EBI Építésaktivitási Jelentés, 2020. 3. negyedév - 2. rész

A lakásépítési számok tovább romlottak

2020 harmadik három hónapja, még az előző gyenge negyedévekhez képest is romló Aktivitás-Kezdést hozott a társasházi lakásépítések esetében. Mindössze 21 milliárd forint értékben léptek kivitelezési fázisba beruházások a szektorban, amilyen alacsony szintre egészen 2014 óta nem volt példa, a projektek alacsony száma pedig már a 2013-as, válság alatti mélypontokat idézte. Nem meglepő, hogy az első 9 hónap számai is több éves negatív rekordnak számítottak 2015 óta, mindössze 154 milliárd forintot tett ki az Aktivitás-Kezdés.

A társasházi lakásprojektek befejezését illetően szintén rekord született 2020 harmadik negyedévében, soha ilyen magas összegben nem készültek el otthonok, mint július és szeptember között. Az Aktivitás-Befejezés mutató értéke 122 milliárd forintot tett ki, a negyedik negyedévben pedig várhatóan ez a csúcs is megdől majd, az előzetes várakozások szerint 193 milliárd forint lehet az Aktivitás-Befejezés összege, derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.

Jelentős változást hozhatnak ugyanakkor a piacnak az elmúlt hetekben bejelentett lakáspiacot érintő változások. Az idei év jelentős Aktivitás-Kezdés csökkenésében ugyanis jelentős szerepet játszott a januártól a korábbi 5-ről ismét 27 százalékosra emelkedő újlakásokat terhelő áfakulcs, ami a bejelentések szerint a jövő év januárjától ismét 5 százalékra csökken vissza a 2022 év végéig megkezdett építkezések esetében. Ráadásul a családok még az 5 százalékos áfafizetési kötelezettség alól is mentesülhetnek. Az új rendelkezések várhatóan ismét beindíthatják a fejlesztéseket, így az Aktivitás-Kezdés mutató jelentős javulására számítanak az EBI Építésaktivitási Jelentés elemzői.

3.ábra. Az adott időszakban elkezdett és befejezett társasházi lakásprojektek összértéke, és a teljesítmény,  vagyis az adott időszakban építésre fordított összeg, folyóáron.
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2020. 3. negyedév - 2. rész
3.ábra. Az adott időszakban elkezdett és befejezett társasházi lakásprojektek összértéke, és a teljesítmény ,vagyis az adott időszakban építésre fordított összeg, folyóáron.

Az idei harmadik negyedévben Budapestnek és környékének részesedése a társasházi lakásépítések Aktivitás- Kezdéséből némileg visszaesett az előző negyedévek magas számaihoz képest, és az előző évek átlagos szintjére süllyedt. Ugyanakkor az első 9 hónapra nézve továbbra is magasabban alakult. (4.ábra)

4.ábra. A megkezdett társasházi lakásépítési projektek értékének megoszlása Magyarországon
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2020. 3. negyedév - 2. rész
4.ábra. A megkezdett társasházi lakásépítési projektek értékének megoszlása Magyarországon

Mit hozott az év az iroda-, valamint az üzemi és raktárfejlesztésekben?

2020 drasztikus csökkenést hozott a megkezdett irodaépítések összegében, amire 2015 óta nem volt példa. Mindössze 72 milliárd forint értékben indultak el építkezések az év első 9 hónapjában. A gyenge első negyedév után a második hozott némi bővülést, de a harmadikat ismét alacsonyabb Aktivitás-Kezdés jellemezte, mindössze 26 milliárd forint értékben léptek építési fázisba projektek. Elindult például a H2Offices I. ütemének kivitelezése, és a Városmajor 12 irodaház megújulását célzó projekt is. Az irodaházfejlesztőket a koronavírus járvány irodahasználati szokásokra gyakorolt hatása is elbizonytalaníthatja. Ugyanis még nem lehet tisztán látni, hogy a home office mostani előtérbe kerülése hosszú távon is átalakítja-e az irodák iránti keresletet.

