A Média Építészeti Díja döntősei 2014-ben

A nemzetközi előzsűri 65 épületből és 59 tervből választotta ki az 5 döntőst

Eljött a várva várt pillanat. Az előzsűri - ha virtuális térben is, de - összeült, és két körben, nehéz döntések sorozatának végeztével kiválasztotta, hogy melyik öt épület és öt terv kerül a Médiadíj zsűrije elé, az Uránia Nemzeti Filmszínházban november 27-én.
A nemzetközi előzsűri 65 épületből és 59 tervből választotta ki, hogy melyek szerintük Magyarország legérdekesebb építészeti projektjei. Tavaly három nő, ezúttal három férfi pontozta a pályázók munkáit, amelyek alapján összeáll a finalisták mezőnye. Az előzsűri három tagja mind a környező országokban élnek és alkotnak: a bosnyák Demir Mensur, az osztrák Peter Bogner és a román Arpad Zachi. A döntősök az Uránia Nemzeti Filmszínházban fogják bemutatni a munkáikat november 27-én a médiazsűri előtt.
Ha további információt szeretne kérni az Építészfórum Kft. munkatársától, használja az alábbi Információkérés gombot.
Kapcsolódó hírek
A Média Építészeti Díja 2019 döntősei
A Média Építészeti Díja 2019 döntősei
5 épület és 5 terv verseng a 15. Média Építészeti Díjáért
A Média Építészeti Díja 2019 döntősei
A Média Építészeti Díja 2018 döntősei
A Média Építészeti Díja 2018 döntősei
5 megvalósult épület és 6 terv verseng a 14. Média Építészeti Díjáért
A Média Építészeti Díja 2018 döntősei
Átadták a legjobb kortárs magyar építészetért járó díjakat
Átadták a legjobb kortárs magyar építészetért járó díjakat
November 27-én rendezték meg a Média Építészeti Díjának tizedik, jubileumi díjátadóját az Uránia Nemzeti Filmszínházban
Átadták a legjobb kortárs magyar építészetért járó díjakat
A 2014-es Média Építészeti Díja közönségdíjának döntősei
A 2014-es Média Építészeti Díja közönségdíjának döntősei
10 legtöbb pontot kapott épület és terv
A 2014-es Média Építészeti Díja közönségdíjának döntősei
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...