Csontvárytól a misztikus építészetig: átadták a Média Építészeti Díjait

Az építészet újra a legkeresettebb szakmák egyike Magyarországon

Megvannak a 12. Média Építészeti Díjának győztesei, akik az Uránia Nemzeti Filmszínházban vehették át az elismerést vasárnap este. A nyilvános zsűrizést és gálaestet, az epiteszforum.hu idén is azzal a céllal hívta életre, hogy a nagyközönség megismerje a kortárs építészet képviselőit. A gazdasági világválságot követő ínséges időszak után 2016-ra az építészet egyértelműen visszatért a sikerszakmák közé: a rengeteg megrendelésnek köszönhetően a magyarországi építészek rendkívül termékeny éven vannak túl. Ezt egyértelműen jelzi az is, hogy idén rekordszámú, 158 pályázat érkezett a Média Építészeti Díjára. A gálaest folyamán, a nemzetközi szakmai zsűri által előválogatott épületeket és terveket mutatták be alkotóik, melyeket hazai vezető sajtóorgánumok újságíróiból álló zsűri értékelt. Terv kategóriában a 2016-os Média Építészeti Díját a Csontváry Múzeumot mint zarándokhelyet elképzelő Nartarchitects vette át a Mapeitől, míg a már megvalósult épületek közül a győztes Győrffy Zoltán debreceni Szent György temploma lett, amelyet a Canon jutalmazott. Idén először a zsűri egy különdíjat is odaítélt, amelyet a Narmer Építészeti Stúdió és a BME Építőművészeti Doktori Iskola által megálmodott Rudapithecus Látványtár nyert el; az elismerést a CRH adta át. Három díjat is hazavitt a az Archikon Építésziroda munkája, a Meséskert óvoda.
Média Építészeti Díja 2016 - Terv kategória: Nartarchitects, Csontváry Múzeum
Média Építészeti Díja 2016 - Épület kategória: Győrffy Zoltán, debreceni Szent György templom
Média Építészeti Díja 2016 - Különdíj: Narmer Építészeti Stúdió és a BME Építőművészeti Doktori Iskola, Rudapithecus Látványtár
“A magas színvonalú nemzetközi szakmai szűrők mellett, erőteljesen jelenik meg a közvélemény perspektívája is - ezért különleges a Média Építészeti Díja. Az építészetet így nem önmagában értékeljük, hanem azzal összefüggésben, hogy milyen megoldásokat kínál a legfontosabb társadalmi kérdésekre.” - mondta el Pásztor Erika Katalina, az epiteszforum.hu főszerkesztője.

A zsűri díjazottjainak felfedését követően a közönségdíjakat is átadták. A Média Építészeti Díja közönségszavazásának végeredményéről az Uránia közönsége döntött. A publikum Terv kategóriában a ghánai Newill Akadémia magyar tervezőit, Funk Bogdánt, Szelecsényi Balázst, Vadász Orsolyát, Nusszer Diánát és Cserháti Csinszkát jutalmazta; a díjat a Lafarge adta át. A közönség legtöbb voksát Épület kategóriában az este nagy nyertese, a Meséskert óvoda kapta meg a HB Reavis Real Estate-től. Az Index.hu közönségdíjára a hírportálon lehetett szavazni, a győztese ebben a kategóriában is a Meséskert óvoda lett; tervezőinek a Dornbracht képviselője gratulált.
Média Építészeti Díja 2016 Közönségszavazás, Terv: Funk Bogdán, Szelecsényi Balázs, Vadász Orsolya, Nusszer Diána és Cserháti Csinszka, ghánai Newill Akadémia
Média Építészeti Díja 2016 Közönségszavazás - Épület, index.hu közönségdíj és az Austrotherm Energiahatékonysági Különdíj: Archikon Építésziroda, Meséskert óvoda
Három különdíj átadására is sor került. Az Austrotherm Energiahatékonysági Különdíját szintén a Meséskert óvoda kapta. Az Europa Design Belsőépítészeti Különdíjával a Blokk Építész Műhely Hullám Csónakházait díjazták. Idén először adták át a Lechner Tudásközpont Legjobb 1945 után Épült Épület Rekonstrukciója Különdíját, amelyet Kormos Gyula építész, energetikai szakértő az Eszterházy Károly Egyetemnek készített tervei alapján felújított egri aktív egyetemi kampusznak ítéltek.
Europa Design Belsőépítészeti Különdíja:
Blokk Építész Műhely - Hullám Csónakház
Lechner Tudásközpont Legjobb 1945 után Épült Épület Rekonstrukciója Különdíj: Kormos Gyula - Aktív egyetemi kampusz, Eger
Az eseményt Füleky Zsolt építészeti és építésügyi helyettes-államtitkár nyitotta meg. A tizenegy döntőbe jutott projektet 158 jelentkezőből válogatta ki a nemzetközi előzsűri,; a kiválasztás szempontjairól az előzsűri elnöke, Indira van't Klooster, az A10 magazin főszerkesztője tartott összefoglalót. A kiválasztott 5 épületet és 6 tervet rövid prezentációkban ismertették a jelöltek az Uránia Filmszínházban. Ezt követően az ismert a média szereplőkből álló zsűri - az MTVA Bartók Rádió, Index, Népszabadság, Magyar Nemzet, Mandiner, Design Terminál, HírTV, TrendFM, Karc FM, Heti Válasz és Turizmus Trend/Vendég & Hotel képviselői - elemezték a döntőbe került épületeket és terveket, valamint három szakmai bíráló - Bardóczi Sándor tájépítész, Dúll Andrea környezetpszichológus és Martinkó József design- és építészetkritikus - véleményezte a munkákat.
A gálán minden évben köszöntenek egy mestert. Idén Török Ferencet, a ma élő építészgeneráció egyik legfontosabb alakját üdvözölték. A laudációt Puhl Antal professzor tartotta meg, amelyből kiderült, hogy a mester hatása a jelenleg alkotó legjobb szakemberek munkáján is érezhető. A rendezvény házigazdái Pásztor Erika Katalina, az epiteszforum.hu főszerkesztője, Rózsa Péter, a Klub Rádió főszerkesztő-helyettese és Wesselényi-Garay Andor építészkritikus, egyetemi tanár voltak.

A legrangosabb magyar online építészeti napilap, az epiteszforum.hu tizenkét évvel ezelőtt azzal a céllal hozta létre a Média Építészeti Díját, hogy a magyar építészek által megépített épületeket és terveket a nagyközönség is megismerhesse.

Ha a Média Építészeti Díjával kapcsolatban kérdése lenne az Építészfórum Kft. munkatársához, használja az alábbi Információkérés gombot.
Kapcsolódó hírek
A nemzetközi zsűri döntött: ők a magyar építészet legjobbjai 2016-ban
A nemzetközi zsűri döntött: ők a magyar építészet legjobbjai 2016-ban
A Média Építészeti Díja 2016 döntősei
A nemzetközi zsűri döntött: ők a magyar építészet legjobbjai 2016-ban
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...