EBI Építésaktivitási Jelentés, 2020. 2. negyedév - 2. rész

Alig indult lakásépítés a járvány hónapjaiban

Az idei év első negyedéve is már a lakásépítések drasztikus visszaesését hozta az előző évekhez képest, a lakásépítés mérséklődése ekkor a 4 negyedéves számokon még kevésbé látszott, de a második negyedévben még inkább a mélypontra zuhant az elkezdett építkezések értéke, ami már a 4 negyedéves számokon is komolyan érzékelhető volt. Az elindított beruházások számát nézve pedig, április és június közötti időszakban olyan kevés projekt kivitelezése indulhatott el, amely alacsony számra a felívelés kezdete óta nem volt példa.

EBI Építésaktivitási Jelentés, 2020. 2. negyedév - 2. rész
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2020. 2. negyedév - 2. rész
3.ábra Az adott időszakban elkezdett és befejezett társasházi lakásprojektek összértéke, és a teljesítmény, vagyis az adott időszakban építésre fordított összeg, folyóáron

Budapest és környékének részesedése az előző negyedévben drasztikusan megnövekedett a korábbi évekhez képest a kivitelezési fázisban lépő társasházi lakásépítések összegéből, a január és március között elindított beruházások több mint 70 százaléka koncentrálódott a területre, a második negyedévre ugyanakkor jelentősen csökkent a Közép-Magyarországon elkezdődött építések aránya, és némileg az előző évek átlagos értéke alatt is maradt, derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből. (4.ábra)

A társasházi lakásépítések Aktivitás-Kezdés csökkenésében több tényező is szerepet játszhat. A kijárási korlátozás talán az egyik legérzékenyebben érinthette a lakáspiacot az építőipar különböző ágai közül, a vásárlók számára ugyanis fontos lehet az értékesítőkkel folytatott személyes találkozás, a helyszín bejárása, a projekt élőben történő megtekintése, amit a bevezetett járványkezelési-intézkedések meghiúsítottak. Így több fejlesztő is inkább a projekt indításának elhalasztása mellett dönthetett. De a lakásberuházások visszaesésére a januártól 27 százalékosra emelkedő áfakulcs egyébként is jelentős csapást mért, a már év elején tapasztalható mérsékeltebb kereslet a halasztás irányába fordíthatta a beruházókat, amit az első negyedév visszaeső számai is igazolnak. Harmadik elem lehet pedig, hogy főként a Budapesten beruházást tervezők kivárhatnak a rozsdaövezetekben történő fejlesztési feltételek pontosabb részleteinek ismertetésére, ami például részben magyarázhatja, hogy az első negyedévhez képest miért volt jelentősebb a fővárosban megfigyelt visszaesés az újonnan kivitelezési fázisba lépő társasházi lakásépítési projektek összege esetében.

EBI Építésaktivitási Jelentés, 2020. 2. negyedév - 2. rész
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2020. 2. negyedév - 2. rész
4.ábra A megkezdett társasházi lakásépítési projektek értékének megoszlása Magyarországon

A cikk első részét ide kattintva olvashatja.


Mi az EBI vizualizáció?

EBI Építésaktivitási Jelentés, 2020. 2. negyedév - 2. rész
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2020. 2. negyedév - 2. rész

A vizualizációval a három mutatószámunkat, (1) Aktivitás-Kezdés, (2) Teljesítmény, (3) Aktivitás-Befejezés, összefüggéseiben mutatjuk meg. Az Aktivitás-Kezdés, hasonlóan az építési engedélyhez, un. korai/előidejű mutatószám, azaz rövidtávú előrejelző képessége van. Az Aktivitás-Kezdés alakulása meghatározza, hogyan fog a Teljesítmény és az Aktivitás-Befejezés alakulni. Az építési piac minden szegmensére látható, hogy milyen értékben indultak el kivitelezési munkák, hogy ez milyen Teljesítményt és milyen befejezési értéket eredményez. A legürdülő menük segítségével több részpiac, illetve több szegmens egyszerre is vizsgálható.

A járvány időszaka alatt havonta frissítjük a vizualizációt.

A legfrissebb vizualizációhoz (2020 július 24-i állapot) kérjen hozzáférést az ebi@ibuild.info címen.

 

Az EBI Építésaktivitási Jelentésről
A kutatás célja: A projektadatbázis rendszeres (a járvány kezdete óta havi) feldolgozásának célja, hogy az egyedi építési projektek adataiból olyan aggregátumokat alakítsunk ki, amelyek új információt hordoznak az építési piac szegmenseinek teljesítményéről. A társasházi lakásépítést külön, a nem-lakáscélú magasépítést 9, a mélyépítést 8 szegmensre osztva aggregáljuk az egyedi projektadatokat.

A készítők: Az EBI Építésaktivitási Jelentés három kutatócég együttműködésének eredménye, melyhez az iBuild a projektkutatással és a projektadatbázissal, az ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont és a Buildecon Építésgazdasági Kutató pedig a mutatószámok kialakításával és az aggregálást végző algoritmusok kidolgozásával járul hozzá.

A teljes EBI Építésaktivitási Jelentés eléréséhez lépjen be az iBuild felhasználói fiókjába. Ha még nincs fiókja, díjmentesen regisztrálhat. A belépést követően megtekintheti a teljes jelentést, ha korábban már megvásárolta, vagy árajánlatot kérhet, ha még nem rendelte meg.

A hírben szereplő termékek
EBI Építésaktivitási Jelentés
 
EBI Építésaktivitási Jelentés

Egyedi építési projektek adatain alapuló negyedéves elemzések a magyarországi és romániai építési piac aktuális teljesítményéről az ELTINGA, a Buildecon és az ibuild.info együttműködésében.

Termékismertető
Tovább
Termék kártya
Kapcsolódó hírek
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2020. 2. negyedév
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2020. 2. negyedév - 1. rész
Mit mutatnak a számok a járvány hatásáról az építési piacon
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2020. 2. negyedév - 1. rész
Kategóriák
Épületvillamosság
Épületvillamosság
Épületgépészet
Épületgépészet
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...