EBI Építésaktivitási Jelentés, 2019. 3. negyedév - 2. rész

Jelentősen kevesebb lakásépítés, közel azonos aktivitás az irodák és az ipari épületek részpiacán

Kevesebb a beruházás a lakáspiacon
A lakáspiacon, úgy tűnik, egyre jobban érezteti hatását a hamarosan megemelkedő áfakulcs. Mint jelentéseinkben többször kitértünk rá, 2019 után már csak 27%-os áfakulcs mellett értékesíthetők majd azok a lakások, ahol az építési engedély későbbi, mint 2018. november 1. A magasabb áfakulcs mellett pedig a fejlesztők sokkal kisebb kedvvel vetik bele magukat az építésbe. Ez látszik a társasházi lakásépítéseket jellemző Aktivitás-Kezdés számaiból is, 2019 júliusa és szeptembere között 55 milliárd forint értékben kezdődtek meg kivitelezések a hazai piacon, ami 2016 első negyedéve óta a legalacsonyabb összeget jelentette, úgy hogy közben a kivitelezési költségek jelentősen emelkedtek, vagyis sokkal kisebb volumenű beruházáshoz kapcsolható az összeg.

Az év első 9 hónapjában összesen 189 milliárd forintot tett ki az elindult építkezések értéke, ami csak egy kicsivel volt magasabb a 2016 azonos időszakában mértnél, és jelentősen alatta maradt a 2017-es és 2018-as Q1-Q3-as szintnek. Amennyiben nem történik változás a piacon, a 2019-es év lehet a 2015-öt követő legalacsonyabb Aktivitás-Kezdést hozó év.

Az adott időszakban elkezdett és a befejezett társasházi lakásprojektek összértéke, és a teljesítmény, vagyis az adott időszakban építésre fordított összeg, folyóáron
3.ábra. Az adott időszakban elkezdett és a befejezett társasházi lakásprojektek összértéke, és a teljesítmény, vagyis az adott időszakban építésre fordított összeg, folyóáron (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2019. 3. negyedév)
3.ábra. Az adott időszakban elkezdett és a befejezett társasházi lakásprojektek összértéke, és a teljesítmény, vagyis az adott időszakban építésre fordított összeg, folyóáron (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2019. 3. negyedév)

Arányaiban több társasházi lakásépítési projekt indult el Közép-Magyarországon a harmadik negyedévben, mint az első félévben, a visszaesés tehát főként a vidéket érintette. Részletesebben megvizsgálva az adatokat az EBI Építésaktivitás Jelentés készítői azt találták, hogy a társasházi lakásépítések teljes Aktivitás-Kezdéséből 81 százalék a fővároshoz volt köthető, ahol a romló országos számok ellenére magasabb összegben indultak el társasházi kivitelezési projektek az idei év júliusa és szeptembere között, mint a korábbi két negyedévben. Kezdetét vette például az Universo, a Waterfront City és a Park West lakóparkok építése a fővárosban. (4.ábra)

Már hosszú ideje vártuk, az Aktivitás-Befejezés mutató drasztikus emelkedését, ami a projekt csúszások illetve a tudatos halasztások miatt eddig nem látszott a piacon, az idei harmadik negyedévben azonban úgy tűnik, végre megtört a jég. 2019. július és szeptember között 122 milliárd forintra növekedett a befejezett társasházi lakások értéke, amely összegre eddig még soha nem volt példa Magyarországon, a következő negyedévek pedig várhatóan szintén magas Aktivitás-Befejezést hozhatnak majd.

