EBI Építésaktivitási Jelentés, 2019. 4. negyedév - 2. rész

2019. 4. negyedévében kevesebb mint feleannyi nagy nem-lakáscélú magasépítési projekt indult közel akkora összértékben, mint egy évvel korábban

Nagy lendülettel épülnek a szállodák
Jelentős növekedés volt tapasztalható a szállodaépítésekben a tavalyi évben, 2019-ben minden eddigi rekordot megdöntött az építési fázisba lépő beruházások összértéke. Összesen 77 milliárd forintot tett ki a megindult kivitelezések összege, ami már a 2017-es és 2018-as jobb eredményeket produkáló évhez képest is 77-83 százalékos bővülést jelentett, az EBI Építésaktivitási Jelentés szerint.

Az előbb említett összeg 52-48 százalékos arányban oszlott meg a főváros és az ország többi része között, összesen több mint 40 milliárd forint értékben kezdődtek meg szállodaépítési munkák Budapesten, és 37 milliárd forint volt a vidéki Aktivitás-Kezdés. Így bár a fővárosban is tapasztalható volt jelentős növekedés, az előző évekhez képest 36 százalékos, a vidéki bővülést meg sem közelítette. Budapesten kívül 2019-ben majdnem háromszor olyan értékben indultak szálloda-kivitelezések, mint egy évvel korábban, az EBI Építésaktivitási Jelentés elemzőinek összesítése alapján. Kezdetét vette például a Zánkai Erzsébet-tábor és a Fonyódligeti Erzsébet-tábor megújulása, az esztergomi Mária Valéria Hotel építése és Balatonszemesen a Parti sétány üdülő beruházás, a fővárosban pedig többek között a Dorottya Hotel és Residence, az A52 Hotel és a B&B Hotel kivitelezése.

A Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Programnak köszönhetően a szállodai Aktivitás-Kezdés várhatóan a 2020- 2021-es időszakban is magas maradhat, a meghirdetett program ugyanis további forrásokat biztosít a szálloda- beruházásokhoz.

2019-ben a befejezett szállodaépítések összege is sok éves rekordot döntött meg, összesen 35 milliárd forint értékben adtak át hoteleket, ami 28 százalékos növekedést jelentett. 2019-ben került átadásra például a Hilton Garden Inn Budapest City Centre, a Barceló Budapest, vagy Nyíregyházán a Hotel Sóstó SPA & Resort.

De az igazán nagy bővülés az elkészült szállodák értékében az idénre várható majd az ibuild.info építési projektadatbázis számai alapján. 2020-ban fejeződhet be ugyanis a tervek szerint például a Matild Palota felújítása, a Hotel Akadémia, az E12 Hotel, és a W Budapest Hotel kivitelezése, valamint a 2019-ben elindult Józsefvárosi Telefonközpontból kialakított szálloda és a balatonszemesi Parti sétány üdülő beruházás is.

Az adott időszakban elkezdett és befejezett szállodaépületek összértéke, és a teljesítmény, vagyis az adott időszakban szállodaépítésre fordított összeg, folyóáron.
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2019. 4. negyedév - 2. rész
5.ábra. Az adott időszakban elkezdett és befejezett szállodaépületek összértéke, és a teljesítmény, vagyis az adott időszakban szállodaépítésre fordított összeg, folyóáron. (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2019. 4. negyedév)

Építési beruházások az egészségügyben és az egyéb magasépítések
2019-ben 25 milliárd forint értékben vették kezdetüket építőipari beruházások az egészségügyben hazánkban, ami jelentősen kisebb volt a 2018-as beruházás-indításnál, igaz ez utóbbi év a második legmagasabbnak számított 2013 után a 2000-2019 közötti időszakot nézve. 2000-2018 között átlagosan évente 29 milliárd forint összegben kezdődtek meg egészségügyhöz kapcsolódó építési munkák, amelyhez képest a tavalyi évi elmaradása már sokkal kisebb. 2019-ben vette kezdetét például Berettyóújfaluban a Büntetés-végrehajtási Egészségügyi Központ kivitelezése, Szegeden a SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Fül-orr-gégészeti és Fej-nyaksebészeti Klinika építése, Dunakeszi szakrendelő és pszichiátriai gondozó beruházás, Debrecenben elindultak az Onkoradiológiai Központ befejező munkái, valamint a fővárosban a IX. kerületi Szent Kristóf Gyermek Egészségügyi Centrum projekt.

Az egészségügyben építőipari beruházások 26 milliárd forint összegben készültek el 2019-ben hazánkban, befejeződött többek között a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény felújítása Érden, a Szent Lőrinc Gondozóotthon építése Pécsett, valamint szintén elkészültek a Budapesti Szent Ferenc Kórház I. ütemének 2. szakasza esetében a befejező munkák, valamint a korábban már említett debreceni Onkoradiológiai Központ befejező munkái. Az idei évben pedig a tavalyinál jóval nagyobb összegben kerülhetnek átadásra egészségügyhöz kapcsolódó projektek, várhatóan befejeződik például a Budai Irgalmasrendi Kórház beruházás I. üteme, valamint 5 vidéki kórház felújítási munkái is elkészülnek (Pápa, Kisvárda, Hatvan, Aszód, Kistarcsa).

