Látogatás a Várbazárban - TETŐAkadémia rendezvény

A TETŐAkadémia szervező cégeinek képviselői is elkísérték a látogatókat

Az idei TETŐAkadémia rendezvénysorozat záró konferenciájának utolsó előadását Potzner Ferenc tartotta a BME dísztermében, melyet követően - a program szerint - az építész által tervezett Várbazár bejárása és tervezői bemutatása következett volna. Ezt azonban az igen rossz időjárás miatt el kellett halasztani. A látogatásra egy későbbi időpontban került sor, melyre minden várakozást felülmúló létszámban jelentkeztek az építész kollégák, így komoly koordinációs feladatok hárultak a szervezőkre. Az időjárás újbóli tréfája több jelentkezőt távol tartott, de így is nagy számban gyülekeztek az építési terület bejáratánál kialakított fogadóponton azok, akiket az esős délután nem riasztott el. A Várbazár bejárására a nagy létszám miatt két csoportban kerülhetett sor, akik Potzner Ferenc érdekfeszítő, művészettörténeti áttekintést is nyújtó vezetésével járhatták be az épülő területet, az északi oldalról megközelítve azt. A bejárás során a készülő belső tereket, az új közösségi tereket és az építésztörténeti kutatások során feltárt új, eddig nem látható részeket is bejárták a látogatók. A tervező sok éves kutatásai eredményeként számos részletre derült fény, amelyek a tervezés és az eredeti állapotok helyreállításakor nagy segítséget jelentettek a rég eltakart szerkezetek, épületrészletek restaurálásában.
A bejáráson több mint száz vendég vett részt, akiket a TETŐAkadémia szervező cégeinek képviselői is kísértek, vendéglátóként biztosítva a nagy érdeklődésre számot tartó programot.
A TETŐAkadémia rendezvényről
Tizenegy évvel ezelőtt, 2003-ban néhány hazai piacvezető építőanyag-ipari tetőspecialista gyártó és forgalmazó összefogott, hogy egységes, magas színvonalú konferenciát szervezzen az építészek és a kapcsolódó szakmák gyakorlói számára. A rendezvénysorozat fő célkitűzése, hogy újszerű, rendszerelvű megközelítésben mutassa be a tetőtervezés és kialakítás aktuális problémáit, és egyben ráirányítsa az építészek és kivitelező cégek figyelmét a helyes megoldásokra.
A konferenciasorozat azóta az ország egyik legismertebb konferenciájává nőtte ki magát az építészek körében. Évről évre egyre többen kíváncsiak az előadásokra és a bemutatott termékekre, újdonságokra. A tematikus programok minden évben egy, a hallgatóság érdeklődésére számot tartó területet dolgoznak fel, és az előadások egy gondolatmenetre épülnek. A gyártói előadások mellett minden évben fajsúlyos meghívott vendégelőadók emelik a konferencia színvonalát, akik mindig az aktuális téma független szakértői.

A Várbazárról
A Várbazár tervezésére a KÖZTI kapott felkérést, a Potzner Ferenc és Pottyondy Péter építész tervezők vezetésével kialakult teambe meghívást kapott Steflefler István tájépítész, Váczi Péter statikus, valamint két épületgépész, Oltvai András és Tamás. A sok évig bezárt és igen romos állapotban lévő terület teljes felújítását komoly műemléki és régészeti feltárások előzték meg. Több éves kutatómunkára volt szükség, hogy a korábbi állapot visszaállításához minden információ rendelkezésre álljon. A Várbazár együttesének 50-es évekbeli helyreállítása során Gerő László tervei alapján számos korábbi épületrész lett áldozata az akkori felújításnak. A déli paloták visszanyerték eredeti funkciójukat, de a nagypolgári lakásokat újraalakították, a testőrségi cellákat teljesen átalakították. A 60-as években helyreállt Ybl-kert adott helyet a Budai Ifjúsági Parknak, amely bezárását követően elkezdődött az épületegyüttes pusztulása. Jelen felújítási munkálatokkal, mely során a TETŐAkadémiát szervező gyártók anyagai is beépítésre kerültek, komplex és korszerű, új funkciókkal rendelkező közösségi terek kerülnek kialakításra.
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...