5.ábra. Az adott időszakban elkezdett és a befejezett irodaprojektek összértéke, és a teljesítmény, vagyis az adott időszakban irodaépítésre fordított összeg, folyóáron.
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2020. 3. negyedév - 2. rész
5.ábra. Az adott időszakban elkezdett és a befejezett irodaprojektek összértéke, és a teljesítmény, vagyis az adott időszakban irodaépítésre fordított összeg, folyóáron.

Átadásokban ugyanakkor nem volt hiány 2020-ban sem, 159 milliárd forintot tett ki az Aktivitás-Befejezés mutató értéke, ami az eddigi legmagasabb összeget jelentette három negyedév alatt. Az idén készült el például a BudaPart GATE C irodaház, az Aréna Business Campus A épülete, az Agora Tower, az Agora Hub, és a Váci Greens E és F épülete.

A harmadik negyedévben némi visszaesés volt tapasztalható az előző két negyedévhez képest az üzemi és raktár (amit az EBI mószertan szerint egy szegmensként kezelünk) projektek kivitelezésindításában. Összességében 2020 első 9 hónapjában 263 milliárd forint értékben indultak el építési munkák a szektorban, ami ugyan 11 százalékos növekedést jelentett az előző év azonos időszakához képest, ez azonban az erős évkezdésnek volt köszönhető. 2020-ban indult el például az M0 M31 raktárcsarnok építése, a Samsung beruházása Gödön, a JYSK logisztikai és elosztóközpontjának és a LIDL logisztikai központjának kivitelezése, a Caadex acélszerkezet gyártó csarnokának és a foktői növényolajfinomító üzem második ütemének építkezése.

6.ábra. Az adott időszakban elkezdett és a befejezett ipari ingatlan és raktár építési projektek összértéke és a teljesítmény, vagyis az adott időszakban ipari épületekre és raktárakra fordított összeg, folyóáron.
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2020. 3. negyedév - 2. rész
6.ábra. Az adott időszakban elkezdett és a befejezett ipari ingatlan és raktár építési projektek összértéke és a teljesítmény, vagyis az adott időszakban ipari épületekre és raktárakra fordított összeg, folyóáron

A cikk első részét ide kattintva olvashatja.


Az EBI Építésaktivitási Jelentésről
A kutatás célja: A projektadatbázis rendszeres (a járvány kezdete óta havi) feldolgozásának célja, hogy az egyedi építési projektek adataiból olyan aggregátumokat alakítsunk ki, amelyek új információt hordoznak az építési piac szegmenseinek teljesítményéről. A társasházi lakásépítést külön, a nem-lakáscélú magasépítést 9, a mélyépítést 8 szegmensre osztva aggregáljuk az egyedi projektadatokat.

A készítők: Az EBI Építésaktivitási Jelentés három kutatócég együttműködésének eredménye, melyhez az iBuild a projektkutatással és a projektadatbázissal, az ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont és a Buildecon Építésgazdasági Kutató pedig a mutatószámok kialakításával és az aggregálást végző algoritmusok kidolgozásával járul hozzá.

A teljes EBI Építésaktivitási Jelentés eléréséhez lépjen be az iBuild felhasználói fiókjába. Ha még nincs fiókja, díjmentesen regisztrálhat. A belépést követően megtekintheti a teljes jelentést, ha korábban már megvásárolta, vagy árajánlatot kérhet, ha még nem rendelte meg.

A hírben szereplő termékek
EBI Építésaktivitási Jelentés
 
EBI Építésaktivitási Jelentés

Egyedi építési projektek adatain alapuló negyedéves elemzések a magyarországi és romániai építési piac aktuális teljesítményéről az ELTINGA, a Buildecon és az ibuild.info együttműködésében.

Termékismertető
Tovább
Termék kártya
Kapcsolódó hírek
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2020. 3. negyedév
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2020. 3. negyedév - 1. rész
A harmadik negyedévben is nagyon kevés építkezés indult
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2020. 3. negyedév - 1. rész
Kategóriák
Elemzések a magyar építési piacról
Elemzések a magyar építési piacról
Kiadványok, információs szolgáltatások
Kiadványok, információs szolgáltatások
Eszközök
Eszközök
Épületvillamosság
Épületvillamosság
Épületgépészet
Épületgépészet
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...