PREFA Prefalz alumínium burkolat az új budafoki kocsiszín tetején, egyedi színben

A kocsiszín kivitelezése során 0,7 mm vastag, egyedi "közlekedésisárga" színű alumínium lemezből készült kettős állókorcos fedést alkalmaztak

Budafoki kocsiszín Prefalz alumínium fedéssel
Budafoki kocsiszín Prefalz alumínium fedéssel

Feltűnő, közlekedésisárga tetejével az új budafoki kocsiszín a kerület meghatározó épületévé vált. Ötvözi a hagyományt az innovációval, a funkcionalitást az átgondolt építészettel. Tervezője Takács Ákos, a CÉH Zrt. kreatív építész igazgatója volt. Az új kocsiszínt mintegy 100 évvel az utolsó hasonló épület után építették meg, és mintegy 50 villamos "otthonául" szolgál.



A tömegközlekedés szerepe folyamatosan nő Budapesten. A lakosok 60 százaléka közösségi közlekedéssel jut el nap mint nap a munkahelyére. Ezért a kormány tudatosan fejleszti a tömegközlekedési hálózatokat. A régi villamos kocsiszín ezeknek a fejlesztéseknek már nem tudott megfelelni. „Minden épület alapanyagból, szerkezetből, funkcióból és formából áll. Ezeknek az összetevőknek egymással harmóniában kell állniuk úgy, hogy mindig egy összetevő lesz a meghatározó. Egy emlékhelynél például a forma, míg egy villamos kocsiszín esetében a funkció lesz a meghatározó tényező.“, hangsúlyozza Takács Ákos, aki különös hangsúlyt fektetett arra, hogy az új kocsiszínnel „életben tartsa a hagyományokat“.

A városnak nem kell midig szürkének lennie
A közlekedésisárga tető színét a budapesti villamosok színe ihlette, és a fejlődést testesíti meg. A kocsiszín formája azonban szabad utat enged az egyéni interpretációknak „A szín a koncepció fontos részét képezi. Számomra az első pillanattól kezdve egyértelmű volt, hogy az épület teteje színes kell, hogy legyen. A városnak nem kell mindig szürkének lennie, és egy szín meghatározó lehet a környezetben élők, közlekedők közérzete szempontjából. És mivel a budapesti villamosok közlekedési sárgák, így a kocsiszín számára is ezt a színt választottuk.“, mesél az építész a koncepciójáról. „Minden épület minden emberben más és más érzést ébreszt, és ez a dolog lényege. Az új kocsiszín hat a környezetére, és ez jól van így. Remélem, tetszik is a környéken élőknek.“, hangsúlyozza a tervező.

Minőség és tartósság
A CÉH Csoportot 27 évvel ezelőtt alapították, és nemzetközi magasépítési projektekben vesz részt. Az elmúlt években magyarországi munkáik mellett dolgoztak Azerbajdzsánban, Nigériában és Pakisztánban is. A vállalatcsoport építészek mellett statikusokat, gépészmérnököket és villamosmérnököket is foglalkoztat. "Munkánk és egyben cégünk neve is egyet jelent a minőséggel, minőségi építészeti projektekkel és a tartóssággal" hangsúlyozza Takács Ákos.

Prefalz egyedi színben
A kocsiszín kivitelezése során 0,7 mm vastag, egyedi "közlekedésisárga" színű alumínium lemezből készült kettős állókorcos fedést alkalmaztak. „A PREFA anyaga tökéletesen megfelelt mind az esztétikai mind a technikai elvárásainknak, és az egyedi szín szállítási határideje és rendelkezésre állása is biztosított volt. További fontos szempont volt számunkra az anyag hosszú élettartama“, meséli a tervező. A kivitelezést két nagy múltú budapesti bádogosműhely, a Puskás Művek Kft. és a Horex Kft. végezte. Mindkét cég számos referenciamunkával rendelkezik az új építések, és a felújítások terén is.

Alapanyag: Aluminium, 0,7 mm vastag, kétrétegű beégetett lakkozás

Szín: Egyedi szín P.10 közlekedésisárga

Súly: kb. 2,3 kg/m²
Budafoki kocsiszín Prefalz alumínium fedéssel
Budafoki kocsiszín Prefalz alumínium fedéssel

„Szívesen dolgozunk a PREFA termékeivel. Az anyag megmunkálása könnyű, és jól harmonizál az építészeti elképzelésekkel és koncepciókkal mind a tetők, mind a homlokzatok területén. Felújításhoz is szívesen alkalmazzuk a PREFA termékeit, hiszen kiválóan alkalmasak rá“ mondja Reznicsek Zoltán, a Horex Kft. ügyvezető igazgatója.

A PREFA Prefalz alimínium tetőfedő lemezek letölthető katalógásért kattintson a hír alatti termékképre. Amennyiben további információra van szüksége vagy árajánlatot szeretne kérni a PREFA Kft. munkatársától, használja a megfelelő gombot.

A hírben szereplő termékek
PREFA Prefalz állókorcos tetőfedés
 
PREFA Prefalz állókorcos tetőfedés

A PREFALZ számos szín- és formaváltozatot kínál. Alumínium alapanyagának köszönhetően hajlékonyabb, mint a legtöbb hasonló korcolható anyag, és ezért különösen könnyen alakítható. Az ívelt dongatetőtől a bonyolult tetőfelépítményekig, a kupoláktól a nagy tetősíkokig – a PREFALZ segítségével számtalan egyedi tervezési lehetőség kínálkozik az építészek számára, amelyek más anyagokkal aligha lennének megvalósíthatók. A megmunkálás a bevonatnak sem árthat: A PREFALZ 18 standard, és natúr alumínium színben, igény szerint sima vagy stukkó felülettel kapható.

CAD
BIM
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
BIM
Tovább
Termék kártya
Kategóriák
Sík fémlemez tetőburkolatok és homlokzatburkolatok
Sík fémlemez tetőburkolatok és homlokzatburkolatok
Tetők, homlokzatok
Tetők, homlokzatok
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...