A megkezdett társasházi lakásépítési projektek értékének megoszlása Magyarországon
4.ábra. A megkezdett társasházi lakásépítési projektek értékének megoszlása Magyarországon (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2019. 3. negyedév)
4.ábra. A megkezdett társasházi lakásépítési projektek értékének megoszlása Magyarországon (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2019. 3. negyedév)

Némileg csökkent a lendület az irodapiacon
Továbbra is azt mondhatjuk, hogy az irodapiacot erőteljes aktivitás jellemzi, az idei év első 9 hónapjában 136 milliárd forint értékben indultak el kivitelezések. Ez ugyan alacsonyabb értéket jelentett a rekordévnek számító 2018 azonos időszakához képest, azonban a 2017-es értéknél magasabb összeget jelentett és nem sokkal maradt el a szintén erős évnek számító 2016 azonos időszakában mért Aktivitás-Kezdéstől sem. 2019 eddigi negyedéveiben nagyjából hasonló összegben kezdődtek meg irodaépítések, a harmadik negyedévben ez 47 milliárd forintot jelentett. Érdekesség, hogy az idei évben Budapest szerepe az irodaépítésekben jelentősen alacsonyabb volt a 2016-os és 2018-as részesedéséhez képest, a kivitelezések 67 százaléka indult el itt, ami a 2017-eshez illetve a korábbi évek szintjéhez áll közelebb.

Az adott időszakban elkezdett és a befejezett irodaprojektek összértéke, és a teljesítmény, vagyis az adott időszakban irodaépítésre fordított összeg, folyóáron
5.ábra. Az adott időszakban elkezdett és a befejezett irodaprojektek összértéke, és a teljesítmény, vagyis az adott időszakban irodaépítésre fordított összeg, folyóáron (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2019. 3. negyedév)
5.ábra. Az adott időszakban elkezdett és a befejezett irodaprojektek összértéke, és a teljesítmény, vagyis az adott időszakban irodaépítésre fordított összeg, folyóáron (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2019. 3. negyedév)

Az idei évben vette kezdetét például a Liberty Irodaház, Pillár Irodaház, a BudaPart City irodaház, az Aréna Business Campus B épület illetve az Office Garden IV. ütemének építése a fővárosban.

Visszaesés mutatkozott az irodaátadásokban is az idei év első 9 hónapjában az előző év azonos időszakához képest, az átadott épületek összértéke 73 milliárd forint volt, ugyanakkor az Aktivitás-Befejezés mutató a 2016-os és 2017-es szintet jelentősen meghaladta. A következő negyedévekben pedig további nagy beruházások átadása várható, például a tervek szerint elkészül az Országgyűlés Hivatala, a Corvin irodák V. II. üteme és a BudaPart GATE C irodaház.

Enyhe visszaesés a raktár- és ipariingatlan építések esetében
Az idei év első 9 hónapjában 207 milliárd forint összegben indultak el raktár- és ipariingatlan kivitelezési munkák hazánkban, ami alacsonyabb Aktivitás-Kezdést jelentett, mint a 2015-2018 közötti időszakban az első három negyedévekben mért értékek, vagyis némileg csökkent a fejlesztők lendülete a piacon, különösen a harmadik negyedévre, mikor csupán 44 milliárd forintnyi építési munka indult el, amely összeg 2014 óta a legalacsonyabbat jelentette. Elkezdődött például az ULL5 és ULL6 raktárépületek kivitelezése Üllőn, illetve Nyergesújfalun a Zoltek, Toray akkumulátorcella elválasztó film gyártó üzem építése.

Az adott időszakban elkezdett és a befejezett ipari ingatlan és raktár építési projektek összértéke és a teljesítmény, vagyis az adott időszakban ipari épületekre és raktárakra fordított összeg, folyóáron
6.ábra. Az adott időszakban elkezdett és a befejezett ipari ingatlan és raktár építési projektek összértéke és a teljesítmény, vagyis az adott időszakban ipari épületekre és raktárakra fordított összeg, folyóáron (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2019. 3. negyedév)
6.ábra. Az adott időszakban elkezdett és a befejezett ipari ingatlan és raktár építési projektek összértéke és a teljesítmény, vagyis az adott időszakban ipari épületekre és raktárakra fordított összeg, folyóáron (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2019. 3. negyedév)

