A Média Építészeti Díja 2020 finalistái

Idén is versenyben az év legjobb épületei és tervei

Eldőlt, hogy kik a Média Építészeti Díja 2020 verseny finalistái, illetve mely építészeti alkotásokra adhatja le a közönség a voksát. Családi házak, buszpályaudvar és komplett településközpont is versenyben van az év legjobb épületének járó díjért, a tervek között pedig öt diplomamunka mérkőzik meg egymással. A közönségszavazáson a publikum is véleményt nyilváníthat a kérdésben: melyek az év legjobb építészeti munkái?

A Média Építészeti Díja 2020 finalistái
A Média Építészeti Díja 2020 finalistái

Idén 16. alkalommal rendezi meg az Építészfórum a Média Építészeti Díja versenyt és gálaeseményt, amelynek célja, hogy a magyar építészet legjavával ismertesse meg az építészet iránt érdeklődők tág körét. A megmérettetésre az Építészfórum felületén publikált munkákkal, 2020. szeptember 15-ig lehetett pályázni. Összesen 59 épületet, 84 tervet és 22 környezeti alkotást neveztek a díjra. A verseny – a szokásoknak megfelelően – kétfordulós: elsőként egy négyfős nemzetközi zsűri válogatott, második körben a továbbjutott finalisták prezentálnak egy élő, online közvetített gálaműsor keretében a média zsűri előtt, akik végül eldöntik, hogy melyek voltak a 2020-as év legjobb építészeti alkotásai.

Az előzsűri elnöke idén is egy nemzetközi szaktekintély, Indira van’t Klooster (Hollandia), az ARCAM, az Amszterdami Építészeti Központ vezetője volt, aki már nagy rutinnal és ismerettel rendelkezik nemcsak az európai, de a magyar építészeti szcénáról is. A zsűri munkájában a nemzetközi szakmai kontextust Brendan Cormier urbanista, kurátor, szakíró (Kanada/Egyesült Királyság) képviselte, a régióból Stefan Ghenciulescu (Románia), a Zeppelin című lap szerkesztője, magyar részről Nagy Csaba, az ARCHIKON Architects vezető tervezője vett részt. 

Reméljük, hogy a döntéssel olyan munkákat sikerült kiválasztanunk, amelyek optimizmust és örömet adnak a nézőknek, amelyekben megmutatkozik az alkotók kimagasló szakmai tudása, empátiája és kreativitása, illetve visszaolvasható az a szándék, hogy az építészet által a társadalom fejlődik, az épített környezet jobb hellyé válik. A szakmai zsűri abban bízik, hogy ezeket az értékeket és a kiválasztásra került inspiráló építészeti alkotásokat a média zsűri tagjai majd sikeresen továbbítják saját médiumukon keresztül az érdeklődők széles köréhez” – üzente a zsűri elnöke, Indira van’t Klooster.

A közönségszavazáson résztvevő alkotások 

Az előzsűri kategóriánként 10-10-10 pályaművet választott ki, amelyek részt vesznek az Építészfórum felületén indított közönségszavazáson. A verseny két hagyományos kategóriája, az Épület és a Terv mellett a 2020-as mezőny újdonsága, hogy a szerkesztőség létrehozott egy új közönségdíj kategóriát Épített környezet név alatt az ideiglenes építmények, installációk, kiállítások, belsőépítészeti munkák, közterek, tájépítészeti vagy közösségi alkotás során létrejött téralakítások számára.

A közönségszavazás 2020. október 22-én 17:00-kor indul az Építészfórum felületén, közvetlenül ezen a linken. A munkákra 2020. november 15. éjfélig lehet leadni a szavazatokat. A Közönségdíjakat az online közvetített Média Építészeti Díja gálaestjén, 2020. november 21-én adják át a szervezők. 

A Média Építészeti Díja finalistái

Az előzsűri kiválasztotta a Terv és az Épület kategória legjobb 5-5 alkotását. Ők a MÉD finalistái: alkotóik 2020. november 21-én az online közvetített zsűrizésen tartanak személyes prezentációt. Itt dönt a média zsűri a MÉD 2020 nyerteseiről. 

Épület kategória finalistái

Terv kategória finalistái

A Média Építészeti Díja idén a pandémia miatt online közvetítéssel nézhető majd. Az esemény az Építészfórum felületén regisztráció nélkül lesz követhető.

Média zsűri 2020
- Zubreczki Dávid kultúrblogger, építészeti szakíró, a zsűri elnöke
- Bagi László újságíró, művészettörténész, a Forbes magazin szerkesztője
- Földes András újságíró, a Telex munkatársa
- Géczy Nóra építész-belsőépítész, egyetemi docens
- Oltai Kata művészettörténész, kurátor, a FERI projektgaléria vezetője
- Wesselényi-Garay Andor építész, építészelméleti szakember, egyetemi tanár

 

Kapcsolódó hírek
Média Építészeti Díja - fotó: Gulyás Attila
Átadták a 16. Média Építészeti Díját
A Konkrét Stúdió és Szántó Hunor Albert terve nyerte az idei Média Építészeti Díját
Átadták a 16. Média Építészeti Díját
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...