
A külső forma a belső funkciót követi

Az új épület formavilágát a szögletesség jellemzi, amit a klasszikus Prefa alumínium átforduló homlokzat tesz karakteressé. Az épület tervezésekor figyelembe vett időjárási jellemzők és a belső térrel szembeni elvárások összessége végül olyan megjelenést hozott létre, amely egyszerre ötvözi egy torony és egy menedékház küllemét.

PREFA burkolatokkal megújult nyaraló Csehországban
PREFA burkolatokkal megújult nyaraló Csehországban

A háromszintes épület oromzata közel 10 méter magas. A felső szint stúdióként és könyvtárként is funkcionál, remek lehetőséget kínálva az elvonulásra. A 2,5 méter oldalhosszúságú, négyzet alakú ablak az ég felé, a fák tetejére is kilátást nyújt, és a környező táj is jól belátható. A középső szinten a hálórész kapott helyet a nyitott galériával. A padló részben egy hálóra hasonlít, így függőágyként funkcionál, ami kapcsolatot teremt – vizuálisan és akusztikailag is – a legalsó szinttel.
A tervező számára a „függőágy hangulat” a lába alatt elterülő táj, a repülés asszociációja. A közeli tervek között szerepel az épület energiahálózattól való függetlenítése is, és hogy egész évben használatban lehessen. A nyaralóban akár tízen is kényelmesen elférnek, mivel az volt az építész elképzelése, hogy a ház alapgondolatát – a „repülés” és az „város nélküli élet” – a közeljövőben nemcsak a családjával, de barátaival is megossza.

PREFA burkolatokkal megújult nyaraló Csehországban
PREFA burkolatokkal megújult nyaraló Csehországban

A Nové Hamry-i ház nem az első ilyen jellegű projektje a cseh építészirodának. Az elmúlt tíz évben két alkalommal is készültek kísérleti tervek szélsőséges domborzati körülmények között elhelyezkedő épületekre, faszerkezetes fém homlokzatburkolattal. A megépült nyaralóház ezeknek a menedékházaknak az egyik prototípusa lett, amelynek működéséről gyűlő adatok nem csupán a tulajdonos-tervező számára kínálnak hasznos információt.

Hely: Csehország, Nové Hamry
Építész: NEW HOW Építésziroda, Prága
Tervező: David Zámečník
Kivitelező: Tomáš Padevět
Tető és homlokzat: Prefalz P.10 antracit

A hírben szereplő termékek
PREFA Prefalz állókorcos tetőfedés
 
PREFA Prefalz állókorcos tetőfedés

A PREFALZ számos szín- és formaváltozatot kínál. Alumínium alapanyagának köszönhetően hajlékonyabb, mint a legtöbb hasonló korcolható anyag, és ezért különösen könnyen alakítható. Az ívelt dongatetőtől a bonyolult tetőfelépítményekig, a kupoláktól a nagy tetősíkokig – a PREFALZ segítségével számtalan egyedi tervezési lehetőség kínálkozik az építészek számára, amelyek más anyagokkal aligha lennének megvalósíthatók. A megmunkálás a bevonatnak sem árthat: A PREFALZ 18 standard, és natúr alumínium színben, igény szerint sima vagy stukkó felülettel kapható.

CAD
BIM
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
BIM
Tovább
Termék kártya
PREFA Prefalz homlokzatburkolati rendszer
 
PREFA Prefalz homlokzatburkolati rendszer

A Prefalz számos szín- és formaváltozatot kínál. Alumínium alapanyagának köszönhetően hajlékonyabb, mint a legtöbb hasonló korcolható anyag, és ezért különösen könnyen alakítható. A Prefalz olyan kialakítási lehetőségeket biztosít a tervezők számára, ami másmilyen anyaggal szinte lehetetlen lenne. A egmunkálás a bevonatnak sem árthat: A Prefalz 18 standard, és natúr alumínium színben, igény szerint sima vagy stukkó felülettel kapható.

BIM
Termékismertető
Műszaki adatok
BIM
Tovább
Termék kártya
Kapcsolódó hírek
A PREFA kiselemes fedések extrém környezetben is bizonyítják erejüket
A PREFA kiselemes fedések extrém környezetben is bizonyítják erejüket
Megnövekedett szélteherrel több esetben is találkozhatunk: pl. magas hegyekben, nagyobb alap-szélsebességgel rendelkező területeken, települések szélén. A tetőfedő és a homlokzatburkoló termékekre ható szélteher tehát nagyobb a szabadonálló, elővárosi épületek esetében, mint a település központjában. Az épület elhelyezkedésén és az alap-szélsebességen kívül a tető formája is meghatározó a szélteher megállapítása során. 
A PREFA kiselemes fedések extrém környezetben is bizonyítják erejüket
Kategóriák
Kazettás és sávos fém homlokzatburkolatok
Kazettás és sávos fém homlokzatburkolatok
Kiselemes fém tetőburkolatok és homlokzatburkolatok
Kiselemes fém tetőburkolatok és homlokzatburkolatok
Sík fémlemez tetőburkolatok és homlokzatburkolatok
Sík fémlemez tetőburkolatok és homlokzatburkolatok
Tetők, homlokzatok
Tetők, homlokzatok
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...