Az idei évben elkészült raktár- és ipariingatlan beruházások összértéke egyelőre elmarad a rekordnak számító 2018 azonos időszakában átadottól, az Aktivitás-Befejezés mutató 190 milliárd forintot tett ki, a harmadik negyedévben például átadták a REHAU-Automotive autóalkatrész gyártó üzemét Újhartyánban, vagy a Magyar Állami Operaház és Erkel Színház Eiffel-csarnokát. Az év hátralévő részében azonban még több beruházás elkészülése is várható, így 2019 a tavalyi rekordot is megdöntheti az átadott raktár- és ipariingatlanok értékét illetően. Elkészülhet például a Mercedes-Benz K2 OF lakkozó ütem II. üteme Kecskeméten, a Samsung lítiumos akkumulátorgyártó üzem II.-III. üteme Göd-Felsőgödön, az SK Innovation akkumulátorgyár I. üteme Komáromban, és a SRF BOPET fóliagyártó és fémbevonatoló üzem Jászfényszarun.

A cikk első részét ide kattintva olvashatja.


Mi az EBI vizualizáció?

EBI vizualizáció
EBI vizualizáció

A vizualizációval a három mutatószámunkat, (1) Aktivitás-Kezdés, (2) Teljesítmény, (3) Aktivitás-Befejezés, összefüggéseiben mutatjuk meg. Az Aktivitás-Kezdés, hasonlóan az építési engedélyhez, úgynevezett előidejű mutatószám, azaz rövidtávú előrejelző képessége van. Az Aktivitás-Kezdés alakulása meghatározza, hogyan fog a Teljesítmény és az Aktivitás-Befejezés alakulni. Az építési piac minden szegmensére látható, hogy milyen értékben indultak el kivitelezési munkák, hogy ez milyen Teljesítményt és milyen befejezési értéket eredményez. A legördülő menük segítségével több részpiac, illetve több szegmens egyszerre is vizsgálható.

Teljes vizualizáció (2018 4. negyedév) | Segéd a vizualizációhoz

A legfrissebb vizualizációhoz (2019. 3. negyedév) kérjen hozzáférést az ebi@ibuild.info címen.


Az EBI Építésaktivitási Jelentésről
A kutatás célja: A projektadatbázis rendszeres (negyedévenkénti) feldolgozásának célja, hogy az egyedi építési projektek adataiból olyan aggregátumokat alakítsunk ki, amelyek új információt hordoznak az építési piac szegmenseinek teljesítményéről. A lakásépítést külön, a nem-lakáscélú magasépítést 9, a mélyépítést 8 szegmensre osztva aggregáljuk az egyedi projektadatokat.

A készítők: Az EBI Építésaktivitási Jelentés három kutatócég együttműködésének eredménye, melyhez az ibuild.info a projektkutatással és a projektadatbázissal, az ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont és a Buildecon Építésgazdasági Kutató pedig a mutatószámok kialakításával és az aggregálást végző algoritmusok kidolgozásával járul hozzá.

A teljes EBI Építésaktivitási Jelentés eléréséhez lépjen be az ibuild.info felhasználói fiókjába. Ha még nincs fiókja, díjmentesen regisztrálhat. A belépést követően megtekintheti a teljes jelentést, ha korábban már megvásárolta, vagy árajánlatot kérhet, ha még nem rendelte meg.

A hírben szereplő termékek
EBI Építésaktivitási Jelentés
 
EBI Építésaktivitási Jelentés

Egyedi építési projektek adatain alapuló negyedéves elemzések a magyarországi és romániai építési piac aktuális teljesítményéről az ELTINGA, a Buildecon és az ibuild.info együttműködésében.

Termékismertető
Tovább
Termék kártya
Kapcsolódó hírek
1.ábra. Az építőipari aktivitás: a megkezdett kivitelezési munkák értékének alakulása és megoszlása építési részpiacok szerint (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2019. 3. negyedév)
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2019. 3. negyedév - 1. rész
2019 első kilenc hónapjában közel negyedével csökkent a megkezdett kivitelezések összértéke
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2019. 3. negyedév - 1. rész
Kategóriák
Elemzések a magyar építési piacról
Elemzések a magyar építési piacról
Kiadványok, információs szolgáltatások
Kiadványok, információs szolgáltatások
Eszközök
Eszközök
Épületvillamosság
Épületvillamosság
Épületgépészet
Épületgépészet
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...