Az adott időszakban elkezdett és befejezett projektek összértéke és a teljesítmény, vagyis az adott időszakban építésre fordított összeg, folyóáron, egyéb magasépítés és egészségügyi épületek szegmensek.
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2019. 4. negyedév - 2. rész
6.ábra. Az adott időszakban elkezdett és befejezett projektek összértéke és a teljesítmény, vagyis az adott időszakban építésre fordított összeg, folyóáron, egyéb magasépítés és egészségügyi épületek szegmensek. (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2019. 4. negyedév)

Az egyéb magasépítések (kulturális, sport és egyéb közösségi létesítmények) közé tartozó építkezés- indítások minden eddigi rekordot megdöntöttek a tavalyi évben, összesen több mint 288 milliárd forintot tett ki az Aktivitás-Kezdés értéke, ami a 2018-as jelentős rekordot is túlszárnyalta 25 százalékkal. Az egyéb magasépítési projektek között több uszodaprojekt elkezdődött, például Zalaegerszegen a városi uszoda beruházás, elindult az új soproni uszoda építése, a Miskolctapolcai Strandfürdő strandfejlesztés II. üteme, és az új veszprémi sportuszoda kivitelezése. Építési fázisba lépett a nagykanizsai multifunkcionális sport és rendezvénycsarnok I. üteme, az új szegedi kézilabda csarnok, valamint a főváros IX. kerületében a multifunkciós kézilabda csarnok projekt is.

De nem csak az elindított kivitelezések összege döntött rekordot az egyéb magasépítések esetében, jelentős értékben készültek el korábban megkezdett projektek is, az átadott létesítmények értéke meghaladta a 177 milliárd forintot, az előző évhez képest 68, míg 2017-hez képest 47 százalékos növekedést jelentve.

A cikk első részét ide kattintva olvashatja.


Mi az EBI vizualizáció?

EBI vizualizáció
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2019. 4. negyedév - 2. rész

A vizualizációval a három mutatószámunkat, (1) Aktivitás-Kezdés, (2) Teljesítmény, (3) Aktivitás-Befejezés, összefüggéseiben mutatjuk meg. Az Aktivitás-Kezdés, hasonlóan az építési engedélyhez, úgynevezett előidejű mutatószám, azaz rövidtávú előrejelző képessége van. Az Aktivitás-Kezdés alakulása meghatározza, hogyan fog a Teljesítmény és az Aktivitás-Befejezés alakulni. Az építési piac minden szegmensére látható, hogy milyen értékben indultak el kivitelezési munkák, hogy ez milyen Teljesítményt és milyen befejezési értéket eredményez. A legördülő menük segítségével több részpiac, illetve több szegmens egyszerre is vizsgálható.

Teljes vizualizáció (2018 4. negyedév) | Segéd a vizualizációhoz

A legfrissebb vizualizációhoz (2019. 4. negyedév) kérjen hozzáférést az ebi@ibuild.info címen.


Az EBI Építésaktivitási Jelentésről
A kutatás célja: A projektadatbázis rendszeres (negyedévenkénti) feldolgozásának célja, hogy az egyedi építési projektek adataiból olyan aggregátumokat alakítsunk ki, amelyek új információt hordoznak az építési piac szegmenseinek teljesítményéről. A lakásépítést külön, a nem-lakáscélú magasépítést 9, a mélyépítést 8 szegmensre osztva aggregáljuk az egyedi projektadatokat.

A készítők: Az EBI Építésaktivitási Jelentés három kutatócég együttműködésének eredménye, melyhez az ibuild.info a projektkutatással és a projektadatbázissal, az ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont és a Buildecon Építésgazdasági Kutató pedig a mutatószámok kialakításával és az aggregálást végző algoritmusok kidolgozásával járul hozzá.

A teljes EBI Építésaktivitási Jelentés eléréséhez lépjen be az ibuild.info felhasználói fiókjába. Ha még nincs fiókja, díjmentesen regisztrálhat. A belépést követően megtekintheti a teljes jelentést, ha korábban már megvásárolta, vagy árajánlatot kérhet, ha még nem rendelte meg.

A hírben szereplő termékek
EBI Építésaktivitási Jelentés
 
EBI Építésaktivitási Jelentés

Egyedi építési projektek adatain alapuló negyedéves elemzések a magyarországi és romániai építési piac aktuális teljesítményéről az ELTINGA, a Buildecon és az ibuild.info együttműködésében.

Termékismertető
Tovább
Termék kártya
Kapcsolódó hírek
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2019. 4. negyedév - 1. rész
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2019. 4. negyedév - 1. rész
2019-ben már alacsonyabb összértékben indultak építési projektek, mint a megelőző két évben
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2019. 4. negyedév - 1. rész
Kategóriák
Elemzések a magyar építési piacról
Elemzések a magyar építési piacról
Kiadványok, információs szolgáltatások
Kiadványok, információs szolgáltatások
Eszközök
Eszközök
Épületvillamosság
Épületvillamosság
Épületgépészet
Épületgépészet
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...